A Vatikánban tartja ülését a Nemzetközi Teológiai Bizottság

Létrehozás: 2010. november 26., 08:10 Legutolsó módosítás: 2010. november 26., 08:13

Róma – November 29. és december 3. között tartja plenáris ülését a William Levada bíboros által vezetett Nemzetközi Teológiai Bizottság. Forrás: Magyar Kurír

A Szent Márta Házban összegyűlő teológusok tanácskozását Charles Morerod OP, a testület főtitkára vezeti. Az ülésen részt vesz a bizottság magyar tagja, Ivancsó István görög katolikus pap, a nyíregyházi Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola teológiai tanára – olvasható a Vatikáni Rádió magyar nyelvű honlapján.

A bizottság három jelentős témát kíván elmélyíteni e soron következő ülése alkalmával. Az első kérdés a teológia alapelveit érinti – a teológia legfőbb értelmét és módszerét kívánják vizsgálni a bizottság tagjai. Amint a pápa még bíborosként kifejtette: ki kell dolgozni a teológia statútumát a XXI. század számára. A második témát az egyistenhit kérdése adja, a három monoteista vallással való összefüggésében. Harmadik pontként azt kívánják megvizsgálni a tanácskozás résztvevői, hogyan lehet elhelyezni az egyház társadalmi tanítását a keresztény tanítás egészében.

A november 29. és december 3. között tartandó plenáris ülés végén XVI. Benedek pápa az apostoli palotában fogadja a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjait.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben