A Vatikánban is bekeményítenek a válság miatt
Róma - Mintegy 50 év után ismét be kell blokkolni a vatikáni személyzet tagjainak; az egyházi állam a munkakerülés ellen igyekszik így fellépni. Forrás: napi.hu
A blokkolóórás rendszert 1960-ban vonták ki a hatályból, XXIII. János pápa alatt. A jövő év elejétől most ismét bevezetik a regisztrációt, ami azt jelzi: a pénzügyi válság már a világ legkisebb államát is elérte - írja a Bloomberg.
Az alkalmazottak kapnak majd egy mágneses kitűzőt, amelynek segítségével majd nyomon lehet követni a mozgásukat - jelentette be a törpe állam egyik szóvivője. Az új intézkedések értelmében a távolmaradás a juttatások megvonásával is járhat, míg a kiemelkedően tevékenykedők akár bónuszokban is részesülhetnek.
A római egyházi állam mintegy 1 milliárd dolláros jövedelemmel rendelkezik, amit a tőzsdéről, ingatlanokból és kötvények révén biztosít - vagyona jó részét adományokból gyűjtötte össze. Bár a szentszék igencsak jól profitált a '90-es évek szárnyaló értékpapírpiacaiból és az erős dollárból, 2003-ban, majd tavaly már veszteséges volt - főleg az amerikai deviza gyengülése miatt. Ennek ellenére az elmúlt 3 évben összességében közel 20 millió dollár többlet keletkezett a kasszában.
A vatikáni vagyon piaci befektetésének gyakorlata az 1929-es lateráni zsinat idejére nyúlik vissza, amikor Mussolini a pápai állam 1870-es veszteségéért kárpótolta a katolikus egyház fejét, amelyet Itália egyesítésekor szenvedett el.
Az idei első féléves eredmények aggasztóak, és nem adnak okot bizakodásra - áll a még szeptember végén publikált vatikáni dokumentumban. "Nem pocsékolhatunk tovább" - idézi a Boccardo püspököt, az állam kormányzati titkárát a La Stampa.
A Vatikánban saját adatai szerint 2748-an dolgoznak, beleértve papokat és laikusokat is. A vatikáni alkalmazottak 1300-2300 eurót keresnek egy hónapban a La Stampa értesülései szerint, ami 340-600 ezer forintnak felel meg, ám erre jönnek még az olyan extra kedvezmények, mint az adómentes benzin, vagy a támogatott otthonteremtés.