A Szentszék közleményt adott ki az írországi apostoli vizitációról

Létrehozás: 2010. június 02., 09:21 Legutolsó módosítás: 2010. június 02., 09:23

Róma – A Szentszék május 31-én közleményben tájékoztatott az ősszel elkezdődő írországi apostoli vizitációról. Forrás: Magyar Kurír

A Szentszék ezáltal kívánja segíteni a püspököket, papokat, szerzeteseket és világi híveket, hogy megfelelő módon nézzenek szembe azzal a helyzettel, amely a papok és szerzetesek kiskorúak ellen elkövetett visszaélések következtében alakult ki. Az apostoli vizitáció célja továbbá a helyi egyház spirituális és erkölcsi megújulásának elősegítése.

Az apostoli vizitátorok tanulmányozzák a visszaélések kezelését, az áldozatok megfelelő támogatását, ellenőrzik, hogy hatékonyak-e a visszaélések megelőzésére hozott intézkedések. Ezek megtalálhatók a „Sacramentorum sanctitatis tutela” kezdetű Motu proprio-ban, valamint az írországi katolikus részegyház által közzétett gyermekvédelmi okmányban, amely meghatározza a védelem, illetve megelőzés normáit és irányelveit. A vizitáció a következő négy egyházmegyében kezdődik: Armagh, Dublin, Cashel és Emly, valamint Tuam. Ezt követően kiterjed majd más egyházmegyékre is.

A pápa által kinevezett vizitátorok a következő személyek: Murphy O’Connor bíboros, Westminster nyugalmazott érseke, Sean Patrick O’Malley bíboros, Boston érseke, Thomas Christopher Collins torontói érsek, valamint Terrence Thomas Prendergast, Ottawa érseke. A Katolikus Nevelés Kongregációja egybehangolja az írországi szemináriumok és a római Pápai Ír Kollégium vizitációját. Ezzel a feladattal a pápa Timothy Dolan New York-i érseket bízta meg.

A Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja két szakaszban bonyolítja le a szerzetesi központok vizitációját. Mindenekelőtt kérdőívet küld szét Írország minden szerzetesi intézményébe, hogy jobban megismerkedjen az ottani helyzettel. A férfi és női intézményekben ezután végeznek vizitációt férfi- illetve női szerzetesek – olvasható a szentszéki közleményben.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben