A római magyar papokkal találkoztak az erdélyi magyar püspökök

Létrehozás: 2010. február 10., 09:54 Legutolsó módosítás: 2010. február 10., 09:55

Az erdélyi magyar püspökök, akik február 8. és 13. között ad limina látogatáson Rómában tartózkodnak, február 8-án, hétfőn este Ruppert József piarista, a zarándokház igazgatójának a meghívására ellátogattak a római Szent István Zarándokházba, ahol találkoztak a római magyar papok közösségével. Forrás: Magyar Kurír / Németh László

Másnap reggel, február 9-én pedig a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában mutatták be a szokásos kedd reggeli magyar szentmisét. A koncelebrációt Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vezette, aki a homíliában a keresztény ember zarándoklatának igazi hitből fakadó tartalmára mutatott rá.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben