A katolikus egyházfő Izrael két főrabbija, a szefárd Slómó Amar és az askenázi Jóna Mecger jelenlétében felidézte a II. vatikáni zsinat döntését, amellyel visszavonta az egyház "istengyilkossági" vádját a zsidókkal szemben. Ez utóbbi évszázadokon át szolgált az antiszemitizmus alapjául.
A találkozó után az izraeli rabbinátus üdvözölte, hogy megfogalmazása szerint "a katolikus egyház felhagy a hittérítéssel a világ zsidósága körében".
"A pápa megerősítette, hogy elődje, II. János Pál útján halad tovább, aki elkötelezte magát amellett, hogy véget vet a hittérítésnek a zsidóság körében" - mondta Sír Jásuv Kohen főrabbi, a rabbinátus vatikáni képviselője.
Az előrelépéshez jelentősen hozzájárult az a bizottság, amelyet 2000-ben hoztak létre a kétoldalú párbeszéd előmozdítására - hangsúlyozta a főrabbi, aki a rabbinátust képviseli a testületben.
Állítása szerint a megbeszélésen a pápa és a főrabbik között "szóbeli megállapodás" jött létre azoknak a zsidó gyerekeknek az ügyében, akiket a katolikus egyház bújtatott a II. világháború alatt. XVI. Benedek nem zárkózott el az elől, hogy átadják a gyerekek névjegyzékét - mondta Kohen főrabbi. A listát a mai napig nem hozták nyilvánosságra, annak ellenére, hogy Izrael és a világ más országaiban működő zsidó szervezetek ezt egyre sürgetőbben követelik.
A pápa előzőleg a Siratófalhoz, a judaizmus legfőbb szent helyéhez, Salamon király második templomának utolsó maradványához zarándokolt el. Miután XVI. Benedek latin nyelven felolvasta a 121. zsoltárt, és a több ezer éves kövek közé csúsztatott egy írást Jeremiás könyvének idézetével ("Jó az Úr azokhoz, akik várják őt, a lélekhez, aki keresi őt"), néhány percig elmélkedett a falnál.
A Vatikán szerint a pápa a cédulán békét kért a Szentföld, az egész Közel-Kelet és az emberiség számára.
A pápa visszavonta az „istengyilkosság” vádját
Létrehozás:
2009. május 12., 17:03
Legutolsó módosítás:
2009. május 12., 17:06
"Visszavonhatatlan" kötelessége a katolikus egyháznak a valódi és tartós megbékélés a zsidósággal, jelentette ki kedden XVI. Benedek pápa a jeruzsálemi Nagyzsinagógában. Forrás: MTI
Jézus, avagy tolerancia