A mennoniták felé nyitnak az evangélikusok
Genf – Bár az evangélikus-lutheránus egyházi történelem egyik fájó pontja az anabaptista irányzatokkal való szakítás, most mégis reménytkeltő az a közeledés, amely a mennonita egyházzal kapcsolatban történt – mondta dr. Ishmael Noko, a Lutheránus Világszövetség főtitkára. Forrás: Lutheran World Federation (LWF)
„A megbékélés új újtjai nyílhatnak meg, falak omolhatnak le, ha jobban megismerjük egymást” – magyarázta Noko a Mennonita Világkonferencián (Mennonite World Conference – MWC) július 15-én a paraguayi Asunciónban.
„Sajnálatos módon a föld számos pontján élünk elszakadva egymástól annak ellenére, hogy Jézusban egység adatott nekünk” – tette hozzá Noko.
Az elmúlt évben a lutheránus-mennonita egyházak közös tudományos együttműködésének keretében tettek pontot annak a XVI. századi ellenségeskedésnek, amely az újrakeresztelő irányzatok kiválását eredményezték az evangélikus egyházból.
„A szétszakadás nem csak közöttünk, hanem Jézus egész testében adva van, hiszen számos keresztény egyház él egymás mellett. De szemtanúi lehetünk annak, hogy ha együtt munkálkodunk, akkor könnyebben megy minden.”
A Lutheránus Egyház a reformáció 500. évfordulójának, 2017-ben való megünneplésekor szeretnék, ha a szétvált testek együtt dicsérhetnék majd Istent, hogy ezzel az egyház újbóli reformációja végbemenjen.
Az LVSZ októberi nagygyűlésén szeretnének egy közleményt kiadni, amelyben az anabaptista irányzatok bocsánatáért esedeznének, az ellenük elkövetett bűnök miatt. 2010 júliusában pedig az LVSZ XI. Nagygyűlésén pedig további lépéseket tesznek majd a békülésre.