A mekkai főmufti elítélte a terrorizmust

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2008. december 18., 11:13 Legutolsó módosítás: 2008. december 18., 11:13

Mekka - Abdul Aziz Al-Sheikh többszázezer muzulmán hívőhöz intézett beszédet az Arafat-hegyen, az évente megismétlődő ún. hadzs, szent zarándoklat során, amely a napokban ért véget. Az iszlám vallás hívei számára előírás, hogy életükben legalább egyszer végigjárják a mekkai szent helyeket, követve Mohamed útvonalát - tájékoztat róla az Osservatore Romano december 9-i és 10-i száma. Forrás: RV.de / reformatus.hu

A mekkai főmufti elítélte a terrorizmust

Abdul Aziz Al-Sheikh

 "Óvakodnunk kell a terrorizmustól. Küzdenünk kell a bűnözők bandái ellen". A vallási vezető ezzel a felhívással fordult a hívekhez, akik a namerai mecsetben gyűltek össze, csakúgy, mint Mohamed első mekkai zarándoklata során. A főmufti beszédében a muzulmánok egységének megőrzésére buzdított. Határolják el magukat mindazoktól, akik veszélyeztetik a muzulmán nemzet biztonságát és szilárdságát.
A mekkai vallási vezető erőszakellenes felhívását első helyen közölték a közel-keleti térség országainak tömegtájékoztatási szervei. Az Arab-félsziget emirátusaiban rendkívül népszerű "Khaleej Times" c. napilap "az értelem hangja" címmel közli a főmufti beszédét. A vezércikk rámutat arra, hogy a vallási vezető buzdítása egyértelmű: a világnak szembe kell néznie a terrorizmussal, és el kell ítélnie azt. Egyre éberebben kell küzdeni a bűnözők ellen, akik népeket és nemzeteket pusztítanak el. A napilap hangsúlyozza: az iszlám lényege, hogy a béke vallása. Az idei rituális mekkai zarándoklatot több mint három millió, a világ minden részéről érkezett hívő végezte el. Abdul Aziz Al-Sheikh arra figyelmeztette őket és az egész világot, hogy a terrorizmus ellenkezik az iszlám tanításával és alapelveivel, amelyek az emberiség és a civilizáció értékeit hangsúlyozzák. Az idei prédikáció emlékezetes marad, mivel rendkívüli erővel összpontosított a világot sújtó szélsőséges, extrém irányzatok problémájára - folytatja kommentárját az emirátusok napilapja. Arra buzdította a híveket, hogy határolják el ima közösségeiktől mindazokat, akik a konfliktusok és a gyűlölet magvait hintik el. A főmufti a szeretet, a tolerancia üzenetével fordult a zarándokokhoz, majd a civilizációk és a különféle hitek követői közötti párbeszédre szólított fel. Az idei mekkai üzenet azért is rendkívül jelentős, mert a muzulmán világ és általában véve a nemzetek nagy nehézségekkel küzdenek. A terrorizmus elleni küzdelemből egyetlen ország vagy közösség sem kerülhet ki győztesen. Az emberiség jövője fordulópont előtt áll, ahová minden népnek együtt kell eljutnia - vonja le végkövetkeztetését a cikkíró. A vatikáni napilap a témához kapcsolódóan arról a kutatásról tájékoztat, amelyet egy pakisztáni szociológus (Asim Ijaz Khwaja) végzett a Harvard egyetemen. Eszerint a hadzs, a mekkai rituális zarándoklat minden évben mintegy két millió iszlámhívőt vonz a városba. A hívekkel készített interjúkból az derült ki, hogy a szent rítusok felébresztik a szeretetet nemcsak Allah, hanem azok iránt is, akik másképpen nevezik Istent és másképpen imádkoznak hozzá - olvassuk az Osservatore Romanoban.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben