A kínai katolikus részegyházról tárgyalnak a Vatikánban
Róma – Március 20-án, szombaton délben a Szentszék közleményben tájékoztatott arról az összejövetelről, amelyet a Vatikánban tartanak március 22. és 24. között. Forrás: Magyar Kurír
Ekkor ül össze az a bizottság, amelyet XVI. Benedek pápa hozott létre 2007-ben, hogy tanulmányozza a kínai helyi egyház életére vonatkozó legfontosabb kérdéseket. A bizottság tagjai között vannak a szentszéki dikasztériumok illetékes elöljárói, valamint a kínai püspökök és szerzetesi kongregációk néhány képviselője.
Az első plenáris ülést 2008. március 10. és 12. között tartották. Témája az a levél volt, amelyet XVI. Benedek pápa a kínai katolikusokhoz intézett 2007. május 27-én. A két évvel ezelőtti ülésen megvizsgálták, hogyan fogadták a pápai dokumentumot Kínában és az ország határain kívül. A második plenáris ülést 2009. március 30. és április 1. között tartották. Ezen a következő témákkal foglalkoztak: a szeminaristák és az Istennek szentelt személyek emberi, intellektuális, spirituális és lelkipásztori képzése, valamint a papok állandó képzése.
A most következő plenáris ülésen tovább folytatják a képzés témáját, hogy Kínában, csakúgy, mint a világ többi részén a papok és az Istennek szentelt személyek segítsék az egyházat, hogy az megtestesítse az evangéliumot, és tanúságot tegyen róla a mai társadalmi és kulturális körülmények között is – olvasható a szentszéki közleményben.