A katolikus Walter Mixa már nem kérdőjelezi meg saját lemondását
Augsburg – Walter Mixa korábbi augsburgi katolikus püspök már nem tiltakozik azért, mert vissza kellett lépnie hivatalából. Egy levélben Mixa most inkább a megbékélésre és megbocsátásra kérte katolikus testvéreit. Forrás: epd.de, evangelikus.hu
A püspökség és Walter Mixa egy öt pontból álló közös nyilatkozatot adott ki, majd pedig Mixa még egy személyes hangú levelet is írt híveihez.
A 69 éves katolikus teológus azt írta, hogy nem fog több szemrehányást tenni. Korábbi nyilatkozataikor a visszalépése miatti idegesség diktálta mondatait. Mixa egyházkerülete híveit arra kérte, békéljenek meg vele és bocsássanak meg neki. „Bizonyára sok hibát elkövette, habár senkit sem akartam semmilyen módon megsérteni vagy megkárosítani” – írta.
A püspökség közlése szerint Mixa el fogja hagyni a püspöki palotát és a püspökség egy átmeneti szállást biztosít majd a számára arra az időre, amíg nem rendeződik, hová kerül majd a későbbiekben. A püspökség arra is kitért közleményében, hogy bár Mixa szeretne látogatást tenni XVI. Benedek pápánál és ennek úgy tűnik, semmi akadálya nincsen, de ezalatt a látogatása alatt nem fogja firtatni nála a lemondását és annak körülményeit.
A média értesülései szerint a pápa július 2-án fogadja majd Mixát általános kihallgatásra. Mint ismeretes Mixa lemondását május 8-án fogadta el XVI. Benedek, aki állítólag akkor egy kedves, személyes hangú levelet is írt az egykori püspöknek. A katolikus püspök fiatalkorúak korábbi testi fenyítése miatt, valamint pénzügyi hiányosságok miatt keveredett gyanúba egyházkerületében.
Mixa mostani levelében burkoltan célzott arra, hogy a médiumok voltak azok, amelyben az összeollózott tudósításokkal kiforgatták a történteket és visszaéltek azzal a fájdalmas helyzettel, amibe ő akkor keveredett.
A hétvégén a német sajtó arról számolt be, hogy Mixa alkoholfüggő, és legalább két esetben egyértelmű ajánlatokat tett férfiaknak.
Mixával kedden jogászok jelenlétében beszélgetést folytatott a püspöki palotában Josef Grünwald, Anton Losinger segédpüspök. A most kiadott nyilatkozatot állítólag Mixával közösen fogalmazták meg és azt kedden hozta nyilvánosságra a püspökség.
A közös nyilatkozat német nyelven itt olvasható:
http://www.bistum-augsburg.de/ba/dcms/sites/bistum/index.html?f_action=show&f_newsitem_id=11712&tm=1
Walter Mixa személyes sorai német nyelven itt olvashatóak:
http://www.bistum-augsburg.de/ba/dcms/sites/bistum/index.html?f_action=show&f_newsitem_id=11713&tm=1