„A társadalom nem az egyházzal szemben álló, istentelen másik oldal!”

Létrehozás: 2009. április 29., 13:46 Legutolsó módosítás: 2009. április 29., 13:53

München – „A társadalom nem az egyházzal szemben álló, istentelen másik oldal, hanem Isten területe, az egyház mellett!” – mondta a bajor evangélikus tartományi püspök, Johannes Friedrich (München) április 27-én, egy müncheni állami fogadáson. Forrás: idea.de

„A társadalom nem az egyházzal szemben álló, istentelen másik oldal!”

Johannes Friedrich

A püspököt Bajorország miniszterelnöke, Horst Seehofer (CSU) hívta meg egy fogadásra, amelyet a Bajor Evangélikus-Lutheránus Egyház kétszáz éves fennállásának jubileumára rendeztek Münchenben.

A püspök szerint a kereszténységhez hozzátartozik a társadalmi és politikai vélemény nyilvánítás is. A protestánsok nem aszerint döntenek, mit mond az egyház, hanem értelmükkel is támogatott politikai elkötelezettségük és szabad akaratuk, valamint lelkiismereti szabadságuk szerint.

Az egyházi jubileum során arra emlékeznek, hogy 1808-1809-ben fogadták el azt  akirályi ediktumot, amely garantálta a protestáns egyházak számára a szabad vallásgyakorlatot és vagyonukat is biztosította. Továbbá minden polgár számára lelkiismereti szabadságot biztosítottak és gondoskodtak a felekezetek és vallások azonos bánásmódban való részesítéséről is.

A Bajor Evangélikus egyház kezdetei azonban a XVI. századra mennek vissza, hiszen Luther Márton reformátori tevékenységével egyetértőleg, Nürnberg szabad városban már 1525-ben csatlakoztak a reformátori tanokhoz. A Bajor Tartományi Egyháznak egyébként kereken 2,6 millió tagja van.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben