Százharminc nő lett erőszak áldozata a protestáns közösségben

Katarina Wall kevésre emlékszik élete legborzalmasabb éjszakájáról. Amikor magához tért az ágyában fekve, egy férfit látott maga felett, és azt érezte, hogy nehéz minden tagja, annyira, hogy a karját sem bírta megmozdítani. A következő kép reggelről való: a pizsamája szakadt, és a lepedő alatta vérfoltos a nemiszervéből szivárgó vértől. – Olyan volt, mint egy szörnyű álom – mondta el a 36 éves Wall a Time magazin riporterének a bolíviai Santa Cruz városának bíróságán, a mennoniták által használt német nyelv egy régies dialektusában, Deitsch-ül.

Erőszak az ortodox protestáns kolónián

Wall egyike annak a 130 nőnek és lánynak, akik 2005 és 2009-ben hasonló nemi erőszak áldozatául estek Manitoba-kolónián, egy bolíviai mennonita településen. Ez a legborzalmasabb szexbotrány a mennoniták 500 éves történetében. A mennoniták csoportja németalföldi eredetű, protestáns vallási közösség. Nevüket a 16. századi alapító, Menno Simons után kapták. A mennoniták a modern világtól elszigetelten, szigorú életszabályokat követve élnek. Elutasítják a technikát, a vagyonosodást és az erőszakot. Ez utóbbi miatt is keltett nagy figyelmet a nők tömeges megerőszakolásának ügye.

Bolíviában és Paraguayban több mint ötvenezer Mennonita él, akiknek ősei főként Kanadából és Németországból érkeztek a dél-amerikai országba. A mennoniták az európai vallásüldözések elől menekültek az Egyesült Államokba évszázadokkal ezelőtt, majd eljutottak Latin-Amerikába is. Manapság földművelésből élnek. Közismertek visszavonuló, elzárkózó életmódjukról, és ultrakonzervatív, csak általuk lakott településeken élnek, mint a Manitoba-kolónia, ahol a tömeges erőszak is történt.

Tehénnyugtató egész családoknak

Peter Weiber 48 éves Mennonita állatorvost azzal vádolták, hogy egy tehenek számára kifejlesztett nyugtató- és altatóspray-t használt emberek elkábítására. Négy éven keresztül Weiber és nyolc másik mennonita férfi ezt a sprayt használta arra, hogy a manitobai kolónián élő nőket elkábítsa. A nyomozás szerint éjjszakánként fújták be a kémiai anyagot a kiszemelt hálószobák ablakán, amivel a bent alvó családokat elkábították, majd az öntudatlan nőket megerőszakolták A vádlottak egyike bűnösnek vallotta magát az ügyben, míg a többiek a per folyamán végig ártatlanságukat bizonygatták és felmentést kértek.

Augusztus 25-én az ügyeket tárgyaló bolíviai bíróság a nyolc vádlottból hetet bűnösnek talált, első fokon, nemi erőszak vádjában, és egyenként 25 éves börtönbüntetésre ítélte őket. Weiber 12 évet kapott. A kevesebb büntetést a bíróság azzal indokolta, hogy nem vett részt az erőszakban, így pusztán bűnrészesség miatt ítélték el. A kilencedik vádlott ügyében eddig nem hirdettek ítéletet.

Gyerekáldozatok is voltak

– Amikor nem voltak felnőtt nők a kiszemelt házakban, akkor a gyerekeket használták az ösztöneik kiélésére – mondta Wilfredo Mariscal, az áldozatok egyik ügyvédje. Az áldozatok 8 és 60 év közöttiek voltak, köztük egy szellemi fogyatékos lány is, valamint egy terhes nő, akit miután többen megerőszakoltak, kórházba került – az erőszaktevők között volt a terhes nő bátyja is.

A mennoniták hétköznapjai a világtól elzárt településeiken nagyon hasonlóak a belőlük kivált, több filmen is (például a A kis szemtanú) megörökített amis-okhoz. Lóvontatta szekerekkel közlekednek, településeiket cirokfal választja el a külvilágtól. Az autók és az elektromosság használata tiltott Manitobában, csakúgy mint a zene, a sport, vagy a televízió. A nők élete ennél is behatároltabb: 12 éves koruk után már nem járnak iskolába, és szemben a férfiakkal, a Bolíviában hivatalos nyelvként használt spanyolt sem tanulják meg. Kézzel szőtt, egyenszabású ruhákat viselnek, nagycsaládokban élnek, és életükben a legtávolabbi pont, ahova eljutnak, a három órányi autóútra fekvő Santa Cruz városa.

Hagyomány a nemi erőszak?

A megcsontosodott patriarchális elkülönülés és kulturális elzárkózás tenyésztette ki azt a viselkedési elfajzást, ami az elkövetők tetteihez vezetett, állítják a mennonita közösséget a bűnténysorozat után vizsgáló pszichológusok. – A nagyobb, a közösségben mélyen gyökerező problémák évtizedes tagadása és elhárítása az, ami még súlyosabbá teszi az esetet – mondta Abe Warkentin, a német nyelvű Die Mennonitische Post alapító-főszerkesztője. Az újságot Kanadában készítik, de a Latin-Amerikában élő mennoniták ezrei is olvassák.

A bolíviai kolóniáknál kevésbé konzervatív mennoniták, amikor meghallották a tömeges és folytatólagos nemi erőszak hírét, gyászoltak és fájdalmat éreztek – de saját bevallásuk szerint nem sokkolta őket az eset. Abram Peters – akinek fia szintén a vádlottak között volt – szerint a vádlottak pusztán bűnbakok a Manitoba-kolónia bűneiért. Nemi erőszak mindig is volt a településen, családon belül is, állítja Peters.

Évekig csinálták büntetlenül

– Ez valami olyasmi, amit nem tudunk felfogni, nem tudunk megérteni – mondta Johan Neudorf püspök, a Manitoba kolónia vezetője. A vezetők visszautasítanak minden olyan vádat, ami szerint a kolónia működése vezetett a bűncselekményekhez. – A világon vannak jó emberek, és sajnos vannak rossz emberek is – fogalmazott a püspök. Ugyanakkor nem adott magyarázatot arra, hogy a közösség miért késlekedett négy éven keresztül, hogy utánajárjon a nemi erőszakról terjedő pletykáknak. Bár az áldozatoknak semmi emlékük nem volt az erőszakról, az elkábításukhoz használt spray a másnap felfedezett külsérelmi nyomokat, a szakadt ruhákat, és a vért nem tudta eltűntetni. A bíróságon a nők elmondták, hogy a férjüknek és az apjuknak jelezték, hogy mi történt velük, de a férfiak női képzelgésnek tudták be a dolgot. Kivülálló számára nehezen felfogható, hogy a kolónián belüli nők egymással viszont egyáltalán nem beszélték meg borzalmas élményeiket. 

Azonban lassacskán, de terjedtek a pletykák. Abram Wall Enns (Manitoba-kolónia polgári vezetője 2003-2009 között) elmondta, hogy hallottak ugyan szóbeszédet az eseményekről, de nem léptek semmit. – Hallottunk ugyan dolgokat, de nem tudtuk ki követhet el ilyet. Mit tehettünk volna? – mondta a férfi a bíróságon. Végül az ügyet az robbantotta ki, hogy 2009 júniusában az egyik helyi nő két későbbi vádlottat tetten ért, amint betörnek a házába. A két elkövető a feldühödött férfirokonoknak elárulta a bűntársak nevét. A botrány kirobbanása után Manitoba vezetői átadták a gyanúsítottakat a bolíviai rendőrségnek.

Kinevették az áldozatot

Az elkövetők ártatlannak vallották magukat a rendőrségnek – állításuk szerint a Manitoba vezetőinek tett vallomásuk, amiben beismerték tettük, kényszer alatt született, és mert féltek, hogy a lakosok meglincselik őket, mondta a tárgyaláson Luis Loza védőügyvéd. A legfiatalabb erőszaktevő 20, a legidősebb 48 éves, négyen közülük házasok. Elfogásuk után és a bírósági eljárás során sem tűnt úgy, hogy felfogták volna tettük súlyát: általában viccelődtek az őrökkel, volt, amelyikük elaludt a tárgyalás alatt. Az egyik áldozat vallomástétele alatt a bírónak kellett rendreutasítania őket, mert, hangosan nevettek és grimaszokat vágtak az áldozatra.

Az ítélet után a legnehezebb az áldozatok helyzete. Az események óta sokan úgy érzik, hogy soha többé nem lehetnek biztonságban a közösségben, amit csak az is fokoz, hogy nincs számukra segítség, hogy feldolgozzák a traumát. Megdöbbentő, de a Manitoba-kolónia vezetői szerint (mindannyian férfiak) mivel a nők kábultak voltak az aktusok alatt, ezért nem is lehetnek pszichológiai problémáik, sérüléseik emiatt. A nők senkitől sem kapnak segítséget a közösségen belül. – Szeretnék valakivel beszélni ezekről a dolgokról, de mert közülünk senkivel sem lehet, meg kell tanulnom spanyolul.  Éjszakánként nem alszom. Nem tudok mit tenni – mondta a Time-nak az egyik áldozat.

Az áldozatok másik terhe a megbélyegzés. A szégyen után az erőszakot átélt nők nem mennek többé templomba, ami az egyetlen élő, közösségi helynek számít a menninotáknál. A fiatal áldozatok a „foltos múlt” miatt vélhetően sosem találnak férjet maguknak. Azon a napon, amikor a 36 éves Katarina Wall a bíróságra ment tanúskodni Santa Cruz-ba, nem mondta el 13 éves kislányának, hogy hova megy. A kislányt ugyaznap éjjel szintén megerőszakolták – de azt máig nem tudja, hogy saját édesanyja is az áldozatok között volt. Katarina reméli, hogy egyszer fel tudják dolgozni ezt a borzalmas traumát közösen, és hogy a bűnösök megbánják majd tettüket, hogy Isten megbocsáthasson nekik.