Lelkészek is támogatják a londoni tüntetőket
Sorra mondanak le tisztségükről a londoni Szent Pál katedrális elöljárói a templom elé települt tüntetők miatt. Forrás: mindennapi.hu, guardian.co.uk
Négy napja Giles Fraser kanonok mondott le tisztségéről, mert állítása szerint helytelen, hogy a katedrális elöljárói jogi eszközökkel próbálják elűzni az Occupy London (Foglald el Londont) résztvevőit. A világszintűvé dagadt antikapitalista mozgalom tüntetői október 15-én sátrakat húztak fel a katedrális kertjében, a székesegyház pedig több, mint egy hete tart zárva miattuk. Fraser a demonstrálók pártján állt, sőt köszöntő beszédében még a rendőröket is arra figyelmeztette, hogy hagyják békén a sátorokban élő embereket.
Megoldás a távozás?
A katedrális vezetése ezt követően két részre szakadt: voltak, akik a tüntetők pártján álltak, de akadtak olyanok is, akik helytelennek találták az Occupy London megmozdulását. Fraser akkor mondott fel, amikor a City (London üzleti negyede, belváros) önkormányzata,– a Corporation of London –, bírósági végzéssel akart véget vetni a helyfoglalásnak. A népszerű dékán távozása jelzésértékű volt, a vezetőség még megosztottabb lett.
Most a katedrális dékánja, Graeme Knowles mondott le tisztségéről. Felmondását azzal indokolta, hogy megingott a székesegyház hierarchiája, tarthatatlanná vált a helyzet. Nyilatkozatában elmondta: nyilvánvalóvá vált számára, hogy a székesegyházot és az ő személyét ért médiatámadások mélyen aláásták tekintélyét. Éppen ezért úgy döntött, hogy a katedrálisnak megújult vezetőségre van szüksége annak érdekében, hogy lenyugodjanak a kedélyek.
Csapás az anglikán egyházra?
Egy olyan magas rangú személy távozása, mint amilyen Graeme Knowles sok bonyodalmat okoz. Képletesen szólva: felmondásával csapást mért a katedrálisra és a szélesebb értelemben vett anglikán egyházra is, hiszen azt sugallja, hogy nincs konszenzus a vezetők között. Nem is beszélve arról, hogy a helyére kerülő személyt a királynőnek is jóvá kell majd hagyni.
Rowan Williams, Canterbury érseke szerint hiba volt lezárni a székesegyházat. Hozzátette: nem szabad figyelmen kívül hagyni a tüntetők szándékát, hiszen mondanivalójuk egyaránt fontos az egyháznak és a társadalomnak is.
Dr. Richard Chartres, London püspöke is nyilatkozott. Szerinte a Szent Pál katedrális szimbólumként szerepel az Occupy London mozgalomban, és bízik abban, hogy a székesegyház ismét jelkép lesz, mint amilyen a második világháborúban, a Blitz idején volt. 1940-ben ugyanis Hitler bombatámadással akarta megtörni Londont, sűrű füst terjengett Nagy-Britannia fővárosában. A Szent Pál katedrálist bezárták a bombázások ideje alatt. Chartres elmondta: az akkori és mostani esemény az erkölcsi és morális harcot jelképezi.
48 órát kaptak
A City emberei hétfőn adták át a tüntetőknek a felszólító leveleket, mely szerint 48 órán belül szó szerint szedniük kell a sátorfájukat, különben rendőri beavatkozással számolják fel a tábort és bírósági eljárás indul ellenük. A katedrális még mindig a jogi út mellett van, de Chartres püspök elmondta: nem támogatják az erőszakos eltávolítást. A Guardian napilap kérdésére, miszerint nem gondolja-e ellentmondásosnak a helyzetet elmondta: senki nem tudja, hogy mi fog majd történni.
A tiltakozók örültek Graeme Knowles dékán távozásának, ugyanakkor azt is elmondták, hogy nem állt szándékukban bárkit is lemondatni, hiszen nem a katedrális, hanem a bankszektor a célpontjuk. A demonstrálók komolyan aggódnak a kilátások miatt, ahogy a hatalom egyre nagyobb mértékben összpontosul a gazdasági, pénzügyi és politikai elit kezében.
Az aggodalom okai elég világosak: magas a munkanélküliség, hiányzik a megfelelő képzés a fiatalok és a dolgozók versenyképességéhez a globalizált világban, nagy a korrupció (beleértve annak törvényes változatait, például a lobbizást) miatt érzett düh, és hirtelen megnövekedtek a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek a gyorsan fejlődő és a feltörekvő gazdaságokban egyaránt.