Latin-Amerika: a politika eszközének tekintik az egyházat?

Létrehozás: 2011. november 07., 11:44 Legutolsó módosítás: 2011. november 07., 11:48

Róma – Október 27-én és 28-án került sor a püspöki szinódus főtitkársága Amerikával foglalkozó különleges tanácsának XVI. ülésére a Vatikánban. Forrás: Magyar Kurír

A konferencia áttekintette az amerikai kontinens országainak társadalmi és egyházi helyzetét is. Nikola Eterovic érsek, a püspöki szinódus főtitkára megnyitó beszédében hangsúlyozta annak szükségességét és fontosságát, hogy a katolikus egyház párbeszédet folytasson más egyházakkal és egyházi közösségekkel. 

A tanácskozás során a résztvevők megállapították, hogy az ökumenikus és a vallásközi párbeszéd területén egyes esetekben állami beavatkozás tapasztalható. Az állam egyrészt laikusnak nevezi magát, másrészt viszont a gyakorlatban a katolikus egyházat pusztán csak a vallási felekezetek egyikének tekinti, figyelmen kívül hagyva annak valós természetet és vitathatatlan történelmi szerepét a kontinens első evangelizálásában, illetve az egyes nemzetek identitásának formálásában. Ugyanakkor az állam a vallásban a politikai élet szolgálatának eszközét látja. Ehelyett az egyház a II. Vatikáni Zsinat és a pápai magisztérium által kijelölt lelkipásztori úton kívánja folytatni az ökumenikus és vallásközi tevékenységét. 

Az ülésen kiemelték a bennszülött vallások meghatározó jelenlétét az egyes amerikai országokban. Összetettebb a kapcsolat a szektákkal, amelyek valós kihívást jelentenek az egyház számára az új evangelizáció folyamatában. 

A társadalmi helyzet áttekintése során a résztvevők aggodalmuknak adtak hangot a szegénység, az erőszak, az élet ellenes értékek terjedése miatt. Utaltak a Haitin kialakult nehéz társadalmi helyzetre, amelyet súlyosbítanak a terjedő betegségek és a lakosság erősen hátrányos szociális körülményei. Annak a reményüknek adtak hangot, hogy a kormányok és a nemzetközi szervezetek, valamint az egyházi ügynökségek konkrét szolidaritása jobb eredményeket hoznak a helyi intézményekkel való együttműködésnek köszönhetően. 

Az amerikai kontinensen hatalmas méreteket öltő jelenség az elvándorlási mozgalom, amely az új evangelizáció számára a legnyomósabb kihívást képezi. Az egyház ezen a területen szociális programokat és lelkipásztori ellátást biztosít a bevándorlóknak azzal a céllal, hogy segítse kulturális beilleszkedésüket és a társadalmi békét. A súlyos nehézségek mellett az ülés résztvevői kiemelték az elvándorlási jelenség pozitív aspektusait is, amelyek a kontinens népeinek nagyobb egységéhez és integrációjához vezetnek. Továbbá növelik annak a tudatosságát, hogy a szolidaritás útját kell járni a problémák globális és hatékony megoldása érdekében. 

Egyházi területen vigasztaló jelenség a papi és a szerzetesi hivatások növekedése, elsősorban a férfiak körében. Az újabb nemzedékek részéről nagy befogadási készség mutatkozik a hit iránt. Szükségét érzik a szilárd emberi és keresztény képzésnek. 

Végül a 2007-ben a brazíliai Aparecidában megtartott latin-amerikai és karib-tengeri püspöki konferenciák ötödik közgyűlésének eredményeiről tanácskoztak. Megállapították, hogy továbbra is jelentős eredményeket hoz a különböző lelkipásztori programok és az egyház missziójának tudatosítása terén. Az evangelizációban is pozitívan értékelik hatásait – zárul a püspöki szinódus sajtóközleménye.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben