Keresztény üzletemberek térnyerése Kínában?
A keresztény vállalkozók egyre nagyobb szerepet játszanak a kínai gazdaságban, a kereszténység gyors növekedése miatt egyre több cégnél vannak jelen a Bibliát követő vezetők. Forrás: mindennapi.hu, idea.de
Timo Plutschinski, a Keresztények a Gazdaságban Szövetség elnöke és Karl Schock vállalkozó egy Kínában rendezett keresztény gazdasági konferencián vettek részt előadóként, és Németországba hazatérve összegezték tapasztalataikat.
Keresztény vezetőket képeznek
Schock adatai szerint Kína 8 millió lakost számláló legnagyobb városában, Shenyangban, az észak-koreai határ közelében egy akadémiát hoznak létre keresztény hitű vezetők részére. A 230 hektár nagyságú területen megtanulják, hogyan kell kínai cégeket és részlegeket sikeresen vezetni, emellett pedig keresztény értékrend szerint élni, és ezt továbbadni. A keresztény vállalkozók a tisztességet és az igazságosságot támogatják a turbókapitalizmus jegyeit magán hordozó kínai gazdaságban. A Jézus Krisztusban hívő vállalkozók Kínában manapság már számos cégnél foglalkoztatnak lelkipásztort, akik kizárólag a munkatársak lelki békéjét ápolják.
A kormányhivatalnokok szoros megfigyelés alatt tartották a keresztény vállalkozói napot Zhejiang tartomány Hanzhou városában, közölte Plutschinski. Összességében azonban nagyobb lett a keresztények szabadsága az országban. A kormány amellett, hogy ellenőrizni akarja az egyházakat, számos kutató szerint abban is bízik, hogy a kereszténység hozzájárulhat Kína felemelkedéshez. Az államvezetés mindenesetre őrködik azon, hogy a keresztény mozgalmakat ne külföldről irányítsák.
Plutschinski és Schock arról is beszámolt, hogy a gazdasági konferencia szervezői „bámulatosan nyíltan beszéltek az evangéliumról és a Jézus Krisztusba vetett hit szükségességéről”. A szervezők közlése szerint a vállalkozói nap előadásainak hatására többen tértek át keresztény hitre. Sokan 1000 kilométereket utaztak, hogy részt vegyenek a konferencián.
Több a keresztény, mint a kommunista
A becslések között nagy eltérések mutatkoznak: a kormány 24 millió keresztényt – 18 millió protestánst és 6 millió katolikust – tart számon Kínában. A statisztika szemmel láthatólag csak az államilag elismert vallási közösségeket veszi számba. Más szakértők állításai szerint 130 millió keresztény él Kínában. Összehasonlításképpen: a kommunista pártnak mintegy 80 millió tagja van. A legtöbb keresztény államilag nem elismert házi hitközösségekben találkozik, hogy elkerüljék a rezsim ellenőrzését, néha azonban még így is zaklatják őket a helyi hatóságok.
A Chinese Academy of Social Sciences valláskutató intézetének felmérése szerint 2010-ben már a kínai lakosság 1,8 százaléka, azaz mintegy 23,5 millió ember tekintette magát kereszténynek. A legtöbben az elmúlt közel 20 évben tértek meg, köszönhetően a kínai kormány nyitottabb államvezetésének. A vallásgyakorlás felfutása egybeesik az ország gazdasági fellendülésének idejével.
A hívők számának növekedésével párhuzamosan az őket kiszolgáló intézmények száma is látványos növekedésnek indult. Jelenleg mintegy 55 ezer templom áll a kínai keresztények rendelkezésére, amelyek többsége a közelmúltban épült. A templomok egy része korlátozott befogadóképességű, de több is akad, amely akár egyszerre nyolcezer hívő számára is nyitja kapuit. A kutatók szerint 2010 végéig mintegy 80 millió példányt nyomtattak a Bibliából Kínában.