Egy osztrák laikus szervezet is támogatja az egyházi reformot követelő papokat
Bécs – A katolikus egyházon belüli reformot követelő osztrák papi kezdeményezés mögé állt hívők egy szervezete hétfőn. Forrás: MTI
„Csaknem minden, amit a papi kezdeményezés követel, már régóta gyakorlat" – írta az Osztrák Katolikus Egyház Laikus Kezdeményezésének vezetője, Peter Pawlowsky egy újságcikkben.
A „Felhívás engedetlenségre" nevű platform egyebek mellett a papi nőtlenség eltörlését, laikus prédikátorok és női papok működésének engedélyezését követeli.
„A Felhívás engedetlenségre végre nyíltan kimondja, amit a püspökök pontosan tudnak, de amiről nem készek beszélni. Végre egyértelművé kell tenni, hogy az egyház a hívők közössége és nem püspöki jogosítványok és érdekek hasznára találták ki" – fogalmazott Pawlowsky a Der Standard című liberális napilapban közölt vendégkommentárjában.
A június közepén közzétett felhíváshoz eddig több mint háromszáz katolikus pap, illetve diakónus csatlakozott a honlapon elérhető internetes statisztika szerint, és több mint ötszáz a világi támogatóik száma. A kezdeményezés élén Helmut Schüller volt püspöki helynök áll, aki jelenleg egy Bécs melletti település, Probstdorf katolikus lelkésze. Schüller és Christoph Schönborn osztrák bíboros, Bécs érseke között az utóbbi napokban elmélyült a szakadék. Schönborn egy interjúban közvetve kilátásba helyezte, hogy Schüllert kizárhatják az egyházból, ha nem másítja meg a véleményét. Schüller ezt visszautasította és azt hangoztatta, Schönbornnak „döntenie kell", hogy mellé áll-e „egy olyan kezdeményezésnek, amely többséget tudhat maga mögött".
Pawlowsky a 12 ezer tagot számláló laikus kezdeményezés nevében bírálta azokat, akik egyházszakadás veszélyéről beszélnek az osztrák papi reformmozgalom kapcsán. Bírálta a Katolikus Egyesületek Munkaközösségét (AKV), amiért ez a napokban úgy foglalt állást, hogy a „Felhívás engedetlenségre" erőszakra való felhívást jelent. Pawlowsky szerint az AKV helytelenül mondja magát a laikusok többségét képviselő szervezetnek.