A pápa fogadta az izraeli vallási tanács küldöttségét

Létrehozás: 2011. november 11., 12:00 Legutolsó módosítás: 2011. november 11., 15:14

Róma – XVI. Benedek pápa november 10-én, csütörtökön délben az apostoli palotában, a Pápák termében fogadta az izraeli vallási tanács huszonhét tagját, akik a Szentföldön élő vallási közösségeket képviselik az országban. Hozzájuk intézett beszédében hangsúlyozta, hogy a vallásközi párbeszéd a mai világ számára egyre sürgetőbb és fontosabb kérdéssé válik, mert segíti a kölcsönös egyetértést és egymás tiszteletét, és ez nagyban hozzájárulhat az egymás közti bizalom és testvériség erősödéséhez. Forrás: Magyar Kurír

A pápa felidézte a közelmúltban Assisiben megrendezett vallásközi találkozót, amelynek kapcsán elmondta, hogy manapság az erőszak kétféle megjelenési formájával kell szembenéznünk. Az egyik, amikor a vallás nevében követnek el erőszakot, a másik pedig leginkább a modern társadalomban megnyilvánuló erőszak, amely Isten megtagadásából származik. A vallási vezetők feladata tehát, hogy felhívják az emberek figyelmét: az Isten és az ember közt létrejött kapcsolat a béke forrása. Ennek az igazságnak kell egyre inkább érvényesülnie az egymás közötti békés együttélés érdekében. XVI. Benedek arra buzdította a vallási tanács képviselőit, hogy szüntelenül törekedjenek a Szentföldön jelen lévő vallások tagjai és vezetői közötti bizalom és párbeszéd előmozdítására.

Igazságosság, bizalom, szeretet és szabadság: ezek azok az alapvető feltételek, amelyek a hosszantartó béke megteremtéséhez szükségesek – hangsúlyozta a pápa. Felidézte a 2009-ben Jeruzsálemben tett apostoli látogatását. A Siratófalnál mondott imájában így fohászkodott Istenhez a Szentföld békéjéért: „Akik benne bíznak, azokhoz jó az Úr, a lélekhez, amely őt keresi.” (JSir 3,25)

A Szentatya beszéde végén annak a reményének adott hangot, hogy Isten meghallgatja a hívek imáját, akik Jeruzsálem békéjét kérik tőle. Kérte, hogy soha ne hagyjanak fel e fohásszal és Istenbe vetett bizalmukkal, mert ő a mi békénk és vigaszunk.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben