„A bizalom kötelék, amely megerősíti a közösséget” – Kelemen Hunor szövetségi elnök a reformáció ünnepén
Tatrang – A Brassó melletti Tatrangban, a reformáció ünnepe alkalmából a helyi evangélikus-lutheránus gyülekezeti ház felszentelésén, valamint a felújított templomban megtartott istentiszteleten és ünnepi közgyűlésen vett részt az RMDSZ elnöke. Ünnepi köszöntőjében Erdély erős, bizakodó, építkező közösségeinek nemzetet éltető, megtartó erejéről beszélt. Forrás: evangelikus.net
„Higgyünk abban, hogy az építkező közösség hite és bizalma által nekünk nem csak múltunk, hanem jelenünk is van, és jövőnk is lesz ezen a földön” – fogalmazott beszédében Kelemen Hunor és hozzátette: az egymásba és közös erőnkbe vetett hit kötelék, amely a válságos időkben is építkezésre ösztönöz, megerősíti a közösséget. Az RMDSZ szövetségi elnöke támogatásáról biztosította a magyar közösséget és hozzátette: a kishitűség a fennmaradás legnagyobb ellensége, ez ellen akkor lehet küzdeni, ha a közösség ünnepli, nem tekinti kevésnek eddigi megvalósításait.
A tatrangi ünnepi istentiszteleten Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök hirdetett igét, az ezt követő közgyűlésen pedig Zelenák József esperes, dr. Rainer Stahl, a Martin Luther Bund főtitkára, Szilágyi Mátyás főkonzul, Ördög Endre és Tarr Kálmán lelkész köszöntötte a közösséget.
További képek: