150 új nigériai vértanú
Iszlám fegyveresek „Allah Akbar” (Isten hatalmas) kiáltással fegyveres és bombatámadásokat hajtottak végre gyülekezetek és rendőrállomások ellen Észak-Nigériában. Százötvenen haltak meg keresztény hitük miatt. Forrás: mindennapi.hu, Worthy News, The Nation, PTI
A Vöröskereszt munkatársai és a szemtanúk szerint a harcok novemberben kezdődtek Yobe állam székhelye, Damaturu környékén. Hassan Mohamed őrnagy elmondta a riportereknek, hogy az öngyilkos merénylők fekete sportautóval érkeztek, és robbantást hajtottak végre a hadsereg által használt épület kapujának közelében. A támadás számos civil ruhás ügynök halálát is okozta.
A keresztények lakta terület környékén
Aznap még néhány rendőrőrsöt, egy bankot és hat keresztény templomot, gyülekezetet ért támadás a helyi lakosok és a segélyszervezetek beszámolói szerint. A muzulmán radikálisok által támadott célpontok a Jeruzsálem elnevezésű, többnyire keresztények lakta terület környékén voltak. Egy helybéli lakos, Isa Jakusko elmondta, hogy a városban káosz van. Több bomba robbant, és lövöldözések voltak.
A város különböző részeiből puskaropogás volt hallható. A támadásokban legalább 150 személyt öltek meg. A sebesültek számát 100 főre teszik. E térségben emberek százai haltak meg azt követően, hogy a nigériai elnökválasztáson a keresztény Goodluck Jonathan legyőzte legnagyobb riválisát, a muzulmán Muhammadu Buharit. Az ország 160 millió lakosának felét muzulmánok, míg közel másik felét keresztények alkotják. A keresztények többsége Nigéria déli, míg a muzulmánok nagy része az északi részén él.
A biztonsági erőkkel is összecsaptak
Szemtanúk fegyveres támadásokról számoltak be Potiskumban, és többórás tűzharcról tudósítottak Maiduguriban is, ahol a támadó fegyveresek a biztonsági erőkkel csaptak össze. A nigériai helyzet súlyosságát bizonyítja, hogy november 3-án fegyveres támadás ért egy főként nők és gyermekek által látogatott katolikus imaalkalmat. Az elkövetők a cserjésbe menekültek, két nő meghalt és 12 személy megsebesült. Észak-Nigéria más részén szintén imádkozó keresztényekre támadtak rá.
A támadások a Boko Haram elnevezésű radikális iszlám szekta számlájára írandók. A szervezet szóvivője a Nigeria's Daily Trust elnevezésű napilapnak elmondta, hogy a támadásokért a felelősség a csoportját terheli. Hasonló akciók bekövetkeztére figyelmeztetett. „Folytatni fogjuk a támadásokat a szövetségi kormányzat intézményei ellen mindaddig, amíg a biztonsági erők fel nem hagynak embereink és a veszélyeztetett civil lakosság elleni akcióikkal” – jelentette ki. A szekta célja, hogy Észak-Nigériában iszlám állam jöjjön létre. A 2009-es felkelésüket azonban a biztonsági erők brutálisan leverték.
„Ilyen típusú gyilkosságok nem elfogadhatók”
Goodluck Jonathan nigériai elnök elítélte a halálos áldozatokkal járó támadásokat, mondta szóvivője Reuben Abati. „Az ilyen típusú gyilkosságok nem elfogadhatók, és az elnök mindent megtesz azért, hogy megállítsa őket. A biztonsági erők megbízást kaptak arra, hogy megakadályozzák a lakosság elleni ilyesfajta támadásokat” – mondta Abati.
A Nigériai Keresztény Szövetség Kadunai Állam káptalanjának titkára, Yunusa Nmadu tiszteletes nyilatkozatban szintén elítélte a keresztény imádkozók elleni fegyveres erőszakot. Haragját fejezte ki afelett, hogy a támadás a térségben tapasztalható jelentős katonai jelenlét ellenére megtörténhetett. Sürgette a hatóságokat az elkövetők kézre kerítésére. Eközben a keresztényeket nyugalomra és imádságra intette. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szintén nyilatkozatban ítélte el a támadásokat, és részvétét fejezte ki az áldozatok családjának.