Új evangélikus templomok
Szerk.: Krähling János, Vukoszávlyev Zorán, Luther Kiadó, Budapest, 2008.
A templom ezért az Istennel való találkozás kiváltságos helye. Észre lehet venni a Teremtőt a csillagos égbolt szemlélése közben éppúgy, mint alkotásai nagyszerűségét látva. De ha szava szól, akkor személyesen szólít meg. Ha szeretete szíven talál, akkor már utolért minket. Ha szent vacsorájában a szent és igaz közeledik hozzánk, és közösséget vállal velünk, az összetört életű, elesett emberekkel, akkor átéljük, hogy átölel minket, magához emel és magáénak mond bennünket. Ennél nagyobb csoda nincs a világon. Ezt kínálja a templom.
A templom az imádkozás háza. Bár a világ bármely csendes zugában lehet Istenre gondolni, hozzá kiáltani, de az Isten hajléka erre különösen alkalmas hely. Az ajándékaiért való köszönetmondás helye: képességeinkért, melyeket tőle kaptunk, családunkért, ahol felneveltek minket, s ahol mi is továbbplántáljuk az életet; a mindennapi kenyérért, amely táplál és éltet; a barátokért és testvérekért, akik nélkül nem tudunk élni; és a legdrágább ajándékért, a mi megtartónkért, Jézusért.
Erőgyűjtés helye is a templom: benne kaphatunk erőt, új lendületet az élet vállalt feladatainak teljesítéséhez, terhek hordozásához, a sors kiszámíthatatlan eseményei között fogódzót és támaszt keresve az örök holnap reménységében.
A templom a közösségépítés helye is. Szinte mindegyik istenhajlék építészeti remek. Sokak alkotó munkája révén valósul meg. Már létrejötte is szimbolizálja, hogy nem egy személy elcsendesedésére készült, hanem egy közösség részére. Benne testvérre, hittestvérre találnak, akik tudják, hogy Uruk és Teremtőjük összeköti őket, s így egymásért is felelősséggel tartoznak.