Tarisznyakönyv – Polgár Rózsa kárpitjai versekkel

Kőháti Dóra ajánljója:

A Tarisznyakönyv azokra a csendes, nyugalmas, otthoni órákra való, amelyekre talán az ünnepnapok idején kinek-kinek végre jut egy kis ideje. Ugyanis a Tarisznyakönyvet nem lehet és nem is szabad kutyafuttában átlapozni, és gyorsan végezni az olvasásával. Akkor nem csináltunk semmit. A Tarisznyakönyv: képek és versek, ámde nem képeskönyv, hiszen a kárpit nem a versek illusztrációja, és a vers nem az egyetlen lehetséges választás a kárpit mellé – a miénk akkor lesz ez a könyv, ha időt szánva rá, figyelmesen tanulmányozzuk, a részletek gazdagságára figyelve. Kétszer, többször is elővéve vagy magunknál tartva, ha szükséges – ehhez kisméretű, kézbe illeszkedő alakja ideális. Ne nagyméretű művészeti albumot képzeljen tehát most el az olvasó, hanem igazi kis útitársat.

Egyébként szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a kárpitok közül többet az elmúlt évek során élő valóságában is megcsodálhattam már, sőt néhány éve járhattam Polgár Rózsa akkori otthonában is, ahol az álmok, a gondolatok, az érzések, a „kárpitba szőtt vallomások” átlényegülnek anyaggá. Azaz, mégsem csak anyaggá, hiszen amit látunk, azok tárgy voltukból kilépve nagyon is élnek, lelket melengetnek, a nézőt partnerré avatják. Ottjártamkor – a hangulatos tetőtéri műteremben, színes fonalak, fonott kosarak, szövőszékek, vonalzók, hengerre feltekert vázlatok birodalmában – picit közelebb jutottam a titokhoz, hogy hogyan is lehet a legmélyebb kötődéseket a művészet eszközeivel megfogalmazni.

Polgár Rózsa, a Munkácsy- és Kossuth-díjas textilművész kárpitjai líraiak. Mondanivalójuk van. Történetük. A művészé? A nézőé? Kettejüké együtt, ahogyan a kárpiton keresztül, egymást ismerve vagy ismeretlenül találkoznak? Magam nem vállalkozom arra, hogy megfejtsem a titkot, csak gyönyörködöm. Hagyom, hogy hasson rám a látvány – és ebben a könyvben a szöveg is. Szintén nem tudom meghúzni a határt, hogy hol végződik a kép, és hol kezdődik a líra.

Egy néhány évvel ezelőtti interjúban a művésznővel az alkotólét izgalmairól, kínnal terhes boldogságáról, a magyarságról, hitről, talentumokról beszélgethettem. Akkor így vallott: „Az alkotás – a művészi alkotás is – a Teremtő ajándéka. Lelki folyamata leírhatatlan! A képzőművészet lelki, szellemi, fizikai eszköztára összeadódik, néha könnyen, máskor szenvedések árán. Ki mire kapott talentumot, feladatát ahhoz szabja a legfőbb Alkotó. Ő segített nekem is képet formálni, ő vezeti a művész kezét! Ahogyan ad esőt és napsütést, az alkotóerő is tőle származik. Ha eredményesen látjuk el feladatunkat, az nem saját sikerünk, hanem kötelességünk.”

A kötet szerkesztője, Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész irodalmi tartalommal bíró képzőművészeti alkotásokként jellemzi Polgár Rózsa különleges, háromdimenziósnak ható kárpitjait. 2006-ban egy múzeumi majálisra készített műsort, ahol először találkozott kép és vers.  Irodalomkedvelő emberként válogatta ki a kárpitok mellé az ismert, szeretett verseket, melyben két évtizedes „előválogató” olvasottságára is támaszkodott. Ebben a „női könyvben” azt találjuk: a nők ugyanazt a világot látják, ugyanott élnek, mint a férfiak, csak másképp súlyoznak, éreznek, fogalmaznak. Ezt a másképp fogalmazást kívánta megragadni és kötetben átadni.

A kis albumban is bemutatott kárpitokhoz ismét hadd idézzük Polgár Rózsa művésznőt: „A régi munkáimból fontos és erős daraboknak érzem a Katonatakarót és az Anyaságot. Általános emberi küzdelmeket, élményeket foglal magába mindkettő, s eddig bárhol voltam a világon, mindenütt megértették. A tárgyak makacs túléléséről szól az Esernyő című kárpit, a rajta megörökített darab édesapámé volt. A tárgyak megmaradnak, az emberek, sajnos, elmennek, s ha ránéz az ember egy tárgyra, eszébe jut róla az a valaki, aki hordta, aki nagyon kedves volt neki. Korán elveszített édesapám emlékére készült ez a munkám, s ezért kedves a számomra.”

A versek szerzői: már elment, nagynevű költők és köztünk élő, kortárs fiatalok – érdemes rácsodálkoznunk az ő tehetségükre is! Álljon itt néhány név: Szécsi Margit, Károlyi Amy, Nemes Nagy Ágnes, Rab Zsuzsa, Kaffka Margit, Beney Zsuzsa, azután a remek író, költő, műfordító: Rakovszky Zsuzsa. De megemlíthetjük Szabó T. Annát és az én nagy kedvencemet: a novellákban is kiválót alkotó Tóth Krisztinát.

Aki e napokban éppen keresi valakinek a személyre szóló ajándékot karácsonyra, annak is figyelmébe ajánlom ezt a könyvet. Bár, előfordulhat, hogy belelapozva nem adja tovább – megtartja magának…