Bartosné Stiasny Éva: Háborúban békességben

Kőháti Dóra ajánlója:

Bartosné Stiasny Éva „Háborúban békességben. A Bogár utcai gyermekotthon lakóinak csodás megmenekülése” című könyve páratlan kordokumentum, és letehetetlen olvasmány. Sztehlo Gábor gyermekmentő evangélikus lelkész és hősies társai, köztük „Éva nővér”, vagyis Éva néni, emberfeletti erővel álltak helyt a bombázások, légoltalmi riadók, éhezés, fázás, otthontalanná válás idején. Mi indította őket erre? Hogyan is bírták?
Budapest ostromának hónapjaiban járunk, 1944-45 fordulóján. A német megszállás alatt néhány rendkívüli, elhivatott, önzetlen ember nem a saját, vagy szerettei élete megmentésén fáradozik, hanem egyetlen célért küzd: hogy mentse azokat a zsidó gyermekeket, akikre a biztos halál vár. Otthont teremtenek nekik – a szó szoros értelmében –: vagyis nem csak falakat, tetőt, hanem jó szót, szeretetet, imádságot, anyai-apai gondoskodást.

A kötet szerzője, a ’44-ben fiatal tanárnő és hitoktató Stiasny Éva a fasorból már ismerte Sztehlo Gábort. Így került a Bogár utca 29. szám alatti rózsadombi villába, ahol 1944 novemberétől előbb Benes Lujza gyógypedagógus mellett, majd annak távozása után egyedül vezette a félszáz gyermeknek otthont adó intézményt. Éva néni írni-olvasni is tanította a gyermekeket, tanulás után, amíg a háborús helyzet még engedte, a kertben játszottak, vagy kis színdarabokat tanultak egymás szórakoztatására – és a félelem, szorongás elűzésére… Éva néni emellett élelmiszerről, ruháról, takaróról, kiságyról is gondoskodott védencei számára. „Sötétedés után jöttek a beutalóval a könnyes szemű hozzátartozók, és bizalommal adták át nekünk riadt gyermeküket. Mi pedig arra törekedtünk, hogy a gyerekekben ne legyen félelem. Hogy érezzék: édesapjuk, édesanyjuk helyett most mi vigyázunk rájuk.”(22.o.) „Vacsora után mindig elcsendesedtünk: egy-egy mondatos imádságban kértük, hogy a Mindenható vigyázzon apura, anyura, majd közösen rámondtuk: ámen. Befejezésül a Finnországból hazánkba került, csodálatos svéd esti éneket énekeltük: „Ó, terjeszd ki Jézusom, oltalmazó szárnyad…” (26.o.) A karácsonyt a kis közösség még a Bogár utcában ünnepelte, ám a közeledő front csatatérré tette a környéket. Indulni kellett, mert tűzvonalba került az otthon is. „Bizony, az Úr kegyelme volt velük”, hogy 1945. január 3-án éjjel sikerült új otthonra találniuk! Éva néni és Sztehlo Gábor vezetésével, a Légrády-villában, néhány utcával arrébb lett szállásuk. Budapest felszabadulásáig azonban még sok nehéz órát kellett átélniük pincében bujkálva, rettegve, hogy segítő vagy ellenséges léptek zaja kopog-e a lépcsőkön. De Isten gondviselésébe vetett hittel, Jézus „oltalmazó szárnyai alatt” mindvégig sikerült gyermekeknek és megmentőiknek kitartani, túlélni.

Manapság futószalagon gyártják az ifjúságnak a „példaképeket”, a gyenge, üres kis sztárocskákat. Igazi, hiteles, értékes példaképeket nehéz, ám nem lehetetlen találni. Jézus azt mondja: nincs annál nagyobb szeretet, mint amikor valaki életét adja barátaiért. Sztehlo Gábor, Éva néni és társai valóban az életüket kockáztatták azért, hogy másokat megmentsenek.

A Jó Pásztor Misszió és a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével ’44 októbere és ’45 februárja között több mint 2000 személy fordult meg a 30 (!) otthonban. A Bogár utcaiak csodás megmeneküléséről szóló kötet hadd hirdesse hát Isten dicsőségét, és az üldözött, zsidó gyermekeket mentő felnőttek áldozatos cselekedetét.