Tréfa

16 éven aluliakról – 16 éven felülieknek – Horváth-Hegyi Dénes ajánlója

A huszonhét esztendős Kosztolányi bizonyára még nem sejthette, hogy jó két emberöltő múlva novellája annak a mozgókép kultúrának lesz ihletője, amely a múltszázad elején még épphogy próbálgatta szárnyait. Csakúgy, mint az akkoriban szárba szökött, és úgyszintén trendinek számító freudi pszichoanalízis, amit később az Édes Annában hoz tökélyre. Ennek a lélekelemzésnek a csíráit csíphetjük nyakon 1912-es Tréfa c. novellájában, s az ugyanezt a címet viselő idei évjáratú mozifilmben. A Szamárköhögés, A hecc, és A porcelánbaba után Gárdos Péter rendező ismét a gyermeklelket, mint megfejtendő misztériumot próbálja az okos felnőttek szintjére „lehozni”.

Két örökké, szinte kötelező jelleggel, egymással szembenálló világ, a kamaszok és felnőttek közti dekadens kapcsolat ad teret egy pedagógiai patthelyzet kivesézéséhez. A 15-16 éves fiúk között „incselkedő” kisördög ugyanis egyre huncutabb a papi tanítók vezette líceumban. Esti kártyázások a kollégium padlásán; éjszakai kiruccanások a Híradó vetítésére; „vizes lepedőzés” egymás ágyában; elgáncsolások kifeszített madzaggal; hősködések, s az ezzel járó erőfitogtatások az óraközi szünetekben; a belevaló, minden hájjal megkent bandavezér uralkodása a vézna, rövidlátó eminens felett… Ártatlan, következmények nélküli kis kópéságok ezek, amelyeket „majd kinőnek”, és sérülés nélkül megúsznak a srácok, vagy pedig máglyahalált érdemlő sátáni tettek? E két interpretáció védnöke, a „jófej” Zoltán atya és a humortalan Weigl atya dialógusai alapján jutunk közelebb az „igazsághoz”. Hogy miféle igazsághoz, azt a befejező képsorok után ki-ki csendben eldöntheti magában. Egy kis segítség: A legyek ura feszegetett már hasonló problémát. Nagyobb sikerrel…

Mindent a szemnek – kevesebbet a tartalomnak. Az eredeti novellában sincsenek kidolgozott figurák és jellemek, de Kosztolányi e tudatos vázlatszerűsége sajnos kidolgozatlanság formájában jön át a vásznon. A zsámbéki Zichy-kastély kőfalait elevenséggel megtöltő 93 perc különös képi világa viszont maga az író képzeletében sem ölthetett volna lágyabb, harmonikusabb alakot.