Kétely

Hit, botlás, kétely 

„Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, maga a félelem” – áll cirádás betűkkel a felirat egy amerikai kisváros egyházi iskolájának tábláján, és ezzel a képkockával jellemezhetjük is John Patrick Shanley Kétely című filmjét, amely tíz Bafta-, Golden Globe-, és Oscar-díj jelölés után a magyar mozikba is megérkezett. Sziporkázó párbeszédek, bigott katolicizmus és Philip Seymour Hoffman megint csak remek alakítása fémjelzi a dolgozatot.

Forrás: Magyar Hírlap / Zalka Szilvia

A katolikus egyház liturgiájának tárházából sikerült ebbe a filmbe összeválogatni azt a három-négy, a 21. században is igazán helytálló példabeszédet, amelyet a nem vallásos mozinéző is erőlködés nélkül be tud fogadni. Ezért ne tartson távol senkit a moziktól a Kétely beharangozó képsoraiban látott csuhák és fekete főkötők nagy mennyisége.

A történet egyszerű – gyakorlatilag egy színházi darab, amelyet filmre vittek. A cselekmény színhelye is egész idő alatt változatlan – egy kisvárosi egyházi iskolában a szabadabb szellemű és barátságos papot, Flynn atyát (Philip Seymour Hoffman) meggyanúsítja az igazgatónő, Aloysius nővér (Meryl Streep), hogy megrontott egy kisfiút, aki ráadásul fekete. Ettől kezdve mindent megtesz, hogy eltávolítsa Flynn atyát, ami sikerül is neki. Kényes a téma, nemcsak a zaklatás, hanem a fiú bőrszíne miatt is, és egyébként se felejtsük el, hogy egy bigott közösségben vagyunk, ahol a dogmakövetés gyakorlatilag mindent felülír – írd és mondd: minden emberi érzést. Az erény nevében kiölni a puszta jóságot pedig – Aloysius nővér esetében is – szinte magától értetődő dolog. Flynn atya az egyik vasárnap, amikor már érzi, miféle hurok tekeredik lassan a nyaka köré, azt mondja, "a kétely is olyan erős kötelék, mint a bizonyosság". Igen, épp egy elszánt és bizonyosságában vakon hívő főnökasszonnyal találta szembe magát a pap.

A film mozgalmasságát nem a történet vagy a képsorok, helyszínek változatosságával éri el a rendező, kizárólag lelki mozgásban és feszültségben tart minket. A párbeszédekből semmi nem derül ki pontosan, nem tudunk elítélni senkit; sőt a film végén is megmarad a nézőben a kétely, ahogy Aloysius nővérben is felébred a gyanú, hogy tévedett. Ettől remek a mozi.

Néhányszereplős darab – nagyon erős színészi jelenléttel –, amely gyönyörűen példázza – vallásos vagy nem vallásos körítéssel –, hogy mindenkinek a saját igazsága az igazság.

John Patrick Shanley filmjében van egy pillanat, amikor Flynn atya egy irányba néz a mögötte a falon függő Krisztus-portréval. Feltűnik a szemnek, és felsejlik: Krisztus egyháza nem azért van, hogy fenyítsen, bűnbánatban és lelkifurdalásban tartsa a földi halandókat.

A Kétely a viszonylagosságról szól és arról, hogy sosincs késő valóban kételkedni, ha úgy érezzük, elhibáztunk valamit.