Julie & Julia – Két nő, egy recept
Létrehozás:
2009. október 21., 13:15
Legutolsó módosítás:
2009. október 21., 13:16
Julie & Julia, színes feliratos amerikai filmdráma, 2009.
Nora Ephron legújabb, női szíveket megmelengető filmjében két nő különböző helyen és időben, ám egyforma szenvedéllyel és elhivatottsággal talál magára a főzés által. A Julie Powell önéletrajzi ihletésű művén alapuló film egyúttal Amerika első igazi sztárszakácsának, Julia Childnak is emléket állít.
Ki volt Julia?
A fülsértő hangszínű, tündöklő szépségűnek nem mondható, szokatlanul magas termetű asszonyság a 60-as évek Amerikájában valóságos főzőikonná vált, generációk számára mutatva utat a kulináris kultúrát illetően. Ösztönös tehetségét és humorát kiaknázva remek érzékkel használta fel az éppen divatba jövő televízió kínálta lehetőségeket, hogy a mirelit kajákon és hamburgeren nevelődött amerikaiakat bevezesse a kifinomult francia konyha rejtelmeibe.
A kalandos életű hölgy a második világháború alatt önkéntes hírszerzői munkát látott el, és egy kínai kiküldetés alkalmával ismerkedett meg leendő férjével, a hasonló munkakörben dolgozó Paullal. A háború után a kötelesség Pault Párizsba szólította, és az unatkozó Julia itt vált a francia konyha rajongójává, majd avatott ismerőjévé. 1961-ben kiadott kétkötetes, 800 oldalas szakácskönyve, a Mastering the Art of French Cooking ma is megtalálható a legtöbb amerikai konyha polcán.
Ki Julie?
Julie Powell 2003-ban írt és híressé vált gasztroblogjában dokumentálja, hogyan főzte végig hobbiszakácsként Julia Child híres művének 524 receptjét, és közben hogyan talált rá élete értelmére konyhaművészként és íróként egyaránt. A blog akkora sikert aratott, hogy könyv és film is készült belőle.
A harsány nőszemély és a komplexusos blogger
A film párhuzamosan futó történetszálai révén figyelemmel kísérhetjük, hogy Julia Child lehengerlő személyiségével miképp vált összamerikai szakácslegendává, Julie Powell pedig kishitű hivatalnokból sikeres íróvá. Nora Ephront ismerve természetesen nem maradhatnak ki a magánéleti vonatkozások sem, annak bemutatása, hogy a két nő hogyan tudta összeegyeztetni főzőszenvedélyét hétköznapi teendőivel és házasságával.
Mindenkinek jó szívvel ajánljuk a filmet, aki könnyed, mégis igényes és tartalmas kikapcsolódásra vágyik. A lelkes főzőfanok azért fogják imádni, mert magukra ismernek a főhősökben, akik pedig főzni kevésbé, ám enni annál inkább szeretnek, szintén nyálcsorgatva figyelik majd az ínycsiklandozó fogások elkészültét. Még az is lehet, hogy maguk is kedvet kapnak a kotyvasztáshoz.
Meryl, az aduász
Nora Ephron, aki forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyzi a filmet, biztos kézzel nyúlt az alapanyag után, és ki is hozta belőle a lehetséges maximumot. Meryl Streep, mint mindig, most is ragyogó alakítást nyújt, és akár egyedül is megtöltené élettel a filmet. Szerencsére azonban remek segítői akadnak, mint például a férje szerepében Stanley Tucci, de a másik címszereplő bőrébe bújt Amy Adams is bájos, még ha Meryl Streephez képest jóval halványabb is a figurája.
Tulajdonképpen semmi új nincs a történetben, láttunk már párhuzamos életutakból szőtt alkotásokat, ahogy jobb sorsra érdemes hölgyek hernyóból pillangóvá alakulását is számtalanszor nyomon követhettük. A végeredmény mégis valahogy olyan kedves, üdítő és szórakoztató, hogy receptre írnám fel nyirkos, ködös, lehangoló őszi napokon.
Ki volt Julia?
A fülsértő hangszínű, tündöklő szépségűnek nem mondható, szokatlanul magas termetű asszonyság a 60-as évek Amerikájában valóságos főzőikonná vált, generációk számára mutatva utat a kulináris kultúrát illetően. Ösztönös tehetségét és humorát kiaknázva remek érzékkel használta fel az éppen divatba jövő televízió kínálta lehetőségeket, hogy a mirelit kajákon és hamburgeren nevelődött amerikaiakat bevezesse a kifinomult francia konyha rejtelmeibe.
A kalandos életű hölgy a második világháború alatt önkéntes hírszerzői munkát látott el, és egy kínai kiküldetés alkalmával ismerkedett meg leendő férjével, a hasonló munkakörben dolgozó Paullal. A háború után a kötelesség Pault Párizsba szólította, és az unatkozó Julia itt vált a francia konyha rajongójává, majd avatott ismerőjévé. 1961-ben kiadott kétkötetes, 800 oldalas szakácskönyve, a Mastering the Art of French Cooking ma is megtalálható a legtöbb amerikai konyha polcán.
Ki Julie?
Julie Powell 2003-ban írt és híressé vált gasztroblogjában dokumentálja, hogyan főzte végig hobbiszakácsként Julia Child híres művének 524 receptjét, és közben hogyan talált rá élete értelmére konyhaművészként és íróként egyaránt. A blog akkora sikert aratott, hogy könyv és film is készült belőle.
A harsány nőszemély és a komplexusos blogger
A film párhuzamosan futó történetszálai révén figyelemmel kísérhetjük, hogy Julia Child lehengerlő személyiségével miképp vált összamerikai szakácslegendává, Julie Powell pedig kishitű hivatalnokból sikeres íróvá. Nora Ephront ismerve természetesen nem maradhatnak ki a magánéleti vonatkozások sem, annak bemutatása, hogy a két nő hogyan tudta összeegyeztetni főzőszenvedélyét hétköznapi teendőivel és házasságával.
Mindenkinek jó szívvel ajánljuk a filmet, aki könnyed, mégis igényes és tartalmas kikapcsolódásra vágyik. A lelkes főzőfanok azért fogják imádni, mert magukra ismernek a főhősökben, akik pedig főzni kevésbé, ám enni annál inkább szeretnek, szintén nyálcsorgatva figyelik majd az ínycsiklandozó fogások elkészültét. Még az is lehet, hogy maguk is kedvet kapnak a kotyvasztáshoz.
Meryl, az aduász
Nora Ephron, aki forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyzi a filmet, biztos kézzel nyúlt az alapanyag után, és ki is hozta belőle a lehetséges maximumot. Meryl Streep, mint mindig, most is ragyogó alakítást nyújt, és akár egyedül is megtöltené élettel a filmet. Szerencsére azonban remek segítői akadnak, mint például a férje szerepében Stanley Tucci, de a másik címszereplő bőrébe bújt Amy Adams is bájos, még ha Meryl Streephez képest jóval halványabb is a figurája.
Tulajdonképpen semmi új nincs a történetben, láttunk már párhuzamos életutakból szőtt alkotásokat, ahogy jobb sorsra érdemes hölgyek hernyóból pillangóvá alakulását is számtalanszor nyomon követhettük. A végeredmény mégis valahogy olyan kedves, üdítő és szórakoztató, hogy receptre írnám fel nyirkos, ködös, lehangoló őszi napokon.
