A túlvilág szülötte

Szabó-Pap Gabriella filmkritikája.

A túlvilág szülötte

Erőszakos, rút kisded voltam én,

Ikret szülő anyácska, – gyilkosod!

Öcsémet halva szülted-é,

Vagy élt öt percet, nem tudom,

De ott a vér és jajgatás között

Úgy emeltek föl a fény felé,

Akár egy győztes, kis vadállatot,

Ki megmutatta már, hogy mennyit ér;

Mögötte két halott. 

(Radnóti: Huszonnyolc év) 

Ikerterhességnél ritka, és nagyon fájdalmas komplikáció, ha az egyik magzat a terhesség során, vagy születéskor elpusztul.  Radnóti Miklós érzékeny költői lelkében egész életében kísértett a bűntudat, az identitászavar, bármennyire is vétlen egy újszülött az ilyen tragédiában. 

Casey,  A túlvilág szülötte című film hősnője  is csak felnőttként tudja meg, hogy iker volt, de öccse meghalt még az anyaméhben. Egy rettenetes látomás nyomán kiderül, hogy nagyanyja is ikergyermek volt, öccsét a nácik az auschwitzi emberkísérletek során „dibukká”, azaz a zsidó mitológia szerint túlvilági gonosz lélekké változtatták. Ez a gyermek-kísértet Casey és környezete életére tör. „Szakszerű” ördögűzéssel azonban megállítható – ez iszonyatos eseményeken, égszakadáson-földinduláson keresztül meg is történik.

Happy end: Casey terhes. Ikrei lesznek. 

Érdekes, hogy a szelíd, dombos-erdős új-angliai tájon, a fák közt megbúvó szép, tágas amerikai koloniál villák körzetében milyen jó talaja van a babonaságnak, a misztikumnak, a kísértethistóriáknak! Gondoljunk csak a salemi boszorkányok történetére, vagy Updike regényére, az Eastwicki boszorkányokra, esetleg Nathaniel Hawthorne-nek a térségben játszódó kisregényeire (A skarlát betű).  Ebbe a történetben ráadásul a zsidó misztikát is felvonultatják: eggyel több olyan motívum, ami kevésbé ismert az átlagembernek, tehát jól bele lehet magyarázni mindent, és jól el lehet borzasztani vele az adrenalin-függőket.

Az egész rémtörténetről tűnik, mintha csak egy rossz álom lett volna, ami nem ritka a terhesség korai szakaszában. Sajnálatos ízléstelenség a horrorba belekeverni a náci iker-kísérleteket. A túlélők köztünk vannak. Soha nem feledhető, valóságos borzalmakat éltek át. Az ő sorsuk annyira „szórakoztató látványosság”, mint az állatok elé vetett őskeresztényeké. 

Éppen elég az ikrekkel kapcsolatos (és nem kapcsolatos) babonák és rémségek megjelenítése ahhoz, hogy frászt kapjon a néző. Jó kis téma, van bőven tévhit és babona az ikrekről, lehet bármit elhitetni a jámbor nézővel. A szem meg-megpihen az érdekes légi felvételeken, a finom rajzú tájképeken, de aztán jól fejbe vágja az operatőr meg a trükkfilmes a rémségekkel.

Az ilyen témák a Kádár-korszak langyos állóvizében tapicskoló nézőnek még érdekes élmény lehetett volna, ha nem lett volna elérhetetlen az ilyesmi akkoriban. Most tobzódunk a thrillerben, a horrorban, de napi életünk többé már nem langyos állóvíz, hanem tüskével borított út alá rejtett aknák sora. Elég horror a valóság - vajon kinek és miért van szüksége drága mozijegyet váltani még több iszonyatért? 

Szívesebben ajánlom az esetleges nézők figyelmébe a Hócipő című kéthetilap Napi frász rovatát. Sokkal mulatságosabb, érdekesebb, mint ez a film, és ráadásul olcsóbb is, mint egy mozijegy. Online meg egyenest ingyen van.