Weltler Sándor – Mennybemenetel ünnepén - Ézs 40 ,27-31

Mennybemenetel ünnepével több bajunk van. Először is nem tudjuk térben és időben elhelyezni Isten örökkévaló láthatatlan birodalmát. A világmindenséget a modern ember akkorának tartja, tudja és látja, hogy nem képes helyet találni benne a mennynek. Kicsit úgy vagyunk vele, mint a halottak feltámadásával, amelyet a modern tudományoknak köszönhetően szintén merő képtelenségnek tartunk. Aztán az elhelyezés nehézségén túl egy másik megválaszolatlan kérdésünk: hogyan lehet innen "oda" eljutni. Archaikus, vallásos-népi naivitás ma azt mondani, hogy "fölment a mennybe". A mi irányaink szerint minden irány lehet "föl is út", "le is út", attól függően, hogy honnan nézzük. Szerintem helyesebb volna úgy mondani a hitvallásban, hogy mennybe ment, mint azt, hogy "fölment a mennybe". Akkor már inkább az átment igét kellene használnunk, ahogyan Jézus alkalmazta: pl. átment a halálból az életbe. További nehézség, hogy itt egy immár kétezer éve történt eseményről van szó, amit az akkoriak a kor nyelvén mondtak el. Kérdés: ugyanazok az apostolok hogyan tennének ma bizonyságot e nagy eseményről. Mi is történt valójában húsvét után negyven nappal?

Első hallásra furcsának fog tűnni, de Ézsaiás alapján nyugodtan kijelenthetjük: húsvét után negyven nappal Isten Jézus Krisztus által befogadta a pályázatunkat. Úgy gondolom, hogy e pályázatoktól hemzsegő világban így mindenki azonnal érti, miről is van szó. A bűneset után Isten leírta az embert, sorsára hagyta, hadd járja a maga útját. Ennek aztán súlyos következményei lettek. Hosszú időnek kellet eltelnie, hogy az ember lassan-lassan belássa: Isten nélkül nem boldogulhat. Végre eljött az idő, amikor az ember szívesen lemondott volna arról, hogy a maga útját járja. Kifejezetten óhajtotta volna már, hogy az sorsa, ügye ismét az Isten kezébe kerüljön. Csakhogy az Isten szigorú bíró, ezúttal ő maga rejtőzködött el az ember elől. Így aztán nem maradt más hátra, mint a sóhajtozás és a panaszkodás: "Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé."

Jézus Krisztus azonban eljött a világba, vállára vette sorsunkat, ügyünket, hogy Isten színe elé vigye. Jézus nem üres kézzel ment az Atyához, hanem az ember utolsó reményét jelentő "pályázatával". Az a tény, hogy Jézus immár az Atya jobbján ül, azt jelenti, hogy pályázatunkat Isten befogadta. Van reményünk a kedvező elbírálásra! Jézus nemcsak értünk született, értünk halt meg a kereszten, értünk támadt fel húsvétkor megigazulásunkra, hanem értünk ment a mennybe, sorsunkat, ügyünket intézni! Ahogyan ő maga mondta: elmegyek, hogy helyet készítsek nektek!

Jézus elmenetele indító erejű. Kicsit olyan, mint amikor valaki kikíséri a vendégét a pályaudvarra. A vendég elutazik, mi pedig szinten elindulunk. Hazafelé! Így volt ez az első mennybemenetel alkalmából. A tanítványok egy darabig még álltak, de aztán elindultak. És Ézsaiás szerint is a mennybemenetel olyan mozgás, ahol nemcsak a győztes Úr "kel szárnyra", hanem vele együtt a földön maradó, földön küzdő, benne bízó népe is! Szárnyra kelnek, nem lankadnak, nem fáradnak. Élteti őket a hit és a remény, hogy sorsuk, ügyük Isten kezébe került. Szószólójuk, pártfogójuk van, aki nemcsak a sorsukat és ügyüket képviseli "ott", hanem az evangélium sorsát és ügyét "itt". Együtt teszünk vallást. Mi az emberek előtt, ő a mennyei Atya előtt. Ez a kettő a mai nap nagy örömüzenete. 1. Pályázatunk befogadtatott. Sorsunk, ügyünk ismét az Isten kezébe került. 2. Az evangélium ügye és sorsa eldőlt. Mozdulnak már a tanítványi lábak. Valahogyan úgy, mint amikor Illésnek elment a kedve az egésztől. Aztán az Úr pihenőt rendelt neki, megetette, hogy legyen ereje menetelni, eljutnia az Isten hegyéig!

Jézus mennybe ment, de fényárnyéka itt maradt a földön. S ahogyan ő "halad" ügyünk érdekében az Atya jobbján, úgy halad a földön a fényárnyéka is, hogy amerre az evangéliumát viszik ebben a világban, ott mindig világosság legyen. És így beteljesedik köztünk az Írás szava: "a te világosságodban látunk világosságot"! Miközben ő mennybe ment, szent evangéliuma itt a földön szárnyra kelt.