Weltler Sándor – 2009. 03. 29. – Zsid 2,10-15

A halált önmagán senki nem tanulmányozhatja, s ez alól még a klinikai halálból visszatértek sem kivételek! Ők ugyanis „csak” a halál kapujáig jutottak, de nem léptek át rajta. Amikor az „átlépés” megtörténik, a halál tanulmányozhatósága az ő számunkra is véget ér, az ember minden tudományával együtt. Amikor ugyanis a halál titkáról föllibben a fátyol, saját eszünk és erőnk előtt éppen akkor gördül le a függöny. Továbbá: nem érdemes, hogy a halált szeretteinken vagy más embereken tanulmányozzuk. Mit mondhat nekünk egy ilyen vizsgálódás, mint amit magunk is nagyon jól tudunk, s amit az Isten igéje már a Biblia első lapjain a tudtunkra adott: „Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba.” Végül a halál sok elkoptatott jelzője sem visz bennünket előbbre, a halálnemek megkülönböztetésével együtt. Az óráját néző ember tragikus hirtelenségről és váratlan halálról szokott beszélni. Az erkölcsös megkülönbözteti a testi és lelki halált. (Szerinte az utóbbi az igazi halál.) A keresztyének „jó halált várnak”, mert úgy gondolják, hogy a hitetlenek, bárhogyan halnak is meg, csak rossz halálban lehet részük.

Aki a halálról többet szeretne tudni, annak föl kell vennie a maga keresztjét, és Jézus nyomdokát kell követnie. Szándékosan nem azt mondom, hogy Jézus halálát kell vizsgálódása tárgyává tennie, se azt, hogy Jézus keresztjére kell fölnéznie. Azt az utat kell észrevennie, amelyen Jézus járt és jár, s azon bátran elindulnia. A börtön mindenkinek adott. Úgyis, mint a test börtöne, úgyis, mint tér-idő börtön, de úgyis, mint Magyarország! Aki szerint nem minden „Dánia” börtön, jobban teszi, ha mostantól már nem is figyel rám. A börtön tehát adott. Az a börtön, amelyben kivétel nélkül mindnyájan senyvedünk. Azok is, akik szenvednek tőle, azok is, akik úgy tesznek, mintha ők nem volnának oda bezárva.

Ennek a börtönnek két ajtaja van. Az egyik ajtó fölött ez a felirat olvasható: ÉLET. A másik fölött: HALÁL. Az ember úgy gondolja, hogy az előbbi ajtó felé vezető sorba volna érdemes beállnia, habár egyikünk sem tudja, hogy mi vár ránk az ajtó mögött. Nem kis megdöbbenéssel kell megtapasztalnunk, hogy akit követünk, fájdalom, az a HALÁL ajtaja felé tart, arra, amerre senki nem akart menni. Ez a kép abból a szempontból is jó, hogy minden börtönből csak két út vezet kifelé. (Befelé nagyon sok!) Az egyik a bitó alá, a halálba, a másik szabadlábra, a „szabadságba”. Ne csodálkozzunk azon, hogy kezdetben Péter és a többi tanítvány nem ebbe az irányba akart elindulni, sőt, a Mestert is megpróbálta lebeszélni arról, hogy a halálba vezető utat válassza. Akkor nem értették miért kellett Jézusnak éppen a Golgotára mennie. Később megértették, amikor nekik is azon a kapun kellett áthaladniuk, arra a hegyre fölmenniük, már nem a haláltól való félelemmel haladtak. Igen! Most kell hangosan hirdetni: aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki elveszti az evangéliumért, örök életre őrzi meg azt.

Mai igénk Jézust követve beszél a halálról. Kettőt ad a tudtunkra. Hirdeti, hogy Jézus halála egyrészt megsemmisítő halál, mely a legveszélyesebb ellenségünket, az ördögöt győzte le, méghozzá végérvényesen. Krisztus Urunk halála egyben a Halálúr halála is! Jézus az egyetlen, aki a halálával le tudta győzni a halált. Nem véletlen, hogy a keresztség kapcsán Pál a Krisztusban hívőket az Úr halálhoz „láncolja”. Eltemettetünk vele a keresztségben. Mint ahogyan az sem véletlen, hogy Luther a bűn elleni harcában, a kísértés nehéz óráiban éppen a keresztséggel, azaz a Krisztus halálával erősítette magát. A mi halálunk bűneink méltó büntetése. Tiszta sor. Azt kapjuk a halálban, amit megérdemeltünk! Jézus előrehozott halála azonban már most az élet diadalát hirdeti és hirdetteti. Különös, hogy most, amikor mindenki az előrehozott választásokról beszél, Isten igéje az előrehozott halálra, az Úr hallára mutat. És azt mondja róla, hogy az ő előrehozott halála megsemmisítő vereséget mért az ördögre. Ezzel együtt Urunk halála (s nem a feltámadása) azt is hirdeti, hogy mi már most megszabadultunk a haláltól. A modern, nagyképű ember nem tud mit kezdeni az olyan igékkel, mint „nem lát halált soha”. Pedig igaz! Ugyanis Jézus nemcsak előrehozta a halált, hanem helyettünk és értünk el is szenvedte azt. Mint jó pásztor ő halt meg a juhokért. Az ő halála az élet, ahogyan mondta: „ha a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek”. Halálunk - megsemmisülés, megszabadulás az élettől! Jézus halála - a halál megsemmisítése, s egyúttal megszabadítás a haláltól! Ámen.