Vető István – Áhítat az egyházkerületi közgyűlésen

ApCsel 5, 34-42                      Cinkota                                         ÚÉ 16

25. Zsolt 4-11                   2009. november 13.                EÉ 239 / ÚÉ 107        

                           áhítat – egyházkerületi közgyűlés                       

Ha Istentől valók vagyunk - megmaradunk 

Bevezetés: Dr. Kovács Bánk ferences szerzetes írásai közt találtam rá az alábbi elmélkedésre: „Gamáliel tanácsa igen okos ötlet volt, hisz két közelmúlbeli eseményt értelmezett: Teudás és a Galileai Júdás sorsát. Hozzátette: ha pedig nem úgy jár a Názáreti Jézus is, mint azok, akkor nyilván Isten van vele, és Isten ellen senki sem harcolhat!

Jézus már halála előtt – más szemszögből – de megfogalmazta az igazságot: „Az a növény, amelyet nem mennyei Atyám plántált, gyökeresen kitépetik.”(Mt 15,13)

Jézus küldetését tehát ilyen megfontolásból kell vizsgálni. Ő maga is híve annak, hogy az emberek gondolkodjanak. Így gondolkodnunk kell nekünk is, hogy Jézus melyik egyházat tekintheti igaznak, sajátjának? Amelyet Ő alapított, amely kiállta a próbákat és tanításban, szervezetében lényegében ugyanaz ma, mint volt a kezdetekkor?

Ilyen egy van: a katolikus Egyház. Tagjai között voltak nemcsak hős vértanúk és kanonizált szentek, hanem bűnös emberek is. De aki megmaradt hitében, élt a bűnbánat lehetőségével, üdvözült az is. A mozgalom isteni eredete jól ellenőrizhető: a tanítás töretlen, az Egyház szervezete ugyanaz: pápa, püspök, papok, hívek – és nem tudta elpusztítani senki és semmi.”

Bevallom, sosem olvastam még ilyen elementáris erővel ható, lendületes, meggyőződéses érvelést az egyház isteni eredetű szolgálatáról. Mi ennél sokkal óvatosabbak vagyunk, és sokkal többet morfondírozunk azon, hogy vajon Isten akaratát cselekedjük-e, vagy csak emberi gondolatainknak keresünk isteni igazolást.

Ma, amikor az egyházkerületi közgyűlésen olyan napirendi pontokra kerül sor, amelyeknek a gondolata is már most összeszorítja a szívünket, jogosan tehetjük fel a kérdést: „vajon Isten akaratát cselekedjük-e, vagy csak emberi gondolatainknak keresünk isteni igazolást?” Mit mutatnak a számok? Megmaradunk, vagy elfogyunk, s úgy járunk, mint Teudás és a galileai Júdás mozgalma? Megveretünk, vagy mi mérünk-e korbácsütéseket Jézus neve miatt?

Mi a „nagytanács” – az egyházkerületi közgyűlés – feladata? Őrködni az egyház rendje fölött (elsősorban a kerület határain belül), hogy Isten tetszésére végezhessük szolgálatunkat.

Törvényben meghatározott kötelességét végzi akkor a közgyűlés, ha jelentéseket hallgat meg, javaslatokat hagy jóvá, ellenőriz és számon kér, munkálja a békességet az intézményeken belül és azok között. Sokszor kerülünk nehéz döntési helyzetbe. Ilyenkor az a kérdés, kemények legyünk, vagy megbocsátók... Gamáliel tanácsa megfontolandó, amikor ezekkel a kérdésekkel kell szembenéznünk. 

1. Ítélet és reménység között. A Krisztus evangéliumát hirdető apostolok várják az ítéletet, de szívükben reménység él. Ítélet és reménység – ez a két gondolat foglalkoztatja most a lelkészeket ezekben a napokban, hiszen az Ítélet vasárnapja után a Reménység vasárnapjára készülünk. Gamálieli helyzetet élünk át. Ismerjük bűneinket, tudjuk, hogy jogos rajtunk az ítélet, mégis van reménységünk! Ha emberi módon cselekszünk vagy beszélünk, komolyan kell vennünk Isten ítéletét; ha azonban Isten szerint való, amit teszünk vagy szólunk, akkor senki sem árthat nekünk.

Csodálatra méltó, és példamutató az apostolok nyugalma ebben a válságos szituációban. Nem menteni akarják magukat, nem magyarázkodnak, nem próbálnak alkut kötni. Csöndben várják az ítéletet. Szilárd a meggyőződésük: Krisztustól kapott küldetésüket végzik, és nem tehetnek egyebet. Gamáliel tanácsa őket is megnyugtatja: „Ha Isten szerint való...”

Erre a tanácsra figyelhet most mindaz, aki a közgyűlés most kezdődő munkájára készül. Az ige int minket arra, hogy ne emberi szempontok, logikus érvek, partikuláris érdekek dolgozzanak bennünk, amikor döntéseket hozunk. Egy dolog lebegjen a szemünk előtt: „Ha Isten szerint való...”

Az apostolok azonban e bölcs tanács ellenére sem menekülnek meg a büntetéstől. Mit is olvastunk? „...megverették őket, azután megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak Jézus nevében...”. S ők erre mit tettek? „Örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért, és nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként.” 

2. Evangéliumhirdetés méltósággal. Az elhangzottak alapján alaposan átértékelődik a „méltóság” fogalma. Nem a nagytiszteletű és főtisztelendő urak és hölgyek méltóságos személyére és hivatására vonatkozik ez, hanem sokkal inkább arra, amit Lukács mondott ki az imént idézett igében: „méltónak bizonyultak a gyalázatra”. Ez is azok közé a mondatok közé tartozik, amit nemcsak megemészteni nehéz, hanem sokkal inkább elfogadni és gyakorlatban is elviselni saját „méltóságunk” ellenében.

Az egyház vitás kérdéseiben sokszor érezzük a kísértést: védeni a mundér becsületét, az egyház, a papi hivatal méltóságát. Nemegyszer születtek félmegoldások, vagy éppen nem helyes megoldások ilyen szándékkal. Vajon folytathatjuk-e tovább ezt a politikát? Szemet hunyhatunk-e eltakargatott bűnök fölött? Mi szolgálja igazán az „egyház méltóságát”?

Az apostoli kor számtalan példát ad arra, hogy feltárultak a kényes titkok, szembenéztek a testvéri közösséget bántó viselkedéssel, a Krisztushoz nem méltó életfolytatással. Nem a tanács döntött arról, hogy valaki ítéletre méltó, vagy kegyelmet érdemel. A krisztusi szeretet és az imádság segítette őket döntéseikben. 

Befejezés: Most sem kérhetünk mást az előttünk álló néhány órára: Isten bölcsességét, Krisztus szeretetét, a Szentlélek megvilágosító erejét, hogy meglássuk, merre kell elindulnunk. A döntés Isten kezében van: ha emberektől való a szándékunk, megsemmisül, de ha Istentől való, akkor van reménységünk. S mi az, ami Istentől való? Az, amit az apostolok is tettek: „nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként.” Legyen ez a gondolat az egyházkerületi közgyűlés minden tárgyalása és határozata mögött! Bármi is kerül szóba: keressük meg, hogyan szolgálhatja az jobban az evangélium hirdetését. Nem kell mást tennünk: ez a feladatunk. 

                                                                                   Ámen