Stermeczki András – Ökumenikus imahét – 2010. január 18. – Dunaújváros

Mindnyájunknak van halottja. Mindnyájan veszítettünk már el olyan szerettünket, ki közel állt hozzánk. Van, akinek a tragédia után úgy megroppant az élete, hogy fölfelé már azok után nem úgy tud nézni, mint valaha. Ez természetes, hiszen érző, hús-vér emberek vagyunk. A hét első napján, kora hajnalban a tanítványok elmentek a sírhoz az elkészített illatszerekkel. Ám a követ a sírtól elhengerítve találták. Amíg ezen töprengtek, és nem találták ott a testet, két alak állt meg mellettük fénylő ruhában. A tanítványok döbbenten a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak: „Mit keresitek az élőt a halottak között?” – A történet ugye ismerős.

A világ legcsodásabb könyvének, legszebb történetéből való. Jézus feltámadásának története ez, melyről a tanítványok tanúskodnak. Az idei imahét vezérfonalát a skóciai Edinburgh-ban állították össze, 100 évvel az 1910-es első olyan missziós konferencia után, ahol a közös missziói lelkületet jelölték ki célként. Hiszen a misszió nem más, mint a tanúságtétel. Tanúságtétel Krisztusról.

Az igei vezérfonál pedig Lk 24,48 alapján így hangzik: „Ti vagytok erre a tanúim.” – Jézus mondja ezt feltámadása után tanítványainak, közvetlen mennybemenetele előtt. Persze nem értik. Amint a sírhoz elsőkét ért tanítványok sem értik miről is van szó. Fejüket a földre szegezik.

Gyakran teszünk mi is így. Elcsüggedt, reményvesztett pillanatok, órák, évek ezek. Félelemmel tekintünk a földre, arra a porra ahonnan származunk és ahová majd vitathatatlanul vissza is térünk. Ez természetes. Csak az a furcsa, hogy közben nem akarjuk észrevenni, nem akarjuk meghallani a küldöttek hangját. Az angyalok hangját. „Ne féljetek!” Szólt az angyal a pásztorokhoz és most szólt a később lelkipásztorokká lett tanítványokhoz: „Mit keresitek az élőt a halottak között?”

Valójában kit kerestek a tanítványok? És tulajdonképpen kit keresünk mi mindnyájan a templomainkban? A tanítványok Jézus kihűlt testét keresték. És megtalálták? Mi téli napokon hasonlatosan hideg padokat találunk sok templomban. De ha ez mégsincs így, az köszönhető annak, hogy mi pl. Kisapostagon bementünk a fagyos templomból a jóval kisebb, de fűtött gyülekezeti házunkban.

Ott nincs hideg, de sajnos sokszor a tekintetek, amint talán a városban is a földre szegezettek. Ott – mármint a földön – megtalálható Jézus? Nem. A tanítványok sem találták. Fel kellett nézniük, hogy vele találkozhassanak. Mi már tanúk vagyunk, hiszen a legtöbbünk konfirmált, bérmált és ismerjük, elmondtuk az apostoli hitvallást. Tanúságot tettünk hitünkről. De hogyan?

A legtöbbször talán földre szögezett tekintettel. Sokkal jobb tanúkká kell lennünk. Mégpedig úgy, hogy nem csak a megfeszített, de a feltámadott és élő Úr Jézus Krisztust dicsérjük! Tesszük ezt boldogan, akár égre emelt kézzel és tekintettel, de mindenképpen élő hittel. S vajon nem lenne-e hűségesebb és hitelesebb ezen bizonyságunk, ha mindezt együtt tudnánk tenni?

Dehogynem. Hát tegyük ezt boldogan, hitelesen. Ám mindaddig, míg képtelenek a keresztyén közösségek bizalommal, egymást erősítve tanúskodni, addig ez csupán halottkultusz marad. Pedig fontos a tanúskodás. Van, hogy egy igaz tanú életet is menthet. Mert az ítélet halál. És ha Jézus nem ment meg bennünket valóban végünk. Hisszük-e az életet? Ha igen, akkor miért keressük az élőt a halottak között?

Az eredeti szövegben a zoé szó szerepel. Ennek jelentése természettudományos értelemben minden olyan élő, melyben élet van a teremtés óta. De ez az élet a bűneset óta törékeny és mulandó. Éppen ezért az Úsz.-ben a zoé jelöl minden olyan életet, az örök életet is, ami Krisztusban van.

Azaz az angyalok arra utalnak, hogy semmit se bánkódjunk, hanem örömmel és hálaadással tanúskodjunk a Feltámadottról! A halál kultusza helyett az igazán fontos és életet adó dolgokkal törődjünk! Állítsuk helyre a sorrendet. Ne a hideg kövektől legyen élő egy-egy gyülekezet és templom, hanem a benne szolgáló lelkektől. Mint minden egyházban, nálunk is akadnak nehézségek: miért fogyunk, miért vagyunk kevesen, miért nem több a fiatal...?

Ezekre a problémákra sokszor földre szegezett tekintettel keressük a választ és a megoldást. Talán legyen új liturgiánk! Ám ez semmit sem oldott meg, mert nem a szívek mélyéről, hanem a tények keserűségéből jött a válasz. Az igazi élet sokkal több annál, mint amiről az egyházak tanúskodnak. Az őskeresztyének ezt még ismerték és használták.

Miért ne tennénk mi is. Hiszen egyre közelebb a válság, és egyre inkább kiszolgáltatottabbak leszünk, hacsak nem keressük a halottak helyett az élőt. Azt az élő Úr Jézus Krisztust, aki családokat tud kibékíteni és élővé tenni, aki halálig tartó barátságokat tud megkötni, és aki élők közösségeket tud boldoggá tenni, akár hétköznapokon is! Gyülekezeteinkben ennek az élő Krisztusnak kell jelen lenni minden napon a világ végezetéig. Ámen.