Stermeczki András – Imahét, Dunaújváros 2010. jan. 22. – Református templom

Van-e itt valami ennivalótok? Tessék ezen elgondolkodni! Akár most is. Van-e itt valami ennivalótok? Van-e itt valami olyan, ami tápláló, ami jó és egészséges. Van-e itt valami ennivaló, ami kevésbé romlandó, olyan ami bárhol fogyasztható, olyan amit mi is szívesen vennénk és amit mi is szívesen kínálnánk minden időben? Van-e itt olyan, ami nem csak a maradék, olyan, amit csodás alkalmakra, ünnepekre, évfordulókra tartogattunk. Olyan aminek felbecsülhetetlen értéke van. Van-e itt olyan különlegesség, amit máshol nem nagyon találni, olyan ízletes és illatos enni-innivaló, melyre, ha rágondolunk, még a nyál is összefut a szánkban? Van- itt ágyaspálinka, és illatos konyak, gőzölgő hallé és forró tyúkhúsleves, van-e itt vörösborban főzött őzpörkölt petrezselymes burgonyával vagy sült hús vajas krumplipürével és meggymártással? Van-e itt kacsasült vagy libamáj, bárány vagy fürj? Van-e itt csokitorta vagy somlói galuska, dobostorta vagy fagylaltkehely? Találunk-e epret vagy cseresznyét, illatos sárgadinnyét vagy jégbe hűtött konyakkal töltött görögöt? Azt hiszem nem. És ez csak az én fantáziám volt. Ki-ki képzeletben biztos tovább készítette volna csodás étkeket, de nem ez a valóság. De játsszunk még egy pillanatra a gondolattal! Mi lenne ha mindezek itt lennének? Mi történne? A csodálkozás után megennénk. Talán mindet és nem maradna utána semmi, csak a sok mosatlan, meg jó vagy rossz szájíz, meg a gyomorégés, másnaposság... .

Kedves Testvérek! Van-e itt olyan, amit nemcsak egymásnak, de Jézusnak is szívesen adnánk? Hát persze! – Kiáltunk fel most sokan. Van hát, hiszen szeretetvendégség van! Akad itt az említetteken kívül is sok finomság. El is hoztuk sokan. Pont azért, hogy megegyük. Talán Jézusnak is az ínyére való lenne közülük sok étek-ital. Az először megrettent tanítványok se tettek másként. Egy sült halat bírtak adni neki. Végtére is jó az. Főleg jól átsütve, paprikásan, friss kenyérrel és csemegeuborkával. Jézus fogta is a halat, és szemük láttára megette, esetleg befalta, attól függően, hogy a „feltámadottak” mennyire lehetnek ilyetén formán éhesek?

Kedves Testvérek! Van-e itt valami ennivalónk? Olyan, ami nem fogy el, olyan amiből ha eszünk nem éhezünk meg. Olyan, amit Jézus is szívesebben fogadott volna el a tehetetlen és hitetlenkedő tanítványoktól. Olyan, amelyről Jézus korábban nekik is beszélt: „Aki abból a vízből iszik, megszomjazik, de aki ebből a vízből iszik soha nem szomjazik meg, hiszen örök életre buzgó forrássá lesz benne.” /Jn 4/ Itt van-e Krisztus Urunk teste? Valóságban és lélekben? Valóságban; hiszen az agapé - szeretetvendégség – nem más mint az az emlékvacsora mellyel a Krisztussal való közösségre nem csak emlékezünk de meg is éljük. Lélekben; hiszen a közösség nem csak evés, ivás, közös alkalma,  hanem az a közösség, ahol megszűnik minden korlát és különbség, előítélet és hagyomány. Egyszerűen ott van a másik ember, aki éppen éhes és én adok neki valamit. Van, hogy csak egy jó szót, máskor egy terített asztalt, aztán az is jól esik, ha meleg sarkot vagy épp egy megvetett ágyat. Mára ez kiveszett. Bizalmatlanakká, gyanakvókká, önzőkké és féltékenyekké váltunk. Pedig nincs is mire. A gőzölgő hallétől a fagylaltkehelyig egyszer csak mind kihűl, vagy épp elolvad, és nem marad semmi... csak tudjuk a mosatlan. Így hát, ha mi is csak azt akarjuk, ami megvehető, vagy épp megehető, akkor mi is kihűlünk, vagy elolvadunk, és nem marad semmi csak a mosatlan. Jézus az utolsó vacsora előtt meg akarta mosni Péter lábát. Először nem hagyta, aztán nem értette. Később a tanítványok számára sem a vacsora íze és hangulata maradt meg, hanem egyedül Krisztus szava és tisztára mosó bűnbocsánata. Ma a világ egyik fele éhezik és szomjúhozik, míg mások kidobják, a jobb esetben megromlott és nem a megmaradt finom ételt, de bizonyos előírások miatt még a disznók sem lakhatnak ezekből jól. Tudunk-e ezen változtatni? Aligha. Paradigmaváltásra, azaz életünk radikális megváltoztatására van szükség! Nem segély, könyöradomány kell, hanem élhető élet! Mára Afrikában ismertté vált a „hal helyett háló” kifejezés tartalma. Azaz önrendelkezés az élelmiszer terén is. Ne a világ másik feléről vigyünk morzsákat, hanem helyi szinten segítsük annak előállítását! Haitiben nem lett volna ekkora pusztítás, ha az ország gazdaságát a világtőke nem tette volna mesterségesen tönkre. Így nem volt esélyük biztonságos házakat építeni, jó egészségügyi rendszert működtetni. Egyre embertelenebbé vált ez a szép bolygónk, s egyre több ember bolyong testi- lelki éhhalál közepette közöttünk. Jézus az Őt hallgató sokaság előtt a hegyen így szólt tanítványaihoz: „Ti adjatok nekik enni.” Micsoda? Öt kenyér és két hal? Mi az ennyinek? Aztán 12 tele kosárral szedték össze a maradékokat és biztos az sem került a veszélyes hulladéktárolók mesterséges gyomrába.

Kedves Testvérek? Van-e itt valami ennivalótok? Mit adnánk egymásnak és Jézusnak? Azt hiszem először azt a hálót, amit Péter és András jelképesen átalakítottak és embereket mentettek vele; azaz a bűnbocsánat örömét és az üdvösség erejét. Ha hisszük, hogy mindnyájunknak van helye Jézus asztalánál, akkor tudjuk, hogy senki sem maradhat éhen. És ma, az imahét végéhez közeledve, elsősorban arra kell gondolnunk, hogy mennyi lélek bolyong éhesen e bolygón, kiket a lelki éhhalál fenyeget. Kedves Testvérek! Van- e itt valami ennivalótok? – kérdezi ma is Jézus. Ámen.