Schermann Gábor igehirdetése – Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Urunktól, Jézus Krisztustól. Ámen.  

Igeolvasás:

Kedves Gyülekezet! Szeretett Testvéreim! Talán, a még kiszolgáltatottnak mondott világunkban is, egyértelműnek tűnhet a kérdés: vajon ki cserélne fel egy boldog szerelmet egy három-műszakos munkahellyel? Ki adna oda cserébe, áldozna föl egy boldog szerelmet egy három-műszakos betanított, gyári munkahelyért?

Nagyjából egy ehhez hasonló kérdést vet föl Mikeás próféta a mai, Ószövetségben megírt igénkben. A 6. fejezetéből szól a mai ige a 6. verstől a 8. versig bezárólag:

Mivel járuljak az ÚR elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égő áldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? Talán kedvét leli az ÚR a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet, vétkes életemért?

Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj a törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.

Urunk, szentelj meg minket igéddel. A te igéd igazság! Ámen.

Igehirdetés:

Benne van a Bibliában, még hozzá Pál apostol idézi Jézustól azt a mondást, hogy: nagyobb boldogság adni, mint kapni. Ez aztán annyira jó, ez a mondás, hogy közmondás is lett belőle, és azon néhány bibliai ige közé tartozik, amit mindenki tud szépen idézni, az is, akinek fogalma sincs róla, hogy a Bibliában van benne. „Jobb adni, mint kapni!” Közmondás lett belőle, - de élet, az talán kevésbé. Gyakorlat szerint.

Persze sokat alkalmazzuk ezt a mondást, csak lehet, hogy nem jó irányban. A kérdést úgy tesszük föl, ahogyan Mikeás próféta ebben a néhány mondatában: Hogyan járuljak az ÚR elé? - azaz: mit adjak Istennek? Adjak Istennek istentiszteletet? Hajlongjak előtte, ahogyan egy istentisztelet a maga liturgiájával, rendjével, szépségével együtt tiszteletadás az Isten előtt? Erre van szükség? - Avagy sokkal jobban hangzik, és komolyabb adakozásnak számít – mindannyian érezzük nyilván - a második lehetőségem: áldozzak az Istennek, adjak neki áldozatot? Talán érthetőbb, ha úgy fogalmazunk: hozzak áldozatot az Isten igéjének? Ez sokkal komolyabb ajándéknak tűnik, amit az Istennek adhatunk, mint a hajlongás. Nyilvánvaló.

Persze mind a kettő nagyon hasonlít egymáshoz abban, hogy a lényegük abban van, hogy én abból, ami az enyém valamit adok az Istennek. Az én tárgyi vagyonomból, az én lelki vagyonomból, az én energiáimból, időmből, szeretetemből, az én életemből valamit, többet-kevesebbet, mindent - odaadok az Istennek. Az ő javára fordítok. Tehát a magaméból szeretnék neki adni, hiszen ott van az ige: nagyobb boldogság adni valakinek. Így van. - Ugye?

Igen, az Istennek ez a mi világunk mindent feltétlenül adni akar. Sajnos, többnyire élen az Egyházzal. Istennek szeretnénk adni a magunkéból. Talán egyrészt azért, mert valahol az Istent – ha nem is így szó szerint kimondva, de mégis csak egy bizonyos szempontból – szociálisan rászoruló egyénnek tartjuk, akinek szüksége van arra, ami a miénk. Másrészt – talán ez a fontosabb ok – azért szeretnénk mindig mindent adni Istennek, mert mindig ez a mi világunk rendje, ezért ebben a dologban is így gondoljuk: adásért cserében várhatunk valamit, amit kapunk. Persze Isten esetében nem feltétlenül gondoljuk azt közvetlenül, hogy lepottyan azért az égből mind az, amire szükségünk van, vagy szeretnénk kapni, - hanem Isten közvetve ad nekünk a mi várakozásunk szerint, embertársainkon keresztül. Meg is érkeztünk a bibliai eredetű közmondásunk teljes megfordításához. Az embertársainktól, mi egymástól elsősorban kapni szeretnénk. Istennek pedig elsősorban adni szeretnénk.  A képlet tehát megfordult.

Mivel járuljak az Isten elé?

A próféta három dolgot mond. Az egyik a törvény szerinti életünk. És itt Mikeás nem a polgári törvénykönyvre gondol, és még csak nem is Mózes törvénykönyvére. Merem állítani, hogy egyikre sem, hanem nagyon egyszerűen a dolog lényegére gondol: légy olyan, mint Isten. Felelj meg az Isten személyiségének, személyének, lényének. Légy abban a rendben, amilyen Ő.

A második, amit mond: a szeretetre való törekvés. - Tessék elolvasni figyelmesen, őszintén az 1. Korinthusi levél 13. fejezetét, a „Szeretet himnusz”-ának nevezett igét, úgy, hogy őszintén, saját magunkra tekintjük. Mi közöm nekem ahhoz? Mi közöm nekem ahhoz a szeretethez, ami ott le van írva? Türelmes vagyok? Jóságos? Nem rovom fel a rosszat? Nem örülök együtt a hamissággal, csak az igazsággal? Mindent eltűrök? - És így tovább.

A harmadik, amit Mikeás felsorol, az Isten előtti alázat. Ez pedig mi mást jelenthet? Hiszen bizonyára nem az oltár térdeplőjére való letérdelést jelenti elsősorban, hanem mi mást jelenthet mást, mint azt, hogy az Istennek nem akarok adni. Vagyis nem tartom magam őfölötte állónak, aki gondoskodhat az Istenről bármikor, hanem magam fölött állónak tudom az Istent. Azaz annak, ki adhat nekem, aki gondoskodhat rólam.

Mit mondhatunk erről a háromról, amit Mikeás elénk tár?

Nézzük az elsőt: törvény szerinti élet – légy olyan, mint Isten. - Nagyon-nagyon tisztességes, istenfélő ember lehetett, hiszen a Bibliába is bekerült a szava, az írása, a Zsoltárok Könyvébe, aki leírta, hogy nincs az emberek között egyetlen igaz sem. És ebbe saját magát is beleértette. Pedig lehet, hogy mindannyiunknál tisztességesebb ember volt, hiszen a Bibliába is bekerült az ő zsoltára. Nincs egyetlen igaz sem az emberek között, mert magunkból tudunk csak kiindulni és nem az Istenből.

Nézzük a másodikat: szeretetre törekvés, amelyik – ugye – nem rója fel a rosszat, mindent eltűr, stb., stb. - Tessék elolvasni Böröcz Sándor, néhai lelkésztestvérünknek a „Kiáltás a mélyből” című könyvét az ő sorsáról, kálváriájáról, és tessék benne elolvasni, megfigyelni azt az őszinte vallomást az emberi természetről, amikor az őt megrugdosó, vallatótisztről, Berkesi Andrásról ír. Aztán tessék elolvasni Berkesi Andrásnak egy könyvét: micsoda széplélek. Talán szebb, mint bármelyikünk. - Bizony minden „jólélekben”, amelyik egy-egy ember testében van, ott lakik egy vadállat. Talán, ha Isten kegyelme velünk van, nem ébred föl és nem lép színre. De a „Szeretet himnusza” nem a mi diagnózisunk volt a Korinthusi levélben.

És nézzük a harmadikat, amit mond Mikeás próféta: az Isten előtti alázatot. Ugye alázatoskodni inkább tudunk. Az se rossz dolog. Azt jelenti, hogy úgy cselekszünk, úgy élünk, hogy kitűnjék rólunk, - a magunk számára valószínűleg elsősorban, aztán a többiek számára - hogy mi szeretjük Istent és alázatosak vagyunk előtte. Jézus azonban azt mondja: az Isten előtti alázatunk – érdekes kifejezést használ - a belső-szobában nyilvánuljon meg, vagyis mindenki elől, még legjobb, ha saját magunk elől is, rejtve. Vagyis csak pusztán a lényeg legyen meg belőle: hogy Istentől fogadjuk el mindazt, amit Ő adhat nekünk.

Nos, ezt a hármat mondja Mikeás. Azt mondja, hogy ennyit, csak ennyit mond az Isten, semmi többet. Tehát nem tudunk mást keresni, amit még adhatnánk Istennek, csak ezek vannak Ezért van az, hogy nincs újjászületés, megtérés, Istennel való élet mindaddig, amíg ezzel, a mi valóságunkkal tisztába nem jövünk ilyen szinten, ilyen módon.  Mi vagyok? Mi hiányzik belőlem? Hogy állok az Istenhez képest? Mire van szükségem?

Egy van, egy Valaki, aki által megkapjuk mindezt: az Isten szerinti életet, szeretetet. Isten előtti alázatot. Egy van, aki engedelmes volt a kereszthalálig.

Nos, nagyobb boldogság adni, mint kapni – mondja Pál apostol, azt mondja, Jézustól idézve – nagyobb boldogság adni az embereknek, mint kapni az emberektől. Ezt mondja nekünk a prófécia.

De nagyobb boldogság kapni, mint adni. Nagyobb boldogság kapni az Istentől, mint adni az Istennek, mert a vele való közösség boldog szeretet, nem megerőltető feladat – „három műszakban”. Boldog szeretet, mégis megtörténik mind, megtörténik minden, és megadatik minden, amire szükségünk van.

Imádkozzunk:

Jó Atyánk, szerető Istenünk, add meg nekünk mindazt, ami a tiéd: a te Egyetlenedet, akit szeretsz, Krisztusodat. Ámen.