Schermann Gábor – 2010. 05. 23. – Pünkösd

Az ajándék azonban a Lélek, Isten Lelke nem marad el. Mindig van olyan, olyan hely, időpont, ember, aki amikor, ahol kapja. Tudniillik Istennek ez az ajándéka nem avult el, sőt Isten sem unta meg és nem unja meg adni a gyermekeinek. Ehhez pedig nem kellet ez a nap. Azóta sem.

Hát lám, amikor a pusztában kapták ezt az ajándékot, azok a bizonyos vének hetvenen, ők is prófétáltak. Nem a pünkösdi napokon, hanem amikor hozzájuk jött Isten Lelke, olyankor. Prófétáltak, - azaz mit csináltak? - látták, értették, világos lett a számukra Istennek a szava, az akarata. Látták és értették, hogy mit mond, mit tesz Isten. Ez történt velük időről-időre olyankor, amikor Isten ezt akarta. Nem kellett attól kezdve paragrafust gyártaniuk a nép terhének a hordozásához, nem kellett szokásokhoz, hagyományokhoz, törvényekhez vagy logikus érvekhez igazodniuk, hanem mérlegelés, kompromisszum, alku és erőszakszervezetek nélkül egyszerűen értették, hogy miről van szó, Isten mit akar, mit csinál, hova viszi őket, merre megy és mit ígér. Ez azóta is így működik Isten népének a körében.

Vagy érdemes odafigyelni arra, amit Jézus mond Istennek eme ajándékáról, Lelkéről: Eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam – ezt mondja Jézus a Szentlélekről. Eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam – nem Pünkösd napján, hanem a hétköznapokon. Meg a törvényszék előtt, meg a máglyán, meg Szibériában, meg háborúk között, meg árvizekben – eszetekbe juttat mindent, amit Jézus mond. Ha Jézus ezt mondja az utolsó szavai között a tanítványainak, akkor valami fontos dolog ez.  

Most nézzünk pár mondatot Isten igéjéből ennek az ezer-valahányadik Pünkösdnek az eseményeiből, annak a leírásából, aztán megpróbálunk tovább menni. Az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 2, fejezetéből szól most hozzánk Isten szava, a mai ige a 36. verstől kezdve:

Péter apostol így beszél Jeruzsálemben Pünkösd napján:

                „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.”

                Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?” Péter így válaszolt: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: „Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!” Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.

Urunk, szentelj meg minket igéddel. Igéd igazság. Ámen.

Igehirdetés:

Most amit fölolvastam annak a Pünkösdnek az eseményeiből, - az Péter apostol szép, hosszú igehirdetésének a legvégével kezdődött. Elolvastuk, hogy mivel zárta Péter apostol az igehirdetését. Lehet, hogy nem a legszimpatikusabb dolog egy igehirdetés utolsó mondatát meghallgatni és aztán ez alapján megtudni, átélni, értékelni, hogy mi lett az igehirdetés folytatása, következménye, mégis most jónak tartom, mert hogy az egész megelőző igehirdetés végül is ezt az utolsó mondatot készítette elő és lehet, hogy nekünk, itt most Tatabányán nem is annyira fontos a megelőzőeket meghallgatni és azokra odafigyelni, mert lehet, az ott akkor nekik szólt és őnekik készítette elő a gondolataikat, hogy meghallják az utolsó mondatban azt, amit, tulajdonképpen egyszerű dolgot, Péter el akar mondani. Merthogy ebben az egy mondatban benne van a lényeg, tehát semmi baj nincsen. Hagyjuk el most mi is a többi dolgot, mindazt, amit Pünkösdhöz kötődik most már. Zárjuk le ezeket a vonalakat és figyeljünk oda csak arra az egyre, amit akkor Péter el akart mondani és amit azóta is Isten Lelke el akar mondani. Nézzük ezt a lényeget.

Segítségül hívnám ehhez Dóka Zoltán lelkésztestvérünket, aki már elhunyt, de szerencsére írásaiból maradtak ránk és most egy írásából idéznék, méghozzá még csak nem is tőle, hanem ő is idéz egy idős teológusprofesszor, báró Podmaniczky Pál pünkösdi igehirdetéséből. Azért érdekes, hogy ezt Dóka Zoltán idézi, mert leírja, hogy ez milyen érdekes hatással volt rá és a hallgatóságra, ugyanis elmondja, hogy báró Podmaniczky Pál idős professzorbácsi az egész igehirdetése alatt – ez ugye Pünkösdkor volt az igehirdetés – egyáltalán egy árva szót nem beszélt sem Pünkösdről, sem Isten Szentlelkéről. Ki sem ejtette ezeket a szavakat, meg semmi idekapcsolódó dologról nem ejtett szót. Végig – írja Dóka Zoltán – a Megfeszítettről beszélt, akiből árad a kegyelem, az üdvösség. „Utolsó mondataira így emlékszem: ti most azt hiszitek, öreg vagyok és feledékeny, elfelejtettem, hogy ma Pünkösd van. Nem, nem felejtettem el. De amikor készültem erre az igehirdetésre, szólt nekem a Szentlélek és ezt mondta: Pál, ne rólam prédikálj, hanem egyedül a te Megváltó Uradról, aki halálba ment érted. Mindent neki köszönhetsz, engem is. Szót fogadtam” – mondja Podmaniczky Pál -  „a Szentléleknek, szeretteim”.

Eddig az idézet. Tehát Péter apostol igehirdetésének utolsó mondatára nekünk is – úgy gondolom – elég odafigyelni. Ez az utolsó mondat pedig arról szól: akit keresztre feszítettünk - ő az Úr.

Persze, odafigyelni. Mármint, aki figyel, részese az eseményeknek és magára veszi, komolyan veszi a hallottakat, - azt szíven üti. Hát hogyne ütne szíven, hogy akivel kitoltam, akit átvertem, akit megszóltam, akinek keresztbe tettem szemtől szembe vagy a háta mögött, akit cserben hagytam és úgy volt, hogy neki vége, biztos, hogy nem jön vissza, tehát megúsztam az egészet, - nahát, pont ő lett a főnököm. Hát hogyne ütne szíven egy ilyen! Hát még ha nem egy munkahelyi ügyosztályról van szó, ahol főnökök jönnek és mennek, - hanem a mi kedves világunkról, amelynek mindenestül az Ura, ez a Megfeszített. Ő lett az Úr. Persze, hogy szíven üt, mert az sugallja, hogy „nekem most annyi.” 

De erről szól a tanulsága az evangéliumnak, ugyanis ígéretük van Péter apostol hallgatóinak. Ígéretük van. Azt mondja Péter, hogy ez az ígéret a tiétek, azaz azoké, akik ott, Jeruzsálemben hallgatják őt és – azt mondja – és fiaitoké, vagyis azoké, akiket hozzájuk hasonlóan szíven üt Isten igéje. A későbbiekben, például ma, mi napjainkban.

Ígéretünk van. Az az ígéretünk, hogy Isten nekünk ajándékot ad: a maga Lelkét. - Miért is? Hogy értsük, értsük őt. Hogy az, amit mond, amit csinál Isten, az számunkra evidens legyen. Hogy az az életünk megoldását adja. Hogy azt mondjuk, hogy: igen, ő engem szeret és és ő az Úr!

És akkor minden rendben van. Hogy Istennek a misztikus igéje eszünkbe jusson és az legyen az értéke, ép csak annyi: Jézus, aki halálosan szeret – ő az Úr!

Imádkozzunk:

Velünk vagy, Uram, és elmondod nekünk, amit szeretnél. Csak tartsd nyitva a fülünket és a szívünket, hogy végre megértsünk. Ámen.