Schermann Gábor – 2010. 01. 03. – Tatabánya

Az ÚR hűségét magasztalom, az ÚR tetteit dicsérem: mindazt, amit az ÚR tett értünk, sok jótéteményét Izrael háza iránt, mert irgalmasan bánt velünk, nagyon hűségesen. Mert ezt mondta: Mégiscsak az én népem ez, fiaim, nem tudnak meghazudtolni. Ezért szabadította ki őket minden nyomorúságukból. Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva. Ők azonban engedetlenek voltak, és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségükké vált, és harcolt ellenük. De visszaemlékezett népe a régi időkre, Mózesre: Hol van, aki a tengerből kihozta nyájának pásztorát? Hol van, aki belé öntötte szent lelkét?

Urunk, szentelj meg minket igéddel. Igéd igazság. Ámen.                              

Igehirdetés:

Móra Ferenc egyik – szerintem legjobb, legszebb – elbeszélése gyerekkoráról a Titulász bankója. Titulász öreg rongyszedő volt a faluban. Járta az utcákat és a gyerekek csúfolták, ő pedig árpacukrot osztogatott. Amikor ágynak esett az öreg Titulász, akkor a gyerekek látogatták meg őt sorra betegágyánál, tudniillik ilyenkor is minden kis látogatójának előhúzott a párnája alól árpacukrot és osztogatta. Utoljára ment el az író hozzá. Akkor az öreg Titulász azzal fogadta, hogy bizony elfogyott az árpacukor. Szétosztogatta már a gyerekek között, már öreg furulyáját is odaadta az utolsó fiúcskának, akinek már nem jutott árpacukor. Mit adjon most már ennek a kis legénynek? Föltápászkodott a betegágyáról és előhúzott a ládájából egy szépen becsomagolt papírdarabot: egy bankót, egy bankjegyet, 100 forintos bankjegyet. Ezt nyújtotta át nagy szeretettel a kisfiúnak azzal, hogy erről majd mindig jusson eszébe egész életében az öreg Titulász.

Aztán hamarosan eltemették az öreg Titulászt. A kisfiú meg jó emlékében hordozta őt, ezért szaladt a boltoshoz a 100 forintos bankóval, hogy ezért ő annyi árpacukrot fog kapni, hogy olyant még a világ nem látott.  És le is tette nagy büszkén a bankjegyet a boltos pultjára, hogy ezért kér egy pár zsák cukrot, de kétszínűt ám!

Lássanak csodát! A nagy-nagy értékű bankjegy, amit úgy bízott rá az öreg Titulász, mint hatalmas kincset, - bizony, a boltos szemében egy ócska szemétpapír volt. Összegyűrte és visszadobta a kisfiúnak: „Bizony ez nem ér semmit! Csinálhatsz belőle csónakot magadnak, mert hogy ez Kossuth-bankó. Régi pénz ez, nem ér semmit”. El is szomorodott a kisfiú és szélnek eresztette otthon, az udvaron az összegyűrt bankót, amelyikért – hiába olyan nagy becsben tartotta az öreg Titulász – egy garas ára ára árpacukrot sem adtak.

Amikor a nagyapja véletlenül észrevette a kacsaúsztatóban az ott ázó, összegyűrt bankjegyet, akkor bizony igen megingott a hajdani Kossuth-katonája, vitéz nagyapó. Könnyei potyogtak és úgy tisztelte és tette el a könyvébe a bankjegyet, mint drága kincset. A bankjegyet, amelyért egy garas ára árpacukrot sem adtak. Ott őrizte a házban és néha-néha mutatta meg öreg cimboráinak, akik hasonlóan könnyezve nézték.

Gondolkodott magában a kis Ferkó, hogy mégiscsak igaza lehetett az öreg Titulásznak! Hogy nagy kincs ez, hiszen megríkatja és tűzbe hozza az öreg, derék nagyapókat, akik ide összegyűlnek ünnepeken az ő házukba. De már nem tudott hozzáférni, mert nagyapja jól őrizte. Végül az apjára maradt a bankó, aki szintén nagy becsben tartotta, és ölébe ültetve kisfiát, néha-néha elmesélte neki, hogy miről mesél ez az öreg bankó. Végül, ahogy lenni szokott, az íróra maradt, aki most már megbecsülte.  

Amiért most elmondtam ezt az elbeszélést, az az, hogy mindig nagy kérdés az ember életében, hogy mi az értékes és miért? - Néha az az értékes, amiért amúgy egy garas ára árpacukrot sem adnak.

Az ÚR tetteit dicsérd – így szól a próféta. Visszagondol az elmúlt időkre és dicséri az ÚR tetteit úgy, hogy tudja közben: mi, az Úr népe, akikkel az Úr a tetteit tette és teszi, - mi, az Úr népe, legfeljebb nosztalgiával, emlékeinkben, szavainkban, vallásosságunkban, igyekezetünkben tartozunk hozzá, – ha hozzá tartozunk. Az Úr tette azonban mindettől függetlenül.

Ez az, amit szeretnék most elmondani testvéreknek, mint nagyon fontos útravalót - én legalábbis nagyon-nagyon fontosnak érzem -, hogy az Úr tette soha nem azonos azzal, ami velünk történik. Ami velünk történik, azt mi csináljuk, vagy más emberek csinálják, és ezeknek az emberi tetteknek a része vagy következménye. Isten pedig semmiképpen sem egy újabb szereplő a mi világméretű játszmánkban, a mi tetteinkben. Semmiképpen sem egy újabb szereplő az emberek mellé, aki a maga tetteivel megpróbál hozzájárulni a világ eseményeihez és megpróbálja a maga tetteivel befolyásolni a világ folyását. Ő mindentől független!

Ha tévedünk és Istent összekeverjük a világ egyik szereplőjével, - akkor a mai vasárnapnak az evangéliumi történetével, az ősi evangéliumi történetével, az egyiptomi meneküléssel és a betlehemi gyermekek megölésével kapcsolatban feltehetjük a kérdést, hogy miért egyetlen gyermeket mentett meg az Isten angyali közbenjárással, amikor ő igazán megtehette volna, hogy mindenkit megment.

Csakhogy Isten tettei nem ennek a mi világunknak és életünknek az eseményei. Azok a mi tetteink. Ezért ez így nem igaz. Nem mentett meg az Isten egyetlen gyermeket sem Betlehemben. Nem az az Isten cselekedet, amit mi a tetteink közepette, abba való beavatkozásként gondolnánk. Nem az, amit mi, a mi tetteink között valamire becsülnénk. Például nem Heródes és emberei elsöprése, a tetteiknek a megakadályozása, megállítása vagy megmásítása.  - Ezek a garasok, amelyekért árpacukrot adnak szívesen.

Az Isten tette azonban, - a bizonyos bankó -, az egészen más. Nagyon jól tudjuk ugyanis, hogy ez esetleg nem jut eszünkbe. De jól tudjuk az evangéliumból, a Szentírásból, hogy az Isten minden kisgyermeket megmentett Betlehemben, a környékén, meg másutt is. - Kivéve EGYET! Azt az egyet, - akiről én azt gondolnám, hogy őt egyedül megmentette. Na jó, ŐT NEM! - Mint a Titulász bankóját.

 Nem angyallal, nem figyelmeztetéssel ment igazán az Isten. Ez az ő munkája, de nem ezzel ment. Ő maga ment! – Így mondja Ézsaiás: Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadított meg. Az az egy ér valamit! Az a követ vagy angyal nélküli megmentés, amit ő maga tesz.

Imádkozzunk: Urunk! Dicséretedet zengi minden ezen a világon, hiszen bármit csinálunk, a te szereteted a legnagyobb. Ámen.