Schermann Gábor – 2009. 11. 22. – Tatabánya

Amikor a Bánhidai Református Gyülekezetben a múlt héten evangelizációs sorozat volt, annak a kiindulópontja – Zákeus történetéről volt szó. De nemcsak magáról, Zákeusnak a történetéről, hanem arról, ahogy Jézus megérkezik Jerikóba, áthalad rajta és Zákeus élete ennek az eseménynek a folyományaként megújul: Zákeus részesedik abból az áldásból, amit Jézus hoz. A kiinduló mondanivalója az evangelizációs sorozatnak az volt, hogy átkozottak vagyunk. Ahogyan Jerikó városa egy átkozott város volt Jézus korában, úgy mindannyian. Tehát nem Jerikót emelte ki az igehirdető mintegy példát a számunkra, hogy olyannak nem szabad lenni, hanem azt példázta Jerikó városa, hogy mindnyájan ott vagyunk benne, mindnyájan egyek vagyunk vele, mindnyájan átok alatt vagyunk.

Mit mond most Ézsaiás próféta az eljövendő tervéről az Istennek? Többek között azt mondja:  aki nem ér meg száz évet, átkozottnak számít. Ez a kiindulópontja minden hitünknek és reménységünknek. - Mindazok, akiknek a neve mellett a felolvasott nevek közül 100-nál kisebb számot mondtam, azok átkozottak. És mindazok közülünk, akik nem fognak megélni 100 évet, átkozottak. Továbbmegyek Ézsaiásnál – ő megpróbálta emberi képekkel kifejezni a mondanivalóját, ezért használt évszámokat -, aki megéri a 100 évet, az is átkozottnak számít, természetesen, magától értetődően ebben az értelemben Isten szemében. Egyszerűen azért, mert mindnyájunknak az élete és minden reménysége, alkotása, értékeink, amiket létrehozunk vagy birtoklunk, - az elmegy az emlékezetbe, az emlékek közé és onnan semmibe.

Ebben a helyzetben van értelme gondolkodni arról, hogy mit mond nekünk Isten szava az ő tervéről és új teremtéséről.  Ezért van jelentősége annak, hogy az Isten újat teremt. Nem reformokat talál ki ebben a világban és nem növekedéssel érjük el az őáltala megálmodott helyzetet, jövőt, hanem új teremtéssel. Ezért mond Péter apostol is olyan borzalmasnak tűnő képeket, hogy minden recsegve-ropogva elég és megolvad. Vagyis az, ami van, minden, ami van: anyagi, szellemi, lelki, szellemi, gondolati valóság, amire valamilyen értelemben ma azt mondhatjuk, hogy létezik, - az megszűnik, semmivé válik. És az Isten ehhez képest tesz valami újat.

És ez történt meg Jézus Krisztus révén. Az, ami még hátravan, arról ezt mondja Krisztus Márk evangéliumának a 13. fejezetében.  - A hosszú tanításából, amit ebben a fejezetben ad ebben a kérdésben, most a mai vasárnapra kijelölt néhány mondatot olvasom a 24. verstől a 27. versig:

Így szól Jézus:

„Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel; és akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld sarkától az ég sarkáig.”

Urunk, szentelj meg minket igéddel. A te igéd igazság! Ámen.

Igehirdetés:

Engedjék meg a testvérek, hogy most, szégyentelen módon, egy lelkész-testvérünk mai vasárnapra, erről az igéről, Jézus e szavairól írt igehirdetésének a kiinduló kérdését idézzem: „Látják-e a testvérek az Emberfiát?” - Nem látják? Én sem látom. Erről van szó.  Nem is ez a kérdés most.

A kérdés az az, amit másképpen, máshol tesz fel Jézus nekünk: Hiszel-e az Emberfiában? - Életünk minden fénye és tudása közepette ez a kérdés!

Közeledik a karácsonyi fényözön, nagyon-nagyon-nagyon sok fénnyel, kirakatoknak a pompájával és gyertyáknak a meleg, sokatmondó világával. Mindezen fények közepette is a kérdés, ami fontos a számunkra: Hiszel-e az Emberfiában?

A templomban, hogyha itt összegyülekezünk és halljuk itt az igét, akkor is az a kérdés: Hiszel-e az Emberfiában? Ha nem itt vagyunk a templomban, hanem járjuk az életünk útját erre-arra és a családunk körében vagyunk, vagy magányosan szomorkodunk, vagy dolgozunk, vagy betegen fekszünk: influenzában vagy egyéb betegségekben, - akkor is ez a kérdés: Hiszel-e az Emberfiában? - Tegnap, hazafelé jövet, az egyházmegyei foci-bajnokságról, azt mondta a barátunk, hogy: bizony, ki kéne hagyni a focipályáról ezt az isten-dolgot! - Vitatkoznék vele. Igen is, a focimeccsen is az a kérdés: Hiszel-e az Emberfiában?

Mert ha nem hiszek az Emberfiában, akkor lényegesen másképpen célszerű az életemet berendezni és más alapokra helyezni, mint hogyha hiszek az Emberfiában. - Mert ha nem hiszek benne, akkor tényleg másra kell figyelnem. Akkor a számokra kell figyelnem az életemben: hogy hány éves vagyok, hány gyerekem van, hány napig hiányoztam a munkahelyemről, hány forint a fizetésem és még hány hónapom van hátra, ha ugyanolyan állapotba kerülök. - Ha nem hiszek az Emberfiában, akkor az eredményeimben kell hinnem, mert azoktól függ az életem, hogy mit sikerült elérnem: mennyire vagyok hatékony és meddig sikerül megnyújtanom az életemet, ezt a vándorlásomat itt a földön? Amennyire csak lehetséges, minél hosszabbra, még akkor is, ha ettől egyre vékonyabb lesz. - Ha nem hiszek az Emberfiába, akkor tényleg az emlékekre tudok csak figyelni. Azokra a dolgokra, amiket őrzök a szívemben – amíg a szívem dobog. Azokra kell figyelnem, mert más nem maradt akkor azokból az emberekből és dolgokból, amelyekre emlékszem. Más sem, csak az emlék a szívemben – amíg dobog. - Ha nem hiszek az Emberfiában, akkor tényleg a látható és jól dokumentálható egyenlegre kell figyelnem az életem mérlegén. Mindent egybevetve, összeszámolva, szorozva-osztva: hol vagyok?

Amíg tehát világos van, megy áram itt a vezetékekben, a templomfalban és égnek a körték, amíg süt a nap a fejünk felett, égen a hold, meg a csillagok világítanak, amíg megnyomjuk a gombokat és felgyulladnak a képernyők, a reflektorok és minden egyéb fényforrások, addig az a kérdés: hiszel-e az Emberfiában?         

És itt jön az, amit Jézus mond:  azokban a napokban pedig – tudniillik a nyomorúság után. Csak egy egyszerű magyarázó félmondatot mond Jézus. Mert ugye, itt mondtam, sok mindenről tanít ebben a fejezetben. Például arról, hogy Jeruzsálem városát le fogják rombolni és akik őt hallgatják, akikhez szól, azok közül sokan még élni fognak, nem látják meg a halált, míg ez be nem következik. - Jeruzsálemet lerombolták nagyjából 40 év múlva. Bizonyára nagyon sokan éltek még azok közül, akik hallották Jézusnak ezeket a szavait.

Ugyanakkor ezzel együtt, át-átszőve ezt a tanítását, tanít Jézus arról, hogy még az után mi következik? Az után a nyomorúság után, amikor még sokan élni fognak a hallgatóságából, az után, majd valamikor jön az, … hogy: már nem megy az áram a templomfalban, nem égnek a villanykörték, nem süt a nap, sem a hold, sem a csillagok nem világítanak, nem gyulladnak föl a képernyők és a reflektorok, sem egyéb fényforrások, - az után, azokban a napokban ami van, ami jön. 

Három szót mond erről. Még ezt szeretném megmutatni a testvéreknek. Három szó:

Az első, ami történik: elsötétedik. Már nem lesz világos. A saját dolgainkat nem látjuk tovább. Minden megszűnik. Ez az utunk, itt a földön, minden értékével és dolgával elmúlik. Sötétség marad. Már nincs mit látni.

A második szó – nagyon különös, hogy ekkor következik -: meglátják az Emberfiát. - Az, amivel kezdtem, az így jelenik meg: Látod-e az Emberfiát? Csak ekkor következik be.  - Még a meggyógyított vak ember is, akinek Jézus visszaadta a szemevilágát és már mindent látott maga körül. Jézust is maga előtt ott látta. És Jézus megkérdezte tőle azt a bizonyos kérdést, ami mindaddig érvényes, amíg látunk: hiszel-e az Emberfiában? Nem azt kérdezte: látsz-e most már? Azt kérdezte: hiszel-e az Emberfiában? És az emberünk nem tudta, hogy mit feleljen, mert nem tudta, hogy ki az az Emberfia. „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” És amikor Jézus azt mondta neki, hogy „én vagyok az, aki veled beszélek”, itt állok előtted, akkor már megismerte emberünk az Emberfiát azon túl is, hogy a szemevilágát visszakapta tőle, és akkor már leborult Jézus előtt és azt mondta, hogy „hiszek, Uram”! - Látok.

Mindaddig, amíg látunk, a kérdésünk ez: Hiszel-e az Emberfiában? És amikor majd a dolgaink elsötétednek, akkor következik az Isten ígérete:  meglátják az Emberfiát. Nem csak a meggyógyítottak, nem csak a gyülekezet, nem csak a tanítványok: mindenki. Akkor nem tan- és hitkérdése lesz Jézus, hanem mindenki számára nyilvánvaló. Ezt jelenti a második szó.

És a harmadik, ami nagyon fontos ezenfelül: összegyűjti. Azt most is szeretné. Minden vár, hogy az Isten összegyűjtse. Nemcsak így minket, akik szerencsésen Isten kegyelméből összegyűltünk itt ma délelőtt. Tehát azt szeretnénk, ha összegyűjtene minket. Azt szeretnénk, ha összegyűjtene minket, akik elszakadtak tőlünk, azokkal együtt is. Akik már nem akarnak eljönni ide, azokkal együtt is. Akik már nem tudnak eljönni vagy már nincsenek, azokkal együtt is. Ha összegyűjtene az Isten. Igen, mindazzal együtt, ami már nincs, amit elvesztettünk, ami jó lenne, ami érték – ha összegyűjtené. Mások vagyunk, mások: ki ilyen, ki olyan; ki él, ki hal. Ott a harmadik szó: akkor összegyűjti. Ez az Isten ígérete.

És még egy Weöres Sándor verset hadd olvassak el azért, hogy még egyszer megpróbálnám ezzel a verssel a testvéreknek megmagyarázni, hogy az Istennek a terve végül is őbenne ér célba abban, amit ő csinál. Ő hoz össze mindent, amire szükségünk van.

A felső fény

                               A felső fénybe ér a szenvedély,

                               az árny a felső fénybe ér,

                               az éj s minden hiány a felső fénybe ér.

                               A felső fénybe ér minden veszély,

                               minden a felső fénybe ér,

                               a tér minden veszélye felső fénybe ér.

                               A felső fénybe ér a lenti fény,

                               a fény a felső fénybe ér, a fény,

                               minden más fény a felső fénybe ér.