Schermann Gábor – 2009. 11. 15. – Tatabánya

Kedves Testvérek! Most, a mai vasárnapot, úgy hívják hagyományosan, hogy az ítéletnek a vasárnapja. Azért szólnak az igék is bizonyos szempontból Isten ítéletéről, Isten eljövendő ítéletértől. És most különösen is szeretném, hogyha arra figyelnénk Jézus szavaiban, hogy tulajdonképpen mit jelent az ő szempontjából, illetve a mi benne való hitünk szempontjából az a kifejezés, amit a Biblia sokszor emleget, de talán mi a hétköznapjainkban egy kicsit másképp értjük - vagy nem is kicsit, mint ahogy ő -: mit jelent ez a számunkra ebből a szempontból, ez a kifejezés?

Isten ítél, megítél minket. Miben áll ez? - Mert ítéletünk nekünk is van. - Mi a különbség az ő ítélete és a miénk között? Mi a különbség aközött, hogy ő ítél, és aközött, hogy mi ítélkezünk vagy ítélünk valamiről?

Jézus abban a néhány mondatában, amit fölolvastam, két nagyon hasonló mondatot mond. Szeretném most a testvérek figyelmét felhívni a kis különbségekre e között, a két nagyon hasonló mondat között. Az egyik úgy szól: eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját,, és akik meghallották, élni fognak. - Azután, kicsit később, azt mondja: eljön az óra, amelyben mindazok, akik a  sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek.

Nemcsak Isten ítéletnek a vasárnapja ez, hanem szívesen és hagyományosan gondolunk azokra is, akik már elmentek ebből az életből mostanában, és gondolunk a tetteink eredményére, életünk mérlegére is, amelyet Isten ítélet alá vet. Jézus mindkét mondatában, amit most fölolvastam, az emberi mélységeket említi, a legnagyobb mélységeket. 

A Földön állítólag a legnagyobb mélység ezen a képen látható. A Csendes-Óceán nyugati széle táján van: a Marianna-árok. Nagyjából 11 kilométert lehet lefelé menni a tenger felszínétől, mire elérjük a legmélyebb pontját a tenger fenekén. Ez gyalog-túrában közepes nehézségű, inkább könnyű túra, mert ott vízszintesen megyünk, és nem kell a víz alatt lenni. Lefelé azonban, a tenger alá, ez nagyon-nagyon nagy feladat, nagy mélység ez a 11 kilométer. Nem véletlen, hogy az ember nagyon mindig, régtől fogva kereste a Földnek a mélységeit, és ezt a mélységet, a 11 kilométeres mélységet nem olyan nagyon régen sikerült elérnie élő embernek, és onnan visszajönnie. Tehát olyan mélység ez, amit méltán tartu nk a világ nagy mélységének.

Mégis van ennél nagyobb. Jézus beszél róla, meg mi is tudjuk, tapasztaljuk, látjuk, érthetjük. Ez a nagyobb mélység ezen a képen látható. Egy-két méter mindössze, mégis nagyobb mélység a sír, mint a tenger mélye. Számunkra, emberek számára, mindenképpen nagyobb mélység, mert nehezebben tudunk onnan visszajönni. Ez a lét mélye.

Nézzük meg azonban Jézus szavát, azt a két mondatot, amit külön kiemeltem. Az egyik mondatban arról beszél, ami most van. Azt mondja, hogy: ez most van, amikor a halottak hallják az ő szavát. Most, vagyis a mi jelenünkben, amikor még halljuk az ő szavát, akkor van az, hogy a halottak hallják az ő szavát, és azt mondja, hogy aki meghallotta, élni fog. Halottakról beszél, akik hallják a szavát és élni fognak. A másik mondatában arról beszél, ami majd eljön. Azt nem mondja, hogy az itt van, hanem csak azt, hogy majd eljön az az óra is, és nem halottakat említ, hanem sírban levőket. - Az én számomra ez azt jelenti, hogy Jézus nem lényeges, és nem az ő munkája szempontjából mérvadó, de számunkra figyelembe veendő különbséget tesz  a kettő között.

A sírban-levőkről, akik majd meghallják az ő hangját, azt mondja, hogy kijönnek mind. Kivétel nélkül. Ahogyan a temetőkre bölcsen föl szokták írni a bejárat főlé, még falún talán: Feltámadunk. Kijövünk innen. - És aztán Jézus azt mondja, hogy: ki így-ki úgy, ki ezért-ki azért, - abban már különbség. De akik a sírban vannak, eljön az óra, amikor meghallják az ő hangját és kijönnek. De a dolog nem itt dől el, hanem abban, hogy mire jönnek ki? Tehát ezt a két mondatot mondja itt és ezt a különbséget teszi Jézus.

Ugyanakkor – és ezek a szavai is akkor hangzottak el egy ilyen alkalommal – Jézus folyamatosan, ahol megjelenik, ott gyógyít. Jézus gyógyít – és ezt most nem szabad elválasztanunk ezektől a szavaitól, amiket itt mond -  gyógyít testi és lelki betegségeket. Vagy: gyógyít Jézus testi és lelki halált. Mindenütt, ahol megjelenik. - Az a tapasztalatom az evangéliumi tudósítása alapján, hogy Jézus, ahol megjelenik, a szervi bajok, szervi betegségek mind meggyógyulnak a szavára. Például ebben a fejezetben a beteg ember, aki nem tudott járni, lábra állni - elindult. És egészen megváltozik az élete ezzel, meggyógyul a betegségéből. Tehát a szervi bajok, ahol Jézus jár és ahol megszólal, meggyógyulnak. A szervi bajokból a testi halottak, ahol ő jár és megszólal, feltámadnak. Nem sok ilyen esetet sorol föl az evangélium, de hármat minden esetre említ. És olyanról nincs szó, hogy Jézus beszél-beszél egy beteghez vagy egy halott emberhez, és nem történik semmi. A szervi bajok és a szervi halálok mindig meggyógyulnak Jézus szavára.

Jézus ezen kívül gyógyít lelki bajokat, lelki betegségeket és lelki halált. És ezt bizonyos értelemben megkülönbözteti az előbbiektől az evangélium. A lelki bajok, amelyek néha társulnak a szervi bajokkal - talán egy kicsit ebben a történetben is, a béna-beteg embernek az esetében, akinek a lába meggyógyult – néha attól függetlenek. A lelki bajok, betegségek nem feltétlenül és nem minden esetben gyógyulnak meg Jézus szavára. Jézus beszél a beteg emberrel, miután meggyógyult és van, hogy arra nem történik már semmi. Jézus beszél – ebben a fejezetben is, ezeket a szavakat is – a farizeusokhoz, rengeteget beszél, a lelkét kiönti nekik és sokszor nem történik semmi. Jézus odamegy a barátaihoz Bethániába, kinyittatja a sírt, amit négy napja betemettek, benne a halott Lázárral, szól egyet a nyitott sír szájánál és a halott Lázár, a szervi, a testi halott Lázár, kijön. És szól, beszél utána az ott-levőknek, a lelki halottakhoz, Bethánia népéhez és az oda sereglett emberekhez A farizeusokhoz, akik Lázárt is meg akarják ölni, mert féltékenyek arra, hogy ő újra él. Beszél hozzájuk, szól, többet, mint Lázárnak a sír szájánál, - és a legtöbbekkel nem történik semmi azon kívül – esetleg -, hogy rövid idő múlva megjelennek a közeli Jeruzsálemben és halált kiáltanak Jézusra.

Igen, vannak Jézusnak testi gyógyításai és vannak lelki gyógyításai, és ez így érvényes – úgy gondolom – ránk is. A szava hangzik hozzánk. Történik-e valami? - nem tudom. De ez az ő ítélete. Ahogy számtalanszor felhívja rá a figyelmet, ez az ő ítélete, hogy ő szól, - és nem velünk, a hitünkben, a hozzá való viszonyunkban történik-e valami?

Lehet, hogy mégsem a sírgödör a legnagyobb mélység ezen a földön. És a Marianna-árok legfeljebb a bronz-éremért versenghet. Mert az első hely, kétségtelenül, Jézus szavainak a tanúsága alapján, a lelki mélység. Az az egyszerű és nagyon apró, hajszál dolog, hogy idegen ő a számunkra. Nem történik velünk semmi, amikor szól. Kétségtelenül ez a legnagyobb mélység. A gólya, a gerlice, a fecske, a daru – mondja Jeremiás prófétán keresztül az Úristen – tudja az utat, az időt és a dolgát. Az ember pedig nem akar tudni a rendeltetéséről és az Uráról!

Egy rövid idézetet szeretnék fölolvasni a testvéreknek. Romano Guardini olasz, illetve Németországban élt, 20. századi katolikus teológus, gondolkodó és filozófus szavai ezek. Azt mondja: „Krisztussal szemben a gondolkodás megtérését követeli Isten. Nemcsak az akarat és cselekvés megtérését, hanem a gondolkodásét is. Ez pedig abban áll, hogy már nem a világ szerint gondolkodunk Krisztusról, hanem Krisztust fogadjuk el a valóság és lehetőség mértékéül, és szerinte ítéljük meg a világot. Ennek a megtérésnek szükségességét nehéz belátni és még nehezebb végrehajtani. Annál nehezebb, minél világosabb lesz az idő haladásával a világi lét ellentmondása vele szemben, és minél nyíltabban bolondnak látszik mindaz, aki ebbe belemegy. De amilyen mértékben a gondolkodás ezt megkísérli, olyan mértékben nyílik meg előtte a valóság, amelyet Jézus Krisztusnak hívnak.” - Eddig az idézet.

Számunkra tehát Jézus ítélete, amelyet a szava jelent, azt jelenti, hogy rajta keresztül érdemes minden értelem, mert ő értelmez azaz ítél meg mindent.

Említettem, hogy nekünk is van ítéletünk. Azzal kapcsolatban nagyon vigyázzunk az Isten ítéletére. Önmagában, hogy nekünk is van ítéletünk, nem baj. De az már baj, hogyha a saját ítéleteinket, egymásról való véleményünket, kívánságainkat vagy indulatainkat vetítjük bele a lelkünkben Jézusba, és úgy gondolkodunk, hogy ez az ő ítélete az ember fölött  vagy mások fölött. Nagyon érdemes ezzel vigyázni, hogy saját véleményünket, indulatainkat, ítéleteinket ne lássuk bele Jézus ítéletébe! Őt ezzel ugyanis lefokozzuk Úrból a mi ítéleteink urává. Ezt hívják mágiának. Akár fehér-, akár fekete-mágiának. A lényege tulajdonképpen az.

Isten szava azonban igen egyszerű. Megpróbálom összefoglalni, hogy miről beszél Jézusnak ebben az igehirdetésében, tanításában: Jézus szól. Jézus szava megítél minket. Mindnyájan, tehát élők, holtak az ő ítéletén függünk. Nincs kibúvó ez alól, sem életben, sem halálban.

Ez az Isten Igéje, amit elmond nekünk.