Reuss András – Reggeli áhítat – 2009. 02. 24.

A látszatok és a lényeg

1. Sok szokás csak eltakarja a lényeget

Magas kilátóhely nélkül, nézőpont nélkül minden csak látszat. Le lehet írni, lexikonba, táblázatba, össze lehet hasonlítani, mégsem lát és tud az ember semmit.

Kik böjtölnek, kik nem? Szabad-e nálatok házasságot kötni? Van-e oltár a templomban? Mi van a templomtorony csúcsán? Van-e nálatok keresztvetés?

Akármilyen sokat beszélünk róla, ez csak fecsegő felszín.

Mihelyt azonban azt kérdezzük: miért van így vagy úgy, másféle feleletet kell adni a különbségekre.

2. Krisztus jelenléte határozza meg a láthatót

A farizeusok böjtölése és a tanítványok evése között nem a fogyasztás mennyisége a különbség. Sokkal inkább, hogy az előbbiek – Máté párhuzamos helye szerint úgy vannak együtt, mint gyásznép, – míg Jézus tanítványai úgy, mint násznép.

Ebből két dolog következik. Ha a farizeusok abbahagyják a böjtölést, attól még nem lesznek Jézus tanítványai. S attól, hogy valaki eszik és iszik, még egyáltalán nem fogta fel, kicsoda Jézus. Ez az egyik. Ha pedig a tanítványok továbbra is úgy böjtölnének, amint a korabeli zsidóságban előírták, akkor hiába lennének éjjel-nappal Jézussal, semmit sem fogtak volna fel abból, kicsoda. Ez a másik.

Mi újat jelent viszont Jézus közelsége? Azt az ajándékot, hogy nem mi kapaszkodunk egyre feljebb Istenhez, hanem ő jön közel hozzánk irgalmasan. Nem a célfotónál vár, hogy lesse, vajon ki lesz befutó, hanem úticsomagot, iránytűt ad és kísér, hogy végigjárjuk az utat. Ez radikálisan, gyökeresen más, új.

3. Krisztus jelenlétével nem fér össze a régi

Ez harc bennünk. Nem babérokra ültetett győztesek vagyunk, hanem harcosok. Harcunk az óemberünk megöldöklése. Akit egyházi szolgálatba hívott el, annak ott, akit világi hivatásba, annak világi hivatásban, akinek társat ad, annak társával, akinek nem ad, annak társ nélkül...

Ez új formákat is jelenthet, de nem a formák tesznek újjá. Egy finn ébredési mozgalom tagjai megtérésük után középen kettéválasztott hajviseletet hordanak. De a keresztyén új élet természetesen, ezt nemcsak mi tudjuk, a finnek is tudják, nem bodorítási kérdés.

Ez korábbi szokások elhagyását és újak kezdését követeli. Nem azért, mintha a szokások lennének a fontosak. Aki ma eszik-iszik, annak is holnap talán egészen más életet kell élni Krisztus követésében. S nem azért, mert éppen húshagyó kedd, a böjti idő kezdete van. Hanem azért, mert esetleg Krisztus követésének másik szakasza következik életében.

Persze sokkal kevésbé az elhatárolódás fenyeget bennünket, mint inkább a belesimulás, az azonosulás, a konformizmus. Az a vágy, hogy mindabban részesülhessünk, mint a többi ember, ugyanolyan elismerés, ugyanolyan életszínvonal, ugyanolyan élvezetek, szabad idő és szórakozások. Ugyanolyan élet. S az, hogy ezután törjük magunkat.

Csak nekünk, mármint, ha Jézushoz tartozunk, – gondoljuk és talán mondjuk is, – még ott van a tetejébe Jézus. Nekünk van valami többletünk. Egy pluszunk. Ó, micsoda boldogság! Lehetséges ez? Nem lehetséges! Mert Jézus éppen fordítva mondta. Új bort nem lehet régi tömlőbe tölteni. Új ruhából való foltot nem lehet régi ruhára tenni. Jézus nem lehet ráadás, nem lehet a mi boldogságunknak, az emberi boldogságnak ilyen értelemben csúcsa, non plus ultrája, hanem éppen megfordítva. Ő ad meg, ő megad ráadásul mindent, amiért aggodalmaskodni szoktunk. 

A lényegbeli különbségre ügyeljünk. Ott van-e Jézus? Jézus van-e ott? A különbség ennyi: Gyásznép vagyunk-e, vagy násznép. De nem amiatt, hogy milyen lábbal keltünk fel ma reggel, hanem amiatt, hogy Jézus van velünk.