Rác Miklós – Szentháromság ünnepe utáni 21. vasárnap – 2009. november 1.

Kedves Testvérem, Jézus Krisztusban!

A lakás berendezésére mindenki figyel, ahogyan tud. Lehetőség szerint összeillő dolgokat rak egymás mellé. Az események sorát rendszerint nincs módunkban így rendbe szedni. Némelykor mégis kell szót emelni összekerülő dolgok miatt.

A mai napon azonban, amikor csendességünk közben jó hír hangzik, hálásak lehetünk ezért. Éppen jókor szól. A veszteseknek, a büntetés alatt lévőknek, a reményt vesztetteknek szól az ige Isten munkájáról, ami által nyugalom árad, s az élet békessége tölti el az embert. Temetőben az eltávozottra gondolunk, az igében az érkezővel találkozunk. A temető szinte lehetetlenné teszi az ember útját, az ige meg egy egészen más
folytatást hirdet. Ilyen ellentétesnek látszó körülmények között vagyunk. Ezt az ellentétet azonban nem biztos, hogy meg tudjuk „őrizni”, ha figyelünk Isten munkájára, ahogy erről a próféta szól.

Először szempontunkból érdektelenségként mutatkozik, amit hallunk: szövetséget köt Isten mindenféle állattal. Csak amikor az eseménysor egészét (nem is csak a kijelölt részt) végiggondoljuk lesz világos előttünk valamennyire az az egység, mely szerint Isten a világot látja és „kezeli”. Ha például arra gondolunk, hogy minden rendezett dolgunk ellenére sem lehet békességünk, ha a szomszédunk bármi, tőlünk független okból őrjöng, akkor kezdjük érteni, miért kezdődik a hirdetett esemény „tőlünk távol”. Ehhez azután tegyük hozzá, nemcsak a környezet, de a politikai helyzet is zavarhatja életünket. Ezért ha valaki kívánja tőlünk cselekedeteinek kellő értékelését, nem hagyhatja figyelmen kívül a zavaró körülmények kérdését. Tehát nagyon is helyénvaló a környezet biztonságának megteremtése is. Mondhatjuk, amikor Isten az emberhez szól nem csak egy pontra tekint, hanem számon tartja mindazt, ami a pontot körülveszi. Háborús helyzetben például, melyben Izrael volt, biztonságot teremt.

Az ember gyakran hivatkozik körülményeire, sőt evvel a hivatkozással egyszersmind elintézettnek is vél dolgokat. Ezért jó látni Isten körültekintő tevékenységét. A következők viszont már a lényegre mutatnak. A részletek meglepőek, tanulságosak, főként pedig egészen más megvilágításba kerül általuk az ember helyzete.

Eljegyzésről van szó. Vagyis a legközelebbi kapcsolathoz vezető útról. Sőt, inkább már a teljes megvalósulásról, ami Istent illeti. A szöveg szerint: „Eljegyezlek magamnak örökre.” Manapság talán nem is mondanak már ilyesmit, de még áll, hogy: 'eljegyezték egymást'. Ez elég modern, az egyenlőséggel. Nos, akkor figyeljük meg; arról van-e szó, amiről a gondolkodásmódunk és hozzá illő szövegünk beszél? Azaz az eljegyzéssel
szerez magának valakit az illető. Ami ellen szégyenlős mosollyal tiltakozni illik mind a két félnek, amikor az „igen” is és a „nem” is, örömmel és büszkeséggel együtt tölti be a szívüket. A tanulságos példát a „jegyajándékokon” keresztül ismerhetjük meg igazi mélységében.

Az öt ajándék olyan vallásos fogalom, ami miatt aligha értjük, hogyan kerülhetnek az eljegyzéssel kapcsolatba. Kiderül azonban az, hogy nagyon is oda tartoznak, ma is benne van ebben az eseményben, illetve a szívekben a tartalmuk, csak más „szövegforma” szerint. Erre fogok emlékeztetni az egyenkénti tárgyalás végén a zárójelbe tett fogalmazással.

Eljegyezlek „az igazság ajándékával”. Ez mindenekelőtt Isten nagy kitárulkozását jelenti. Azt, hogy nyilvánvalóvá teszi önmagát. Kihirdeti az igazságot, átadja az igazságot. „Bírta ezt” Ádám és Éva is az Éden-kertben, de amikor megszólalt a kígyó kétségük támadt, (vagy nem figyeltek rá?) és nem a kijelölt úton haladtak tovább. Ha ez az igazság hiányzik egy kapcsolatban – nem felejtve, hogy nem nyomozati eredményről, hanem oda ajándékozott nyilvánosságról van szó – megtelepedhet benne a bizalmatlanság. (Nekem nem lesznek titkaim előtted.)

„A törvény ajándékával.” Minden, amit szigorúan megtartandónak tartunk, amiből nem engedünk, hanem „behajtjuk”, az törvénybe kerül. Hivatalos, ettől fogva mindig érvényes előírás. A magam mentése, azaz igazolása, ez van a törvényben. Meg az elhatározás, és így a szó komoly, nem is lehet kétségbe vonni. Már meg sem kell kérdezni, hogy mi a helyzet, mert teljesen nyilvánvaló. Isten azt akarja, hogy Izrael, mint hozzá tartozó
éljen, erre hivatkozhasson, az előnyét élvezhesse. Súlya van a dolognak. (Elhatároztam.)

A szeretet ajándékával.” A szeretet kijelentése mögé tolakszik minden elképzelésünk, ami nekünk jó lenne, meg még egy kis meglepetés is – amit soha nem tudunk meghatározni, de legyen. Ez a ragaszkodás mindenki által érthető, szóbeli kifejezése, ami elképzelhetetlen gazdagsággal készül áradni, a helyzetből ismételten adódó alkalmak szerint. A szeretet megold, tovább visz, boldoggá tesz. (Lesem minden szavadat.)

„Eljegyezlek az irgalom ajándékával.” A várt esemény örömére legalább egy halvány árnyékot vet a közelebb kerülésből természetesen következő, eddig ismeretlen részletek előkerülése. Akár a bűnös felejtés, akár a
vétlen hallgatás okozza a meglepetést. De itt a „kérő” irgalmat ajándékoz. Nem fog soha arra hivatkozni, hogy elszámolta magát. Fölvállalja menyasszony-jelöltjét. (Szeretlek úgy, ahogy vagy.)

„Eljegyezlek a hit ajándékával.” A legmegdöbbentőbb ajándék a hit, amiből csak egy csonka csonk, a lehetségesnek csak fele marad meg rendszerint. Elképzelhetetlen is a maga valóságában: bízni, megbízni valakiben, viszont várva ugyanezt. Ekkora elszántság ritka. Én hiszek benned, hirdeti. Volt már ilyen. Oda állította Isten az embert az Éden-kertbe: éljen ott, művelje, vigyázzon rá. Felhívta figyelmét a veszélyre. Tulajdonképpen ez az állapot ismétlődik az eljegyzésben, csak most a veszély elhárítása már megtörtént az irgalom ajándékával. Ez a lehetséges megoldás: 'Én természetesen hiszek benned.' (Örök hűséget fogadok neked.)

Ez a kérő magát adja, és nem magának szerez. Mondhatjuk, a saját erőfeszítéseiről győzi meg a jelöltet. Úgy lesz az övé, hogy a legteljesebben elhárít minden akadályt önmagában a kapcsolat megvalósulása elől. Így is jelen van a másik személy, de nem a kiszolgáltatottság lehetőségével, hanem a feltétlen és legmesszebb menő
„kiszolgálás” felől való biztosítottsággal. – Micsoda szegényes kukacoskodás ehhez képest a férfi és nő egyenlőségének kivívása?!

Hajdanában az uralkodó, az uralkodás, kiszolgálást, védettséget jelentett az alattvalóknak. Ezt fedezhetjük föl itt is. A hatalom nem rettenteni, hanem felkarolni akar. Nehéz erre temetőt járva rábólintani, még ha van is az emberben valami remény. De a háború minden kárától sínylődő nép ezt a hírt kapja, bátorításul, s a reménység rendíthetetlen alapjaként. Nem kevésbé hagyatkozhatunk mennyei Atyánkra ma sem. Erről nemcsak az itt olvasható egy szó, „örökre” jogosít, hanem még inkább az, amit az örökkévaló szándékból Jézus Krisztus által ismerhettünk meg.

Nem sokat lehet ehhez még hozzátenni. De lássuk meg a nem ebbe a viszonylatba való mondás itt is kínálkozó igazságát: „ ... lakva lehet megismerni ...” Ezt a tapasztalatot kínálja az eljegyzés minden ajándéka. Ez beszél a szándék mélységéről, s mutatja ősi voltát is. Nem vagyok „az őstörténet szerelmese”, mégis ismételten idéznem kell. „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette.” Az istenképűség, az „egyformaság” elsősorban a kapcsolatot hirdeti meg Isten és ember között. Amit az ember elrontott, pontosabban
felmondott. Hátat fordított Istennek. Isten viszont azon munkálkodik, hogy újra valóság legyen. Már elképzelni sem tudjuk, vizsgálni hogyan lehetne? Csak, ha maga magát erre felkínálja. Hát ezért az eljegyzés, a
hozzá tartozó ajándékokkal.

Valami kimondhatatlant próbál szavakban elénk adni mennyei Atyánk, aminek szinte egyetlen szereplőjeként mutatkozik be előttünk. Szándékához nincs jobb kép az eljegyzésnél, hiszen reménység szerint ebben a helyzetben mindkét fél kétségtelenül ugyan azt akarja, akkor is, ha a legtöbb esetben ehhez az akarathoz közel sem egyforma mindkettőjük lehetősége. De elég az egyik „teljesítménye” is, amíg a másik nem fordul ellene, a jó eredményhez. Fontos ez, mert Isten éppen egy „alkalmatlannál” jelentkezik, hogy megvalósítsa azt, ami javára válik. Nem mond tehát ellent semmiféle körülmény a kilátásba helyezett jövőnek. Mennyei Atyánk ismét várja túláradó ajándékainak elfogadását. Nem feltételesen, hanem feltétlenül.

Ámen.