Rác Miklós – Böjt első vasárnapja – 2010. február 21.

Kedves Testvérem, Jézus Krisztusban!

Minden időnek, időszaknak meg van a maga jellegzetessége, akár természetszerűleg adott, akár valami okból kiválasztott. Gyakran mindkét mód is meghatározó lehet, illetve keveredik a kettő. Több tapasztalat és több szempont is összesűrűsödhet úgy, hogy már szinte hely sem jut nekik a nevezett, vagy választott időben. De többnyire az egészet érdemesnek, illetve megőrzésre valónak találjuk, s hol ez, hol az a részlet kerül nagyobb hangsúllyal az érdeklődés előterébe. Így van ez böjttel is. Az egyházi év beosztása szerint Jézus szenvedésének és halálának szentelt időszak. Illik hozzá az önvizsgálat, a bűnbánat. Ugyan ekkor mégis az örvendezés alkalma minden vasárnap, hiszen Isten munkája győzedelmes munka – s tudjuk, hogy Jézus sem elveszett a halálban, hanem feltámadt. Valamint a böjt a sok hűvös szél ideje, a tél múlása, a kikelet közeledte. Bezártság után a kiszabadulás, amit manapság már nem sokra becsülünk. Ja, igen, átalakult a világ. Van közlekedési lehetőség. Legyőzzük a természetet. Módunkban áll jobb időbeosztással élni. Csupán a fűtés számlája miatt jajgatunk. Erdeinket kiirtjuk, de csak nem állunk neki tuskót ásni fűtőanyagnak a mai világban?

Az idei első böjti vasárnapnak az alaphangját egy perben álló emberel történt események adják meg. Vádolja a Sátán, az Úr előtt. Lehetne ez a személy bármelyikünk, pláne mostanság, amikor annyit vádolnak súlyosan – s mennyi marad vádolatlanul – amint azt is tudjuk, hogy mi magunk sem vagyunk tökéletesek. Az esetről azt mondhatnánk, hogy mai, már ami a róla való adatokat illeti. Még nem tudjuk, mit mond a vádló (és nem is fogjuk megtudni!). Hírzárlat van, csak a nyomozás eredménye világos. Szennyes a ruha, tehát bűnös az ember, amit hivatalos szerv szóvá is tesz. Az is olyan mai, hogy rangos emberről, főpapról van szó. Ha tetszik olyanról, aki igazán tudhatta volna, hogy mit, hogyan kell tennie.

Az eljárás azonban, amiért az ügy elénk kerül, az a meglepő. (Maiakkal nem hasonlítható.) A vádló, ugye, vádol. A bíró azonban mindent megelőzően védelmébe veszi a vádlottat, ez a meglepő. De nem csak védelmébe veszi ám, hanem „kicseréli”, tisztára mossa, a váddal szemében, mely elveszíteni akarja. Ő viszont megmaradását, jövőjét biztosítja, sőt még biztatja is. Nem hagyja, nem tűri, hogy a vádló bizonygassa mennyire méltó a büntetésre. Amikor ezt mondja: „Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez?”, akkor ebben megmutatkozik a rendkívüli különbözőség a Sátán és az Úr között. Míg a Sátán elveszteni akar, addig az Úr a tűzből, az elveszésből kiragadja a vádlottat, és végeredményben ezt mondja: Nem látod, hogy én kivettem a tűzből? Te vádolhatsz, de én ítélek fölötte. Most elmondom az ítéletemet. És a főpap a piszkos ruha helyett tiszta ruhát kap. Meg még tiszta süveget, azaz hatalmat is kap. – Tudod-e, Testvér, mi mennyei Atyánk véleménye, sőt hozzáállása a bűnös emberhez? Mi a válasza azoknak, akik akár téged is elítélnek?

Mindezzel, a sokféle lehetséges, s különben nem megvetni való tett közül, ez az ige kihív bennünket az odafigyelésre. Mert lehetnek hasznos cselekedetek, de a megtartó cselekedet Isten cselekedete, ezért legfőbb gondunk kell legyen az ő cselekedetére figyelni. Ez igazi böjt. Amikor a cselekedetei szerint éppen nem fényes ember, nem minden áron valami megfelelőt akar tenni, hanem megmentőjére, Istenre figyel. Legyen ebben a valójában csak külsősége szerint tétlen magatartásban példánk maga Jézus, akit a kísértő el akart csábítani, de nem tudott, mert újra és újra, minden kísértés esetében Isten felé fordult, a kísértő szava helyett a mennyei Atya szavára hallgatott, azt idézte válaszként, és így győzött még a kísértő fölött is. Ha kenyeret csinál, ha leugrik a templom párkányáról, ha a kísértő előtt borul le, hiába lenne igaz a kísértő szava, Jézus nem nyer, hanem veszít. De nem így történt. Nem számolt nyereséggel és veszteséggel, csak Isten akaratával és győzött. Tehát az ajánlott böjt jelentsen részünkről is odafigyelést arra, amit Isten tesz. Érdemes jól odafigyelni erre: itt nem nyereséggel és veszteséggel kell számolni, hanem Isten akaratával!

Az odafigyelő ember azt láthatja, hogy ügye lejtőre került, azaz úgy áll, mint amikor felfelé halad valaki a saját ereje nélkül. Mert ugye itt felfelé haladásról van szó. A nyilvánvalóan bűnöst tisztába öltöztetik, élhet, újra életet kap, és még megbízást is, abban a munkában, melyben ezelőtt csődöt mondott. Ez sem akármi ám! Nagyon könnyű elveszteni a bizalmat, s vele együtt elveszteni a munka lehetőségét is. Viszont lehetetlennek látszik oda visszaállni, ahol eddig még nem feleltem meg. A mi megoldásunk leggyakrabban egy új, és mással való próbálkozás. Mindig az új ember előnyével indulni, ezt szeretnénk. Más világ kell, más család, más rokon, más törvény. Szegény, kiszolgáltatott emberként szeretünk élni leginkább, akire tekintettel kell lenni. Azt keressük, ami nekünk megfelel. Soknak észbe sem jut, hogy talán rendet tartva, az előírásoknak megfelelően kellene élni. Böjt viszont hirdeti azt, hogy Isten vissza állít. Nem hagy meglógni. Oda kell erre figyelni. Mert ahogy Jézusnak jó volt megmaradni az Atya oltalmában, úgy ez válik nekünk is javunkra. És megtehetjük, sőt ez történik velünk – mert ilyen Atyánk van.

Aki hajlandó az odafigyelésre még mélyebben ismerheti meg azt a helyzetet, melyet Isten nekünk kínál. A főpapot nem csak visszaállítják eredeti helyére, hanem igen hangsúlyosan hívják föl figyelmét arra a helyre, azokra a körülményekre, annak a rendjére, ahol a helye van. „Ha az én utamon jársz, ha teljesíted, amit rád bíztam...” Nem helytálló, ha ebből csupán valamiféle teljesítendő feladatot hallunk meg és nem vesszük észre azt az egész összetett helyzetet, melyet magában foglal. Pedig „az én utam” igen világosan adja tudomásul, hogy nem valahol kiküldöttként fog a főpap munkálkodni, hanem együtt mennek azon az úton, amelyen az Úr is megy, az Úrral.

Kedves Testvér, az Isten világa olyan világ, ahol az élők egymással karöltve járnak. Nem előbb, meg utóbb, nem erre, meg arra. Nem futószalag mellett dolgoznak, ahol az egyik csak ezt, a másik meg csak azt végzi az eredmény érdekében (mert így termelékenyebb, avagy így lehet több hasznot húzni más munkájából). Az Isten világában ugyanis soha nem a teljesítményről van szó, hanem csak az életről. Amit a szeretet szerint együtt lehet élni. Még az Istennek sem jut eszébe, hogy nélküled legyen, de te sem felejtsél el senkit. Eszedbe se jusson, hogy talán valakit valamiből ki lehetne hagyni. A gyermekből „nem maradhat ki” az apa és az anya. Nem a gondolatából, hanem a születéséből. S ott, ahol igazán élet van, ott azután sem, ebből a háromból egyik sem, egyiknél sem. Valamint a többi sem. Az csak sátáni gondolat, hogy ebből a közösségből valakit ki lehet „jogosan tenni”, azaz el lehet ítélni. Megpróbálja a haragot feltámasztani. Igaza is van! Csakhogy az élet ura nem hagyja az életet megsemmisíteni. Amikor erre a történetre nézünk addig kell rá odafigyelnünk, amíg ezt meglátjuk belőle. Mert ezt írja le.

Leírja az élet feltételét, és leírja az élő kitüntetett helyzetét. „Ha utamon jársz, ha teljesíted”, valamint: „ítélkezhetsz ... felügyelhetsz ... közöttük járhatsz-kelhetsz”. Én bizony nem tudom megmondani, hogy miféle viszonylatok, lépcsőzetek, alsóság meg felsőbbség, ha vannak, mik is lehetnek az Isten országában!? Hogy kell-e ott valami gazdasági rend, ahol egyetlen szóval világot teremt az Isten!? Erős a gyanúm azonban, hogy ez teljesen lényegtelen kérdés. Viszont az előbb felsorolt hármas szerintünk való tartalma is azt hirdeti, hogy ez a bizonyos tűzből kikapott üszkös fadarab, az tisztába öltöztetett főpap, aki megkapta a megfelelő utasításokat, ott, a helyén és a többi között, teljesen egyenrangú személy lesz. Először polgárt írtam, de kijavítottam személyre, mert nem rang szerint, hanem személy szerint vagyunk tagjai Isten országának. Figyelj oda, mert ez az ami látható.

A látvány mindennél jobban hatással bír. Már elfelejtettél sok mindent, ami a napokban történt, de amire emlékezel, az is leginkább néhány képként van benned, előtted. A böjti időben különösen fontos, hogy odafigyelj. Odafigyelj mennyei Atyánkra. Mert te nem fogsz úrrá lenni még magadon sem, de Ő ismételten mutatja, miként uralkodik rajtunk, azaz miként tartja meg életünket. Legyen ez ösztönződ a mind erősebb belékapaszkodásra, minden körülmények között. – Könnyűvé válnak a léptek, amikor az ember kézen fogva járhat. Ámen.