Rác Miklós – 2009. 12. 31. – Óév este

Létrehozás: 2010. január 04., 10:18 Legutolsó módosítás: 2010. január 04., 10:21

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten. Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk! Csak pára az ember élete, hazug látszat a halandóké. Ha mérlegre kerülnek, a páránál is könnyebb mindegyik. Ne bízzatok zsarolt javakban, rablott holmival ne kérkedjetek! Ha gyarapszik is vagyonotok, ne bizakodjatok el! Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő, nálad van, Uram, a szeretet. Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint. (Zsolt 62,6-13.)

Kedves Testvérem, Jézus Krisztusban!

 

Életfolytatásunk valamihez, vagy valakihez mért cselekedetek sora.

Hétköznapok. Az ünnepeket az adja, hogy valaki jelentőset cselekedett,

amiért megemlékeznek róla embertársai. Nem a cselekedet, hanem a személy

van ekkor a középpontban. Ami megtörtént megtörtént, használjuk úgy,

ahogy lehet. Elfogyasztjuk. A cselekvő személyt azonban tiszteljük

cselekedetéért és megpróbáljuk hozzá igazítani is magunkat. Tanulunk

tőle. Ez keresztyén vonatkozásban Isten cselekedetét, és Istenhez

igazodást jelen. Minden ünnepünk Jézus személyéhez, cselekedetéhez

kapcsolódik.

 

Szilveszter nem ünnep, még a világban is csak szokás. Az ilyenkor

tartott istentisztelet nálunk minden esetre mintája annak az

elcsendesedésnek, ami mindenki életében jó volna, ha naponként

megtörténne. Ritkán van így. A kialakult helyzet azt mutatja, hogy

szinte kötelez a dátum, ilyenkor valami jó hangulatra össze kell jönni,

mert lejárt egy év. De lejár minden nap is. Nyilván nem a gondok

félredobása az ésszerű, hanem a komoly számvetés. A tegnap, a ma és a

holnap nem lehet annyira mindegy, hogy ne is törődjünk vele. A

szórakozókat nem nézzük le, a szórakozást nem vetjük meg, de a felelős

számadást nem tekintjük elhagyhatónak.

 

Bizony, van naponként, sokszor nem is kevés, ami kérdés, ami kísért, ami

zaklat, ami más mint a már ismert. Sőt van örvendeztető, meg szükséges,

meg jó. Mindezekkel többször is végig lehet járni számtalan tanácsolt

segítséget, ahol a legkülönfélébb kifejezésekkel kapcsolódnak össze a

tények, tanácsok, melyek közül az "azonban" nem is számít

bizonytalanságra utalónak. Az ember pedig tovább tépelődik. Sajnos a

legtöbb ügyet le sem lehet zárni azonnal, de a lezártak is képesek újra

felbomlani. A hivatalban, a barát előtt, vagy csak magunkban, de talán

ez a legrosszabb. Mégis jobb, mint a megnyugtatás, amiről kiderül, hogy

nem volt semmi alapja. A meggondolatlan félretolást el kellene

felejteni. Hanem amikor el tud indulni az ember, és jó eredményt ér el,

akkor is támadhat újabb gond, legalább a még jobb eredmény kívánása.

Miért mondja a zsoltáros, hogy "csak Istennél csendesül el a lelkem"? Ez

hihetetlen. Viszont igaz!

 

A teremtett ember csak Teremtőjétől kaphat igaz segítséget. Ő töltheti

el újból reménységgel. Ő a szilárd pont, a kőszikla, a szabadító, az

erős vár. Előtte érdemes kiönteni a szíveket, ő a megoldás, az igazi

oltalmazó. Arról van szó, hogy mindennel hozzá kell fordulni, és csak

azt kell elfogadni, mert az van rendben, ami tőle való. A bajt, és a

semmi bajt, a hiányt és az eredményt is vizsgálni kell, vigyázni kell.

Nem arról van szó, hogy ami világi az már maga a kárhozat, hanem arról

az ismeretről, annak tudásáról, hogy csak az szolgálja javunkat, ami az

ő kezéből való. Kezéből még a rossz is javunkra lehet.

 

Csak a benne való bizalom eredményez valóban nyugalmat. Ahol ez

hiányzik, ha rendben lévőnek látszik is a helyzet, végül majd mégis

keserűen látja tévedését a vele nem számoló. Eléje kell vinni minden

napot, minden évet, minden órát, minden percet. Jó, hogy ezt

megtehetjük. Meg is tesszük, muzsikáljon bár egészen mást körülöttünk a

világ. Ne feledjük el megtenni!

 

Törődni avval tudunk amit látunk, amit észreveszünk. Gyakran mondjuk,

hogy "tele van a hócipőm", de ez sajnos egyáltalán nem azt jelenti, hogy

mindent láttunk, s pláne nem, hogy jól, a valóságnak megfelelően

láttunk. Általában közelebbről látunk jobban, de sokszor távolságra van

szükség ahhoz, hogy helyesebben lássunk. Az arányok tekintetében

például. Mert ami közelről mindennél fontosabbnak tűnik, az távolabbról

csak része az egésznek, amiért is egészen megváltozik a helyzet

hangulata. Sok beteg szinte megnyugszik a kórházban, amikor látja

mennyien, milyen nyomorultul vannak.

 

Talán túlzónak találjuk a zsoltár ide vágó képét: "Csak pára az emberek

élete ... páránál is könnyebb mindegyik." Pedig nagyon is érvényes ez.

Nézhetjük a tartalmát, de a tartamát, a hosszát is. Egyszerre össze is

lehet hasonlítani a vigadozás szokásával. Bizonyára van mit elmondani

életünk értékére vonatkozóan. Ennek során pedig mindenki tudja, hogy

igazán érték az, amit élete során valakinek át tud adni az ember. Csak

magamnak, ez nem érték. A harmat is csak a zöld levélen, ott érték, ahol

valami hasznosítja. A legnagyobb bál pedig nem ér semmit, ha én magam

nem tudom ott jól érezni magamat. Életünk hossza? Addig kell, amíg

használni tudunk. Ha kihullik a szerszám a kézből, ugyan miért tovább?

Lényege szerint ez is a közösség és az egyén között dönti el a kérdést.

 

Az ember egyénenként is, ismétlődően jut arra a tévedésre, hogy

"szerezni" kell. A több biztosít jobbat. Ezen a módon gondolja kezében

tartani az életet. Az életszínvonal emelkedésével valóban együtt jár a

felső korhatár kitolódása is. Ennek a sikernek értéke azonban könnyedén

illan el, amire nézve kapunk olykor emlékeztetőt. Például csak az

áramszolgáltatásnak kell kimaradni egy időre. Nem kell feltétlenül

semminek tartani magunkat. Nem kell lebecsülni értékeinket. Azt azonban

nem felejthetjük, hogy életünk Isten előtt folyó élet. Ez az egyetlen

érvényesülő biztosíték az életünkre. Ha ez "kimarad", ha ennek hátat

fordítunk nincs tovább lehetőség. A zsoltár nem vitatkozik különféle

érvekkel. Az Isten előtt álló ember nyilatkozik benne az élet

lehetőségéről. Ezt a kérdést nem tudja az ember hatalmában lévőnek. Az

Istenhez kapcsolódást pedig indokolhatja a világ közösségeinek egyre

gyakoribb felbomlása is. Valamint! Amikor az egyház nem egyház, bomlik.

A szekták erre hivatkoznak is, a védekezés pedig kétes értékű. Komoly

kérdés tehát, hogy életünket Isten előtt folyó életként éljük-e?

 

Azt mondhatjuk, hogy a zsoltár írójának két dolog van a szeme előtt

egyszerre. Az egyik az üldözött volta, a másik Istennel való kapcsolata.

Üldözik, igaztalanul vádolják, meg akarják ölni kétszínű emberek. Ebben

a helyzetben áll Isten elé és vallja, hogy nála megnyugszik "pára

élete". Olyan ismeretre jutott vele kapcsolatban, aminek ez az eredménye.

 

Azt mondja: "két dolgot értettem meg". Igen tanulságos ennek

megfigyelése. "Istennél van az erő", mondja, s ez nem meglepő. A

folytatásképpen mondja ezután, hogy "nálad van, Uram, a szeretet".

Bizonyára úgy gondolja, hogy a szeretet útján fogja élvezni ő maga is

Isten erejének eredményét. De amint leírja közlését az ennél az egyszerű

számításnál gazdagabb tartalmú. Ezt a két közlés összevetéséből vehetjük

észre. Az erőről csak azt írja: "Istennél van", viszont a szeretetről

azt, hogy: "nálad van, Uram". Amikor tehát a szeretetre "sor kerül",

akkor nem a hideg távolság szerint nyilatkozik, hanem az összetartozás

melegsége szerint, ami igen nagy különbség. Különösen ha meggondoljuk,

hogy életveszélyben lévő ember nyilatkozik, feltétel nélkül erről a

kapcsolatról. Sorsát úgy gondolja meg, mint aki ebben a kapcsolatban él.

 

Istent keresik az emberek. A bajban, kényszerhelyzetben, végső

menedékként, miután már mindent megpróbáltak és semmi más kilátás

nincsen. Ennek a zsoltárírónak azonban nem valahol a sor végén van az

Isten, miután már minden kötél szakadt. Együtt vannak, együtt élnek.

Nincs kétsége Isten szeretete felől. Sőt, ez még mindig biztonságot

jelent neki. "Istennél van segítségem és dicsőségem." Ezért hangzik

biztatása: "Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte

szíveteket, Isten a mi oltalmunk!"

 

Egy esztendő sok eseménye után, mintegy számadás idején, talán lehet

látni és el lehet fogadni az arányokat, a nagy mindenfélében az ember

pára életét. Aminek Isten előtt mégis jelentősége van, ami szeretetét

élvezi. A bomló világban erőforrás vele közösségben élni.

 

Ámen.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben