Rác Miklós – 2009. 12. 25. – Mik 5,1-4/a.

Kedves Testvérem, Jézus Krisztusban!
Rengeteg a látnivaló, nem különben a hallani való. Valójában a kínált
rendezvények, még csupán egyházi szinten sem látogathatók végig egy
nagyobb gyülekezetben, lévén, eleve választékként szervezik őket. Az
ünnepléseknek azonban soha nem ilyen számszerű, hanem élet adta határai vannak. A prófétai ige ezen a területen vezet .

Életünk során többször előfordulhat, hogy félreállítottnak,
elfelejtetnek érezzük magunkat. Nehéz küzdelem ezen a helyzeten úrrá
lenni. Az ünnepen talán számolunk is vele, s igyekezünk senkit sem
elfelejteni. Amikor ilyen számolás vallásos keretek közé kerül, akkor
előbb számoljuk ki azt, hogy Isten elfelejtett bennünket, mint ennek
fordítottját. A karácsonyi ünneplésnek viszont első megállója lehet a
próféciák beteljesedésének számbavétele. Ez azt is mutatja, hogy minden
időben törődött Isten az emberrel, biztatva ígéreteivel, s egyúttal azt
is, hogy az ember következtetései nem jogosak. Nem mellékesen, nekünk az
ígéretet követő rövid idő, érzésünk szerint meggyőzőbb lenne. Ellenben
éppen a hosszabb időt követő beteljesedés jobban beszél ezeknek az
ígéreteknek a megbízhatóságáról. Az már csak ráadás, amit abban a
pontosságban találunk, ami szerint Jézusnak még a születési helye is
előre hirdetett volt. Ez ad örömünknek felszabadult indulást. Arra
figyelünk, annak örülünk az ünneplés során, amit Isten megígért és
megcselekedett.

Tudjuk, hogy az ígéret a bajában pusztuló embernek szól. A bajt a büne
hozta. Az, hogy elfordult az Istentől. Ezért cselekedetei az élet ellen
való cselekedetek lettek, s halálra jut. Ez az ember kapott ígéretet az
életre, melynek valóra válása karácsony jöttével kezdett nyilvánvaló
lenni. Nem felejtette el teremtményét mennyei Atyánk, Jézusban lehajolt
hozzánk. Mentő akaratának élő bizonysága lett közöttünk Fiának emberi
személye.

Bár amit megismerhettünk eddig Isten munkájából avval kecsegtet
bennünket, hogy részünk van atyai jóságában, azért mi mégis nehezen
fordítunk örömre és hálaadásra. Ez azért van, mert nem egészen azt
várjuk amit az ígéretként majd kapunk, míg közben sok nehézséggel
küzdünk, hanem azt várjuk, amit az elmúlástól való megmenekülés után
csinálni szeretnénk. Szóval nagyon hosszú nekünk a vajúdási idő.
Gondoljuk meg, tényleg így lenne? Őszintén szólva, egyáltalán nem,
bármilyen hosszúnak, sőt keservesnek találjuk is. Ehhez a kérdéshez a
férfiaknak nem szabadna hozzászólni. Minden együttérzésünk ellenére sem
tudjuk milyen is a vajúdás. Ezen a ponton az emberiség azért nyer, mert
az asszonyok képesek nem azt az időt, és a vele járót számolni. Ők az
előtte, meg az utána való időt számolják inkább, annak örömeit,
eredményeit. Ezért a fájdalmast felejtik? Nem gondolom. De nem
számolják. Innen „mérhető" az előttünk lévő próféciának az a része, mely
a „kiszolgáltatottság" idejéről szól.

„Csak annyi időre..." Nem egyenesen fájdalomra, félelemre, hanem „annyi"
időre. Ez pedig nem hosszú idő, hanem véges idő, ami le fog járni. A
próféta az Izráelt érő büntetés befejeződésére, mi azonban megromlott
emberségünktől való szabadulásra gondolhatunk. Mennyei Atyánk
munkálkodik az új ember születésén Jézus Krisztus által. Ő benne teremt
nekünk új életet. Ezért örülünk karácsonykor, hogy Jézus megszületett.
Nem zsongítás, nem zsibbasztás ez, vagy valami szer, ami önkívületbe
helyez. De az idő lejártával egy új élet lesz osztályrészünk. Tehát
Isten ezért való harcára nézünk, és a már valóságosakká vált pontok
érintésével bátorítjuk magunkat a jövőre. Igen, karácsony van,
megszületett Betlehemben az ígéret, aki nekünk az élet. Ez az örömünk.

Az idő pedig többé nem úgy telik, mintha semmi nem történt volna. A
gondozásra szorult nyájnak pásztora van a megszületettben, aki
„hatalmával és az Úristen fenséges nevével legelteti”. Ez pedig ismét az
ünnep öröme. Ugye milyen öröm ráismerni valakire? Pontosan tudni, hogy
kicsoda, hogy hívják. Már az imént is megörvendeztetett bennünket a
karácsonyi szándék, mely javunkra van. E mellé jön most ennek az
egyoldalúan Isten által teremtett kapcsolatnak az az ajándéka, mely a
névhez tartozik. A név a megszólíthatóságot adja, biztosítja. A
megismerését az illetőnek. Ki kívánom hangsúlyozni, hogy az új életet
teremtő munkában ez az első lehetősége az embernek! Semmit nem kellett
tenni, minden Jézusban valósult meg, de attól fogva, hogy megvalósult,
az ember, az újjászületett szólíthatja a pásztort, élete fenntartóját.
Ezért nem egymásba fogódzva táncolunk örömünkben, azt is lehet, hanem
szólítjuk, dicsérjük megtartónkat. Neki magának feltétlenül el kell
mondanunk mire jutottunk. El kell mondanunk hálánkat, amit folytatásként
cselekedeteink is kifejezhetnek. Ünnepi ruhával ékesítjük magunkat
örömünkben, és buzgón énekeljük énekeinket. Mindezek mellett pedig
megszólíthatjuk és elmondhatjuk neki szükségünket, bánatunkat, kérhetjük
tőle a segítséget, a vigasztalást. Igazán nagyszerű. Szinte hihetetlen.
Megajándékoz és közel enged magához az Úr.

Tudjuk, mennyire nem illik ide, az ünnepbe, az elégedetlenség. A fentiek
után éppen nem. Ne is bolygassuk ezt a kérdést. Maradjunk csak annyiban,
hogy a világnak része az elégedetlenség. Az emberi oldal. Karácsony
azonban Isten érvényesülését hozza, amit Mikeás így fogalmaz: "Ez lesz a
békesség". Véget nem érő háborúkkal van tele világunk, bár egyre inkább
nevezik rendtevésnek, rendfenntartásnak, tudjuk, hogy igazi béke
kellene. Ez a prófétai ígéret nem egyszerűen ezt ígéri. Sokkal többet
jelent ennél. Isten uralma alatti életet jelent. Hogyan értsük ezt?

Karácsonyhoz, a karácsonyban „nyilvánosan" elkezdődött eseményhez
tartozó, egyik kifejező név; Szabadító. Ezt a nevet nemcsak
ráakasztották Jézusra, hanem Jézus, a korábban mindennapi név, alapjában
maga is szabadítót jelent. Igen, Jézus megszabadított, de nem hirdetett
szabadosságot. Még véletlenül sem azt, hogy 'most már mehettek oda, s
csinálhatjátok azt, amit akartok'. Ez utóbbinál szebb, önmagában értékes
karácsonyi gondolat, a szeretet, a jóra való igyekezet nyomán ez: 'na,
most azután minden maradjon ám így, mintha mindig karácsony lenne!". De ez csak a mi fölkészülésünk valóban mutatósnak, jónak mondható
eredménye, ami azonban esztendőnként hamar el is múlik. Az igében pedig az „állandósult” békéről van szó bizonyosan.

Valamint arról, hogy a nyáj elé álló pásztoré a hatalom „a föld
határáig". Kiterjeszti hatalmát. Igen Jézus át akarja venni a hatalmat.
Ezért karácsony ünnepe nem olyan alkalom, ahol érmeket osztanak a múltra való tekintettel vagy díjaznak valakit, hogy azután a jövőben is kellő
megbecsülésben részesüljön. Nem úgy van, hogy ki-ki az ünnepség után oda mehet avval amit elnyert ahová akar. Valójában éppen ellenkezője
történik. Jöhet mindenki, sőt ünnepelhet szíve szerint, nem kérdés, hogy
ki kicsoda, s miket tett. Az ünnepről azonban, ha megértette és úgy
értékeli a karácsonyt, ahogy azt mennyei Atyánk készítette, aki így
lehetővé tette az embernek a visszatérést őhozzá, az ünnepről már hozzá
igazodva mehet, úgy menjen tovább. Vigye magával a helyreállt
kapcsolatot és az legyen életfolytatásának meghatározója. Mert ez az,
amiről az ige szól, „ez lesz a békesség".

Karácsony a beteljesedést ajándékozta. Karácsony Isten munkáját mutatta
meg, s hirdeti, hogy véges ideig szolgáltatja ki az embert. Karácsony
annak a pásztornak hatalmát hirdeti, akit megszólíthatunk. Karácsony
béke, Istennek ilyen uralma alatt. Ilyen gazdag örömünk, ezért mondunk
dicséretet, ezért adunk hálát.

Ámen.