Napi csendesség 2010. 03. 01. – 07.

Létrehozás: 2010. március 01., 11:17 Legutolsó módosítás: 2010. március 01., 11:22

Forrás: http://cirrusz.hu

Március 1.
A FIAMAT MEG FOGJÁK BECSÜLNI

"Minthogy pedig még egyetlen szerelmes fia is volt, utoljára azt is elküldte hozzájuk,
ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni." Márk 12, 6

Ezzel a mondattal küldte Isten Egyszülött Fiát, a legnagyobb értéket, amit tudott. Egy
pillanatig nézz szembe vele, mire becsülte Őt ez a világ. Az istállóra, mert oda fogadták
be. Bár hallanád, ahogy Jézus mondja: "A rókáknak barlangjuk van, az égi madaraknak
fészkük" (Lk 9, 58). Neki egyik sem volt. Nézd azt a Jézust, Akiért minden és Aki által
minden lett, mindvégig szövött ruhában járt ezen a földön, míg te olyan pompásan akarsz
öltözködni. Nem volt senkije és semmije. A hajót, amiben prédikált, Pétertől kellett
kérnie. A kenyereket, amiket megszaporított, egy gyermek adta a kezébe. Persze az ostor
az Övé volt, azt Neki fonták. A töviskorona az Övé volt, a kereszt is. Erre becsülte a
világ. Szeretném, ha meglátnád, te mire becsülted? Mert neked is adta Őt Isten. Ma Isten
számon kéri tőled a Fiát! Mire becsülted Őt időben, erőben, anyagiakban? Becsülted-e
annyira, mint Júdás, harminc ezüstpénzre?! Az utolsó vacsorakor a tanítványok Jézus elé
tolják a tálat, ami annyit jelentett, hogy Jézus a legnagyobb. Egy másik kéz is
megjelenik, Vele egyszerre márt. Úr Jézus, vagyok olyan, mint Te, gondolta Júdás. Nem
tudom, te mire becsülöd? Mi az, amivel Ő rendelkezik az életedben? Semmi?! Mit mondasz,
amikor kéri: gyermekem, ezt a reggeli csendes órát add nekem. Talán kinyújtotta kezét a
pénzed után: úgy kellene most valakin segíteni. Te azt mondtad, hogy nekem is kell. Mire
becsülöd? Mi a sorrend az életedben? Ő vagy te? Állapítsd most meg! Isten színe előtt
csak Jézus véréért lesz becses az életed.

Március 2.
NE TÉVEDJETEK!

"Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt aratja is."
Galata 6,7 (A Luther ford. szerint: "Ne tévedjetek…")

Tévedni emberi dolog. Bocsánat, szoktuk mondani, tévedtem. Vannak komoly, életre szóló
tévedések. Most Isten mondja és kéri, hogy ne tévedjetek! Az örök élet dolgában ne
tévedjetek! Rettenetes dolog lenne, ha egy életen keresztül azt hinnéd, hogy rendben van
minden. És döbbenten kellene majd megállapítanod, hogy tévedtem. Sokan mondják, hogy a
halállal vége mindennek. Azután már megnyugszom. A halál nem pont, hanem vessző vagy
kettőspont. A halál nem elalvás, hanem felébredés. Voltaire, a nagy francia költő
haláláról olvastam, aki egy életen keresztül gúnyolta Istent, hogy nincs, amikor a
küszöbön volt, egy kicsit már átlátott, és ezzel a kiáltással halt meg: örök élet van, de
én elvesztem! Olyan biztosan kell tudnod, hogy Jézust elfogadtad Megváltódnak, amilyen
biztosan tudod, hogy férfi vagy-e, vagy nő. Milyen rettenetes lenne, ha valaki azt
mondaná: tudom én, hogy hova jutok. Aztán kiderülne: "Nem minden, aki ezt mondja nékem:
Uram! Uram! megyen be a mennyeknek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám
akaratát" (Mt 7, 21). Lehet Bibliával a kezedben elkárhozni, imádsággal a szádon
elveszni. Lehet templomba járó élet mellett elkárhozni. Egy vallás sem üdvözít, egy
cselekedet sem. Jézus Krisztus az Üdvözítő! Jézust megkérdezték, hol van Isten országa?
Azt mondotta, nem itt, nem ott, tibennetek van. Testvér, benned van? Mennyország vagy
pokol van belül? Azt mondja az Ige: Aki hisz a Fiúban, már üdvözült. Már benne él a
mennyben. Te ott élsz már?!

Március 3.
ISTEN CSÚFOLTATIK

"Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg." Galata 6, 7

Ebben a világban, amelyikben élünk, úgy látszik, hogy Isten csúfoltatik. De meg nem
csúfoltatik! A Bibliát tudományosan csúfolják. Szemébe nevetnek Istennek és Ő hagyja.
Mennyire nevetségesnek van beállítva a becsületesség, a hűség, mennyire kigúnyolt a
tisztaság. Egy társaságban a háziasszony, amikor asztalhoz akarta ültetni vendégeit, azt
mondta: járuljatok az úrasztalához. Hogy volt bátorsága az Úrnak asztalát kicsúfolni?
Hány iszákos mondta: miért, hát Jézus is borrá változtatta a vizet. Volt bátorsága a
szennyre ráhúzni Isten tiszta, szent Igéjét. Bizony csúfoltatik Isten úton-útfélen,
felnőttektől, gyerekektől, a világtól. De leginkább a vallásos emberektől. Mert kettős
életünk megcsúfolása az Istennek. A templomban hallgatod az Igét, otthon veszekszel. Ez
az egész kettős élet, amikor mondod, hogy legyen meg az Ő akarata, és közben véghezviszed
a saját akaratod. Azt mondod, hogy milyen jó volna már a mennyben lenni, de ha jön a
betegség, egy szalmaszálba is belekapaszkodsz. Csúfoltatik Isten, mert életünk nem
egyezik azzal, amit mondunk. Kinevetik a hitéletünket, mert látják fösvénységünket,
anyagiasságunkat. Mert prédikál a cselekedet, és ott van a gyümölcs. Isten csúfoltatik,
de nem csúfoltatik meg. Mert a vége mindennek az Ő kezében van. Szeretném, ha fölnéznénk
a keresztre: mégis csúfoltatik? Igen, de csak egyetlenegyszer! Akkor is éretted meg
érettem. Álltál-e már úgy a kereszt alatt, hogy érezted, ez a legnagyobb tévedés? És
mégsem tévedés! Isten maga adta Jézust. Lépj rá arra az útra, amit Isten Fián keresztül
nyitott a mennyországába!

Március 4.
MIT VETSZ?

"Amit vet az ember, azt aratja is." Galata 6, 7b

Akinek kertje van, tudja, a háztartásban mire van szüksége, és tavasszal azt veti. Azért
vetünk, mert aratni szeretnénk. Testi értelemben világos, hogy azt vetünk, amit aratni
szeretnénk, és azt aratunk, amit vetettünk. A lelki életben is azt fogjuk aratni, amit
vetettünk. Az aratás attól is függ, jó-e a vetőmag, milyen a föld. Vetőmagvainkat egy
nagy zacskóban találjuk. Az elsőt cselekedetnek hívják. Ne hidd, hogy tehettél olyat,
aminek nem volt következménye. Ha nem tudta, nem látta senki, hogy mit tettél, akkor is
lesz aratás. Második vetőmag: a szavaim. Ne higgyük, hogy a szó elröpül. Következménye
van, és aratni fogjuk. Harmadik zacskóban a gondolataim vetőmagja van. A titkos, rejtett,
soha ki nem mondott gondolataimnak is megvannak a következményei. Megvan a saját lelki
földünk, ahová vetünk. Az első a lelked, ahová beveted cselekedeteidet, szavaidat,
gondolataidat. A lelkiismereted azonnal válaszol. Ne felejtsd el, vetsz a testedbe. Már
az orvosok is tudják, milyen szoros a kapcsolat test és lélek között. Bizonyos betegségek
idegi, lelki alapon vannak. Magas vérnyomás, elégtelen savtermelés, rossz szívműködés. A
harmadik nagy terület a környezeted, a családod. Szegény családod! Micsoda magvak
hullanak a kezedből? Sokszor a szívem szakad meg gyerekek miatt, mit látnak, mit hallanak
kicsi korukban. Mindent megtennél a családodért, és közben beléjük veted a halálos
magvakat. Emberek a munkahelyeden mind-mind a te földed. Hosszú parcella ez a föld, és
széles. Jézus azért jött, hogy learassa vetésedet, hogy te arathass bocsánatot,
szeretetet, áldást.

Március 5.
BŰNVETÉS

"Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet." Galata 6, 8a

Egy asszony panaszolta: Hallod, hogy beszél velem a lányom? Azt mondtam: hallom. Pontosan
úgy, ahogy te beszéltél az anyáddal. A saját eljárásunkban részesülünk. "Amilyen
mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek" (Mt 7,2b). Csak egy kicsit megrázottan. Mindent
visszakapunk. Mert aratás nem csak az ítéletkor lesz, hanem már itt is. Ahogy beszéltél a
szüleiddel, úgy beszélnek majd veled a gyermekeid. Olyan türelmetlenül, olyan
könyörtelenül, olyan rendreutasítóan, ahogy tőled hallották. Mindent visszakapunk, mert
nő a vetés. Gondolj arra, hogy beszéltél sokszor az anyósoddal, amikor forgattad a
betegágyon. Nem törődtél vele, hogy az neki fáj. Valaki mondta, hogy mindent megcsináltam
neki. Na de hogyan? Érezte szegény, hogy mennyi bajt csinál neked, hogy legjobb volna már
nem lenni. Egyszer te is foroghatsz még az ágyban. Hiába mondod, hogy egyik gyerekemnél
sem akarok megöregedni. Ha valaki megsért, jönnek a magadat igazoló gondolatok. Megtelik
a szíved hirtelen haraggal, keserűséggel. Tudod, hogy ki megy bele tönkre? Saját magad! A
gyűlölet belül rág. Egy spártai kisfiú rókát lopott. Megfogták, de ő azt mondta: Nincs
nálam. Ott volt az ingében, és a róka belemart a lelkébe. A harag beléd mar! Tovább
faggatták a fiút, de újra csak azt mondta: Nem láttam, nincs nálam. A róka mindig beljebb
mart, egészen a szívéig, és átharapta. Valaki járt ezen a földön, Aki gyógyulást,
szabadítást vetett. Soha semmi mást! És aratott könnyet, vért, ostort, töviskoronát,
keresztet. Mert Ő bűneid büntetését aratta.

Március 6.
AKI VET A LÉLEKNEK

"Aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet." Galata 6, 8b

Melyik szántóföldet ápolod, műveled, félted? A tested vagy a lelked? A lelked
felszántatlan parlagföld? Ha te nem munkálod, majd szántja az Isten. Éles az ekéje! Ne
várd meg, hogy Ő szántson. Vannak emberek, akik úgy érzik, hogy a lelkük csupa seb, mint
egy felszántott föld. Az aratás titka, hogy felszántott földbe jó magot vessünk. Isten
vetése csodálatos vetés. Vet a gondolataiból. Az Ő gondolatai magasabbak a mi
gondolatainknál (Ézs 55, 9). Békességnek és nem háborúságnak gondolata (Jer 29,11). Az Ő
beszéde az Ige. "Az Istennek beszéde élő és ható" (Zsid 4, 12). Isten beszéde a
legnagyobb erő ezen a földön. "Elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és velőknek
megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait". A harmadik zsák,
ahonnan Isten vet, az Ő csodálatos cselekedete. Isten adta Jézust! Ő nem csak gondol, nem
csak beszél, Ő cselekszik. A mennyben belenyúlt a zsákba, és levetette a földre a
legdrágább magot. Mert így szerette Isten e világot! A te földedbe csak te vethetsz, ez
Isten csodálatos kegyelme. Ő szabadságot adott arra, hogy beengedd, a magot vagy
visszautasítsd. Bevetetted már a lelkedbe ezt az egyetlen, csodálatos magot, Jézus
Krisztust? Akik befogadták Őt, azoknak Isten hatalmat adott, hogy fiaivá legyenek. Aki
vet az ő lelkének, a lélekből arat örök életet. A legszebb szó ezen a világon ez, hogy
"élet"! Ugye tudod, hogy a tied nem élet? De halld meg most, hogy neked is lehet életed.
Isten akarja neked adni, mert tudja, hogy életre vágyik a szíved. Ne keresd az életet
máshol, csak Istennél. Vess a léleknek, hogy arathass örök életet.

Március 7.
MINDENEKET MAGAMHOZ VONZOK

"És ha én felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok." János 12, 32

Biztosan sokan emlékeznek még arra a fizikaórára, amikor a tanár egy fehér lapra sok kis
vasreszeléket tett, és egy mágnessel közeledett hozzá. A vasreszelék mind a mágneshez
szaladt. Ugyanígy van ez a világ Isten előtt. A sok kicsi ember olyan, mint egy-egy kis
vasreszelék. Sokféle mágnes van ebben a világban. Vannak emberek, akik ha reggel
felkelnek, azonnal a kocsma felé indulnak. Az vonzza őket. Talán a legnagyobb vonzerő a
pénz. A legtöbb ember nem is a munkát szereti, hanem a hasznot, amit hoz, amit a pénzen
venni lehet. Pénzen élvezetet is lehet venni. Az élvezet mindig mámor. Megkérdeztem
valakit, miért mégy folyton moziba? Két óráig egy képzelt világban él, és elfelejti, ami
otthon van. Akik a kábítószer vonzásába kerülnek, elmondják, hogy pár óráig a mennyben
érzem magam. És ettől kezdve rabok! Vonz egy rossz barát. Hány szülő aggódik gyermeke
miatt! Komoly mágnes a dicsőségvágy is, hogy legyek valaki. Sokszor a pénz is azért kell,
hogy ne nézzenek le. Olyan ez, mint amikor az egeret vonzza az a kis szalonnadarab,
belemegy a fogóba, és mit szenved utána! Képtelen szabadulni. Hadd mondjam az
evangéliumot: semmi nem segít, csak egy nagyobb mágnes. A legnagyobb erő ezen a földön
Jézus! A szíved szemével láttad-e? Vonz-e már az ereje? Vonz-e a tisztasága? Neki nem
kellett a dicsőség. Az Atyának adta. Vonzott-e már az alázata, a szeretete? Jézus
felemeltetett a keresztre. Úgy szeretett, hogy életét adta. Szeretnél vonzó emberré
lenni? Kerülj Hozzá egészen közel, hogy belőled is kisugározzon a vonzás.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben