Missura Tibor – Böjt első vasárnapja – Zakariás 3, 1-7.
Keresztyén Gyülekezet! Különleges és számunkra nehezen érthető a mai igehirdetési alapige. Ótestamentumi időben, a babiloni fogságból való visszatérés után, tehát Kr.e. 538 után történik mindez., vagyis 2548 évvel ezelőtt. Ráadásul nem is egy valós esemény, hanem egy látomás, Zakariás próféta egyik látomását olvastuk. Ezek után ott a kérdés bennünk: Mi közünk nekünk mindehhez?. Hisz nem érdekel bennünket már a bukovinai magyarok sorsa sem, akik 2-300 évvel ezelőtt települtek át a kárpátok túloldalára, mert Erdélyben háborúk és vallásüldözések voltak. De nem érint bennünket az sem, hogy 100 évvel ezelőtt másfélmillió magyar tántorgott ki Amerikába... Hogyan érdekelne bennünket ez a 2500 évvel ezelőtti látomás?!
Érdekeljen, mert ez a Bibliában van leírva. Oda pedig olyan események, történetek, példázatok, éneke, hitvallások és látomások vannak leírva, amin keresztül megismerhetjük Istent.
A Biblia nem egy dogmatikai könyv, noha vannak benne dogmatikai kijelentések például: Én az Úr vagyok a te Istened..., hanem Izrael történetén, majd Jézus életén keresztül azt ismerhetjük meg, hogy hogyan cselekszik Isten az emberekkel, velünk.
Ezért érdekeljen bennünket ez a régi bibliai esemény, mert rajta keresztül Istenünket ismerhetjük meg.
Még azt szeretném bevezetésként elmondani, hogy a bibliai esemény elsősorban mindég a saját kora embere számára íródott. Tehát akkor értjük helyesen a Biblia üzenetét, ha előszór megértjük azt, amit az egykori embernek üzent.
(Életünk Isten látóterében van)
Ezért igénk első mondanivalója Bátorító szó a nehéz helyzetben lévő embereknek. Cirusz, vagy más néven Kürosz perzsa király engedélyével a Babiloni fogságból visszatért emberek 16 évvel korábban elkezdték építeni a jeruzsálemi templomot, majd az építkezés elakadt. A környező népek feljelentették őket Dáriusz perzsa királynál, a gazdasági életük is nehezebben alakult..., pedig úgy reménykedtek. Tehát nem épült a templom, Isten ügye nem halad előre. Miért nem épül, a külső tényezők, vagy a belső bűnök akadályozzák a haladást?. Vagy az egyéni érvényesülés, mely az egyéni érdeket, a szépen felépített magánpaloták helyezi előtérbe, az az akadály?.
Ekkor hangzik fel a próféta igehirdetésében ez a látomás vigasztaló erővel: Az eseményeket a látomás Isten színe elé viszi. Ott vannak az angyalok, ott van a Sátán is, mint ahogy Jób könyvében is ott látjuk Isten színe előtt a Sátánt, aki vádolja az embereket, s ott van – a népet képviselő Jósua főpap is – piszkos ruhában.
Ez egy látomás, aminél nem szabad egyes részletkérdéseknél leragadni, hanem az egész mondanivalóját kell megérteni – mint ahogy Jézus példázatainál is.
Életünk Isten színe előtt történik. De vannak események, amiket nem értünk, és aminek „nem szabadna megtörténnie” – szerintünk. Miért állt le a templom építése? Miért volt aszály Jeruzsálem környékén, Miért ellenségeskednek a környező népek? Erre az a felelet, hogy életünkben ott van a Sátán, aki Jób életében is hihetetlen szenvedést okozott. Az ilyen egyszerűen a bibliai kijelentés: vannak dolgok, amiket mi nem értünk, amik életünket nehézzé teszik. Van, ami érthető, mert lehet a nehézség Isten büntetése, nevelő cselekedete, de van, amit ezzel nem tudunk magyarázni, aminek oka a Sátán. A Biblia ezt tényként veszi, nem részletezi, hogy honnan van a Sátán, hogyan került kígyó képében az Éden kertbe. Csak egyszerűen megállapítja, hogy van.
Mi próbáljuk magyarázni bibliai idézetekkel is, hogy fellázadt angyal, bukott angyalsereg, stb., de ez csak emberi próbálkozás, hogy értsen valamit a mennyei világból, – amit pedig nem érthet meg – mert a földön túli világban az emberi logika nem érvényes, Isten nem férhet bele a fejünkbe, mert ő a nagyobb és nem mi.
Zakariás igehirdetése tehát először azt akarja mondani az akkori és a mostani embernek is, hogy életünk Isten színe előtt történik. Mindent életünkben megmagyarázni nem tudunk, pedig szerintünk az így vagy úgy lenne jó Istennek is – nem épül a templom, a hívek nem gazdagok stb. mégis Isten előtt állunk. De a nagy rontó is, és ő, a Sátán alá van vetve Isten akaratának, ezért mondja az angyal neki: Dorgáljon meg a Mindenható. Tehát nem az ördögé az utolsó szó!
(Életünk Isten bűnbocsátó kegyelme alatt van)
Igénk második bátorító gondolata, hogy noha Josua főpap piszkos ruhában áll ott, vagyis a földi élet beszennyezte, mégis hangzik feléje a biztató, bűnbocsátó, tisztító szó: tiszta ruhát kapsz, Újat kezdhetsz. Most nem kell a múlttal törődnünk, letehetjük azt Isten bűnbocsátó kegyelmébe és kezdhetjük az újat.
Fordítsuk figyelmünket a jövő felé: a régieknek ez azt jelentette, hogy épülhet tovább a templom, Jeruzsálemet majd fal veszi körül, védve lesznek. De ez az kép a megtisztított vagy új ruháról nekünk is szól. Különösen most böjt első vasárnapján. Igénk most nem a múlt bűneit akarja elénk állítani, hanem az új kezdés lehetőségét.
Érdemes megfigyelnünk ennek a látomásnak a párhuzamos vonásait Jézus Tékozló fiú példázatával. Ott sem beszél az Atya az eltékozolt vagyonról, elszalasztott lehetőségekről, szétrombolt kapcsolatokról, hanem felöltözteti a hazatért fiút... Nekünk ilyen mennyei Atyánk van, aki elfogadja, visszafogadja a megtérőt. A megtérés útjában nincs akadály, feltétel, jóvátétel stb.: bizony belehagyatkozhatunk Isten kegyelmébe! Erre az Ószövetségben már kimondott örömhírre, amit az Újszövetség is megerősít, csak azt mondhatjuk: Hallelujah!
Érdemes megfigyelni az alapigénkben ez mennyire egyszerű és éppen ezért nagyszerű. A Sátán vádoló szavát jóváhagyja az Angyal: bizony ez a főpap csak egy tűzből kiragadott üszkös fadarab: már nem használható semmire. Nem lehet gerendának beépíteni egy házba, nem tudja magát megtisztítani, mert ha az üszkös fadarab nagyon mozogni akar, akkor még jobban bepiszkít mindent maga körül... S ezt most itt azért érzem nagyon személyhez szóló üzenetnek, mert itt a nyugdíjas házban a legtöbben túl vagyunk a 75 éven. Már magunkat is leírtuk. Mi már hasznavehetetlenek vagyunk, mi már csak terhére vagyunk a környezetünknek, mi már nem érünk semmit. Ekkor hangzik felén a bátorító szó – különösen, ha ránézünk az oltáron lévő úrvacsorai ostyára és borra: bizony mi is kaphatjuk a megújító kegyelmet, a felülről jövő tisztaságot és erőt. Legyen érte áldott a mi Urunk: Hallelujah!
( Életünknek még mindég van küldetése)
Igénk harmadik mondanivalóját a 7. versben látom: Ezt mondja a Seregek Ura: Ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam...
Isten nem írt le bennünket, még feladatot ad nekünk, még az öregeknek is, az ágyhoz kötött betegeknek is. Az egyik ilyen nagy feladat az imádság. Ha Sodomában és Gómorában lett volna 10 imádkozó ember – lehettek volna azok betegek és öregek is – megmaradt volna a két város.
Meghívást kapunk Istentől, hogy hordozzuk imádságunkba a sok munkától időhiányban szenvedő családunkat, a kényelemtől és a bibliai igére nem igazán figyelő megromlott gyülekezeti életekért való imádságra, s a pártoskodástól és a tiszta egyenes gondolkodástól megromlott politikai életért való imádkozásra, a hazánk megmaradásáért való imádkozásra.
Tavaszi nagytakarítás címen olvastam Böjte Csaba dévai szerzetes körlevelét. Ott is kapunk annyi imatárgyat, mely a befelé fordulásra és a felfelé figyelésre figyelmeztet. Idézek egy-két gondolatot
„Szerintem sem a politikai, sem a gazdasági reform nem fogja megoldani sem népünk, sem az emberiség, még kevésbé a magam gondjait, egy komoly belső lelki reform nélkül. Az ember önmagát, belülről kellene, megreformálja! Választásra készülve jó lenne elgondolkozni, hogy ott belül, lelkünk mélyén ki van a kormányon, milyen pártok, hatalmak....? A dölyfös, mindenkit
leócsárló, letaposó, hatalom utáni vágyam? Az anyag elvű bírvágy? A kapitalizmus fogyasztás ösztöne? Vagy az alkohol, a különféle élvezeti cikkek iránti olthatatlan szomjam? Mi vezet, lényem
hajójában ki van kormányon? Bennem, ott legbelül a döntéseket ki hozza meg?
Az ember hajlamos másokkal szemben nagyon kritikus lenni, és ez jól is van, de ebből a szigorúságból nem ártana, ha egy rész önmagunk felé fordulna.
Az általunk befogadott közel kétezer gyermek közül egy sem került hozzánk csak azért, mert a románok, cigányok, magyarok szétverték volna a családjaikat. Minden alkalommal a családot szétverő erő belülről jött: figyelmetlenség, naivság, alkohol, lustaság, bűnös kilengés és fojtathatnám a sort. Sajnos a családjainkat szétverő döntések ott bent, a lélek mélyén születtek. Persze jól esik hárítani, a felelősséget mások nyakába varrni, az iskola, a TV, stb. Tudom, hogy jó lenne a fáradságos belső kemény munkát kiszervezni, másokra bízni, egy vasárnap délelőtti szavazással mindent megoldani. Ne csapjuk be magunkat: soha nem volt ennél nagyobb szabadság a Kárpát-medencében, de talán soha nem volt ilyen kevés befelé fordulás, ilyen kevés önuralmuk az embereknek, mint most. Önmagát kellene féken tartsa az ember! Szomorú szívvel mondhatom, hogy a bennünk lévő bűnös vágyak, kapzsi ösztönök okozták az elmúlt húsz évben a legtöbb kárt saját magunknak és népünknek”.
Feleslegesek vagyunk, amikor annyi imatárgyat bíz ránk a mi mennyei Atyánk? Még véletlenül se gondoljuk, hanem vegyük a mostani böjti időszakban nagyon komolyan az imádkozást, mint Istentől kapott feladatot, mint akiket az ő fehér ruhájával, az úrvacsorában munkatársaivá is elhívott. Ő ilyen sokra becsüli a mi életünket, amit bűneink miatt a Sátán csak vádolni tudott. Ámen.
