Krámer György esperes prédikációja Maglódon – Jn. 3,5-7

Kedves maglódiak! Kedves békéscsabaiak!
Kedves vendégek, lelkész testvérek!
Kedves Mihály, testvérem az Úrban!

Egészen addig a pillanatig azt gondoltam, hogy a születés egy rutin dolog, mígnem egy kórház folyosóján magam végig aggódtam, és végig imádkoztam gyermekeim születését.

Az ember kap egy smst vagy egy telefont, amelyben az áll, hogy megszületett XY, ennyi kiló, ennyi centi és mindenki jól van. Azt hihetnénk ez alapján az üzenet alapján, abba a hitbe ringathatnánk magunkat, hogy a születés valóban egy rutin dolog.

Azok, akik ismernek, tudják, hogy hármas ikreink születtek, tehát nálunk a rutin elég távol állt a valóságtól. De azt gondolom, hogy minden édesanya, aki végigélte a szülést és minden édesapa, aki vagy bent a szülőszobán vagy kint a folyosón várakozott, azonnal, velem együtt mondaná, hogy egyáltalán nem rutinról van szó, sőt: mindig megérzi az ember, hogy a születés az élet és halál dolga. Valahogy ott van benne a levegőben ez.

Egészen mélyen ott van ebben az emberek reménysége és ugyanakkor az az aggodalommal vegyes érzés, hogy a születés bizony élet - halál dolga. Aki ezt egyszer átéli, az egészen másképpen olvassa már ezeket az örömüzeneteket és hallgatja ezeket a jó híreket, hogy valaki megszületett, ennyi és ennyi kiló, ennyi és ennyi centi és mindenki egészséges.

Amit most ünnepelünk azt is lehetne mondani: rutin dolog. Két lelkész helyet cserélt egymással, egy lelkészházaspár elment ebből a gyülekezetből és reménységünk szerint otthonra talál Békéscsabán. Egy másik lelkész, Németh Mihály testvérünk pedig eljött a maglódi gyülekezetbe és reménységünk szerint ő is otthonra talál.

Rutin dolog, de mindazok, akik ebben a folyamatban, az elmúlt egy évben illetve háromnegyed évben részt vettek, azok közül bizonyára mindenki, velem együtt szívesen mondaná, itt, akár az ünnep közepén is, hogy ez egyáltalán nem volt rutin dolog.

Valahogyan menet közben sokkal inkább azt éltük át, hogy ez bizony élet - halál kérdése. Sokkal inkább azt éltük át, hogy túl nagy a tét és az ember újra meg újra azokkal a nehéz gondolatokkal és problémákkal kellett szembeforduljon, amelyek egy ilyen súlyú folyamatban egyáltalán nem számítanak rutin dolognak.

Mielőtt egyenként, név szerint szólítanám azokat, akik résztvevői voltak ennek a folyamatnak, arra kérek mindenkit, hogy gondolkodjunk el azon, hogy mi hogyan éltük át ennek a folyamatnak, ennek a mögöttünk lévő időszaknak a különböző eseményeit.

Vajon a Péter házaspár hogyan élte át ezt, vagy hogyan élte át a maglódi gyülekezet? Hogyan élte át ezt a békéscsabai gyülekezet és hogyan Németh Mihály testvérünk, aki most itt áll, akiről most ez az ünnep szól?

Együtt mondhatjátok velem, hogy bizony, itt az élet volt a tét, mindenki úgy érezte, a gyülekezet is és a lelkész is, hogy egészen komoly ez a játék, egészen komoly tétre megy ki ez az egyáltalán nem rutin folyamat.

De nem baj – mondhatnánk, hiszen mindez már mögöttünk van, elteltek azóta már hetek, lelkész úr berendezkedett, megtalálta a helyét, az első kapcsolatok is kiépültek, mögöttünk vannak az igazán nehéz problémák. Itt az ünnep, ez a nap erről szól, hát ünnepeljünk együtt. Még érezzük azokat a nyomokat, amelyeket az elmúlt időszak hagyott bennünk, de mégis, ezek már a múlté. Most az ünnep van itt, az ünnepre kell csak figyelnünk, minek foglalkozzunk régmúlt dolgokkal, minden egyenesben van.

Azt kell, hogy mondjam, hogy ha így gondolkodunk, akkor valójában Nikodémus példáját követjük, aki Jézus szavait, az előbb felolvasott szavakat, csak és kizárólag emberként tudta követni és az emberi gondolatokat folytatta. Nem figyelt és nem érezte azt, hogy itt mennyivel többről van szó. Jézus azt mondja: „Ha valaki nem születik (újjá) víztől és Lélektől, (az) nem mehet be az Isten országába.”

Kedves testvérek, kedves ünneplő gyülekezet!

Maglódiak, békéscsabaiak! Péter házaspár, kedves Németh Mihály testvérem!

Nem vagyunk túl a nehezén. Az igazán nehéz dolgunk most van. Az igazán nehéz pillanat most történik, mert az igazán nehéz kérdés ebben az igében úgy szól felétek, minden ember felé, gyülekezetek és lelkészek felé:

Újjászülettünk-e ebben a folyamatban? Újjászületünk-e ebben a mai ünnepben? Újjászületik-e lelkész, lelkészházaspár az új helyén? Újjászületik-e a két gyülekezet és képes-e valami egészen új történni, formálódni a Lélek és a víz által?

Egyáltalán nem vagyunk túl a nehezén, sőt, azt kell, hogy mondjam, most kezdődik az igazán élet - halál kérdés, most van az a pillanat, amikor tényleg az örökélet a kérdés.

Kedves testvérek!

Az egyetlen fontos, eldöntendő és mindannyiunknak személy szerint megválaszolandó kérdése ez kell, hogy legyen ezen a mai napon.

Ez átfordítva, értelmezve annyit tesz: vajon meg tudunk-e állni ma az Isten előtt őszintén. Vajon képesek vagyunk-e arra, hogy az Isten előtt az elmúlt időszak minden hibáját, minden bűnét meghalljuk és letegyük a Teremtő Isten elé. A tét: élet - halál kérdése.

Istentől kérve Lelket ehhez, bízva a keresztség erejében, mégis könyörtelenül fel kell tennünk magunknak a gyónási kérdéseket, amelyek az úrvacsorai részben majd mindenki felé hangzanak, személyesen, a magunk életére fordítva, kérdezzük meg magunktól, Isten színe előtt, személy szerint válaszolva:

Vajon felismerted-e hibáidat és bűneidet, amelyek az elmúlt időszakban követtél el? Vajon vallod-e magadat bűnösnek, mint lelkész, lelkészek, gyülekezet, gyülekezetek? Meg merjük-e tenni, oda merünk-e állni az Isten elé ezzel a bűnvallással, ezzel a bűnbánattal? Vajon tiszta szívből tudjuk-e azt válaszolni ezen a mai istentiszteleten, az úrvacsorában, hogy: Igen, vallom, hogy bűnös vagyok!

Vajon fel tudjuk-e tenni magunknak ezt a kérdést egészen őszintén: Megbocsátottál-e mindazoknak, akik az elmúlt időben megbántottak? Megbocsátott-e lelkész a gyülekezetnek és megbocsátott-e gyülekezet a lelkészének? Vajon tudjunk-e őszintén, szívből kimondani azt, hogy megbocsátottam? Vajon fel tudjuk-e tenni ezt a kérdést, reménykedve, előre gondolva, előre tervezve, hogy igyekezem ezután valóban Isten Igéje, akarata szerint élni? Megteszel-e mindent, hogy azokat a hibákat, azokat a bűnöket elkerüld, amelyeken át kellett menned, s amelyek a körülötted levők életét is nehezítették?

Lelkész, gyülekezet! Fel tudjuk-e tenni a kérdést: Van-e újjászületés bennünk ezen a mai ünnepen? – Ez itt az igazi kérdés! Élet és halál kérdése.

A reménységünk megvan. Jézus a reménységünk alapját is odaállítja elénk. Azt mondja: víz és Lélek által kell újjászületnetek. Hamarosan együtt, a gyülekezettel fogjuk énekelni, hogy Jövel Szentlélek, Úristen! Te tölts be bennünket, Te kezdj újat velünk, Te légy az, aki a maglódiaknak és a békéscsabai gyülekezetnek valamint lelkészeiknek valóban átformálod az életét. A reménységünk megvan.

A másik oldalon pedig ott van a víz, a keresztségünk, ami összeköt bennünket, és amely azt a biztos háttér-alapot, tudást adja nekünk, hogy Isten gyermekeiként vagyunk ebben az élet -halál kérdésben. Isten gyermekeiként kell megállnunk azzal a biztonsággal, azzal a belső, alapvető hittel, hogy Isten megbocsát a megtérő bűnösnek.

Kedves testvérek! Ünneplő gyülekezet!

Maglódiak, békéscsabaiak! Kedves Péter házaspár! Kedves Németh Mihály, testvérem az Úrban!

Vajon hiszed-e, hogy Isten megbocsát a megtérő bűnösnek? Tudunk-e majd reménységgel, hittel, belső örömmel válaszolni: Igen, hiszem!

Épülhet-e erre az örömre a mi ünnepünk? Nem emberi tervekre, nem rutin eljárásokra, hanem az Istentől kapott újjászületésre, új életre.

Mert ha igen, akkor valódi lesz az ünnepünk, akkor valódi lehet az újrakezdés mindegyik gyülekezetben és mindegyik lelkész életében.

Ha igen, akkor tényleg érdemes volt ma összegyűlnünk, elénekelnünk a Himnuszunkat, és együtt lennünk, együtt örülnünk.

– Élet és halál kérdése a születés. Élet és halál kérdése az újjászületés is. Kezdődjön most, itt, velünk valami új! A Lélek és a víz által kezdjen az Isten valami újat! Ámen. 

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, Mennyei Atyánk! A Te színed elé állunk most. Leveszünk magunkról mindent, ami eltakarja bűneinket, hibáinkat és megpróbálunk megállni előtted úgy, ahogyan mindig is meg kellene állnunk. Engedd, hogy megszabaduljunk mindentől, ami fogva tart, eltávolít tőled. Te kezdj újat mindannyiunk életében, Te adj nekünk igazi ünnepet. Ámen.