Ifj. dr. Fabiny Tibor: Közösségépítés

Létrehozás: 2008. november 19., 14:32 Legutolsó módosítás: 2008. november 19., 14:34

Textus: 1Kor 12,4–31. Elhangzott az Óbudai Evangélikus gyülekezet szeretetvendégségén, 1998. már­ci­us 22-én.

„A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lé­lek ugyan­az. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az ÚR ugyanaz. És különb­ségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mind­ezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. A Lélek megnyil­vá­nu­lá­sa pe­dig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. Mert né­me­lyik a Lélek ál­­tal a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igé­jét, ugyanazon Lélek ál­tal. Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyan­azon Lélek által a gyó­gyí­­tások kegyelmi ajándékait. Van, aki az is­te­ni erők munkáit vagy a pró­fé­tá­lást kapta; van, aki lelkek meg­kü­lön­böz­tetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás ma­gyarázatát kapta. De mindezt egy és ugyan­­az a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.

Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test vala­mennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár gö­rö­gök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mind­nyá­jan egy Lélekkel itat­tat­tunk meg. Mert a test sem egy tagból áll, ha­nem sokból. Ha ezt mondaná a láb: »Mivel nem vagyok kéz, nem va­gyok a test része«, vajon azért nem a test része-e? És ha ezt mondaná a fül: »Mivel nem vagyok szem, nem va­gyok a test része«, vajon azért nem a test része-e? Ha a test csupa szem, hol len­ne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? Márpedig az Is­ten rendezte el a ta­gokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ha pedig vala­mennyi egy tag volna, hol volna a test? Így bár sok a tag, mégis egy a test. Nem mondhatja a szem a kéznek: »Nincs rád szükségem«, vagy a fej a lábaknak: »Nincs rátok szükségem!« Ellenkezőleg: a test gyen­­gébb­nek látszó részei nagyon is szükségesek, és amelyeket a test tisz­­tes­ség­te­len részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük kö­rül, és ame­lyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb meg­be­csü­lés­ben része­sülnek: az éke­­seknek azonban nincs erre szükségük. Isten szer­kesztette így a testet egy­be: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisz­tességet adva, hogy ne legyen meg­hasonlás a testben, hanem köl­csö­nösen gondoskodjanak egymásról a ta­gok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha di­cső­ségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. Ti pedig Krisz­tus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.

Ezek közül pedig némelyeket először apostolokká rendelt az Is­ten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azu­tán adott cso­da­tévő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyá­molításra, ve­ze­tés­re, különféle nyelveken szólásra. Mindnyájan apos­tolok? Mindnyájan pró­fé­ták? Mindnyájan tanítók? Minden­kiben van csodatévő erő? Mindenki ren­del­­ke­zik a gyógyítás kegyel­mi aján­dé­kával? Mindnyájan szólnak nyelveket? Mindnyájan meg tudják azt ma­gyarázni?

De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra. Ezen felül meg­mutatom nektek a legkiválóbb utat.”

 

A mai nap délutánján azért jöttünk össze, hogy gyüle­ke­ze­ti közösségünket megpróbáljuk Isten segítségével belülről lel­ki­leg építeni és erősíteni.

Egy presbiteri ülésen egyszerre többünkből fakadt fel az igény, hogy egymást jobban meg kell ismernünk! Vasárnapról va­sárnapra, vagy hónapról hónapra látjuk egymást, talán kö­szö­nünk is egymásnak, de sokszor bizony még testvérünk nevét sem tudjuk!

Természetesen vannak gyülekezetünkben „régiek”, év­ti­ze­dek óta ide tartozó törzstagok, akik egymást bizonyára jól ismerik, s számukra az újonnan jöttek talán kicsit „idegenek” – hiszen kérdés az is, hogy „megmaradnak-e”.

Én négy éve vagyok e gyülekezet tagja, sőt presbitere, s bizony még mindig nem érzem, hogy a gyülekezetbe való integrálódásom teljes sikerrel megvalósult volna. Bennem is van hiba, és a fogadó közösségben is.

Egészen biztos, hogy nálam is vannak újabbak, akik csak egy-két éve jöttek ide – vagy sajnos, csak fordultak meg – és én mint szá­muk­ra „régi” nem tettem semmit azért, hogy beépül­je­nek a gyülekezetbe.

Gyülekezeti közösségünkben tehát beépülési-fejlődési „za­varok” vannak: csak „repre­zen­­tálunk” és nem „élünk”, „ál­mos” keresztények vagyunk, „szunnyadozunk” és nem éb­re­dünk.

Úgy vélem nem szégyen ezt meglátni, s nem tabutéma ezt ki­mon­dani. El kell csen­de­sed­nünk, magunkba kell néznünk, és leg­fő­kép­pen Isten igéje fölé kell hajolnunk. Ha diagnózisunk helyes, ak­kor nekünk betegeknek orvosra, terápiára van szük­sé­günk. Nem em­be­ri bölcsesség vagy ügyeskedés, hiszen egyedül Is­ten igéje a gyógyír.

Pál apostol az első Korinthusi levél 12. fejezetében, miután korábban a gyülekezeti megosztottságról, szaka­dá­sokról szólt, most az ideális keresztény közösségről ír.

 

Az első örömhír, hogy mindnyájan megajándékozottak va­gyunk! Arról szól, hogy különbözőek vagyunk, s a hívő kö­zös­ség­ben a Szentlélektől különféle kegyelmi ajándékot (karizmát) kap­tunk. Ugyanaz a Lélek osztott nekünk más-más (testre sza­bott?) ajándékokat.

A Lélek egyenként részesített bennünket az ő aján­dé­kai­ban, azért, hogy ezek az ajándékok az egész közösséget része­sít­sük. „A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért ada­tik, hogy használjon vele.” (7. vers) Tehát nem szabad ta­len­tu­main­kat elásni, véka alá rejteni, hanem szaporítani kell őket: s a közös­séget éltetni, táplálni kell velük.

Amit kaptunk, nem a miénk, tovább kell adni! A Lélektől ka­pott energiáinkat egymásba kell áramoltatni.

 

Van, aki:

1)   a bölcsesség igéjét kapta - Isten titkainak ismeretét

2)   az ismeret igéjét – e titkok tudományos elmé­lyí­té­sét

3)   a hitet, a hit energiáját (hithősök, mártírok)

4)   a gyógyítás ajándékát

5)   a lelkek megkülönböztetésének ajándékát - mi az, ami a Lélektől van, s mi az, ami „idegen lélek”

6)   nyelveken szólás ajándékát

7)   a nyelveken tudás magyarázatának ajándékát.

Ugyanaz a Lélek ad különböző ajándékokat!

„Testre szabott” ajándékot kapunk? – Így mondtam az előbb. Hadd korrigáljam most ma­gam. Nem testre szabott, ha­nem váratlan ajándékokat! Ha Isten valakit megérint, akkor az a sen­­kiből mindenné lesz! Jeremiás így válaszol az őt megérintő Úrnak: „nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok”. De az Úr megérinti Jeremiás száját, és szájába adja igéjét: „Lásd én a mai na­pon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj.”

Az evangéliumokban és Pál apostolnál is olvassuk: „Isten a bo­londokat választotta ki, hogy megszégyenítse a bölcseket; az erőt­le­neket választotta ki, hogy megszégyenítse az erőseket; a le­nézetteket választotta ki, hogy megszé­gyenítse az előkelőket; a sem­miket választotta ki, hogy megszégyenítse a valamiket.”

           

A második örömüzenet: szükségünk van egymásra, egy­más ta­lentumaira, karizmáira, energiáira – mert ugyanannak a test­nek vagyunk a tagjai.

Pál apostol többször is használja a képet:  

Krisztus és az Egyház Ef 1,23

a Fej       és a        Test       Kol 1,28.

Keresztségünk által beleoltódunk Krisztus testébe, a szentségeken keresztül Krisztus táplál az ő tulajdon testével (Ef 5,30). „Mindnyájan egy lélekkel itattattunk meg” (1Kor 12,12). Szer­ves részei vagyunk a testnek; de igazán, látható módon az Úrva­csorában valósul meg a „vérkeringés”. A koinonia – közös­ség – részesedés.

Pál apostol átveszi, alkalmazza a pogány Menenius Ag­rip­pa példázatát a gyomorról: a test végtagjai fellázadnak a gyomor ellen. (Shakespeare Coriolanus c. drámájában olvasható ez a kép.) A lényeg: a test sok tagból áll.

„A láb” nem mondhatja: „Mivel nem vagyok a kéz, nem vagyok a test része.”

„A fül” nem mondhatja: „Mivel nem vagyok a szem, nem vagyok a test része.”

„Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás?”

„A szem” nem mondhatja a kéznek: „nincs rád szükségem.”

Az egyes testrészeknek, végtagoknak, szerveknek szük­sé­gük van egymásra! Más-más a funkciójuk, de ugyanazt a testet él­tetik! Nekünk is szükségünk van egymás karizmáira, talen­tu­mai­ra, energiáira! Ezért a „testben”, az egyházban Isten egye­se­ket prófétákul, másokat apostolokul, másokat tanítókul, gyámo­lí­tókul, kormányzókul rendelt.

Protestáns örökségünk az „egyetemes papság” - „minden hí­vő papságának” elve. Mégis vannak külsőleg is elhívott szol­gák: lelkészek. Fontos, hogy a hívőknek is szüksége van a lel­ké­szek­re, a külsőleg is elhívott szolgákra. De a lelkészeknek is szük­ségük van a hívők ajándékaira, karizmáira, energiáira.

Ezért fontos, hogy a lelkész se elégedjen meg azzal, ha az istentiszteleten ott ül a padban a hívő. Ne „káposztafejeket” lás­son, akik csak „reprezentálnak”, hanem élő, egyedi, pó­tol­ha­tat­lan karizmákat fedezzen fel, „élő köveket” (Péter apostol sza­vai­val), akiknek az energiáiból ő is táplálkozik!

A gyülekezetnek szüksége van a lelkészre, és a lel­kész­nek is a lelki ajándékokat hordozó gyülekezetre!

A harmadik örömüzenet: Nemcsak arról van szó, hogy meg­ajándékozottak vagyunk, nem is csak arról, hogy szük­sé­günk van egymásra, hanem még arról is, hogy e testben: „a gyen­gébbeknek látszó részek is nagyon szükségesek”.

A testben közösség – koinonia – részesedés – egyen­lő­ség van, és nem „hierarchia”. A világ értékrendjében, a „világ lel­kében” vannak kicsik-nagyok, szegények-gazdagok, szol­gák-szabadok, fogyatékosok-egészségesek, munkások-értel­mi­ségiek, zsidók-görögök, konzervatívok-liberálisok. Krisz­tus értékrend­jében, „Isten lelkében” „nincs zsidó, sem görög, sem magyar, sem sváb, sem tót, se szolga, se szabad, se szegény, se gazdag, sem egészséges, sem fogyatékos, sem férfi, sem nő, sem konzervatív, sem liberális, sem fiatal, sem öreg, se régi óbudai, sem új óbudai, mert Ti mindnyájan egyek vagytok a Jézus Krisztusban” (Gal 3,28).

A világ értékrendje a darwini törvényen alapszik: az erősebb túlél, a selejt kihullik. Krisztus testének, a koinoni­ának a törvénye szerint pedig a gyengékre is szükség van: „a test gyengébbeknek látszó részei nagyon is szükségesek”.

Ezzel kapcsolatban hadd osszam meg a testvérekkel egy tegnapi élményemet. Tegnap, szombaton, a „Gézengúz Alapít­vány” több óbudai intézményben „Egészséges gyerekek a sérült gyerekekért” címen tartott összejövetelt. A kisfiaimat vittem, s ők is lelkesen mentek, mert ott ajándékokat lehetett kapni, ám ott ők is megértették, hogy vannak mozgássérült fogyatékosok. A nap végén az Aquincum Hotelben volt fogadás, és ott többek között egy vak kisfiú csodálatos zongorajátékát hallhattuk. A fogyatékos ajándé­kozta meg az egészségeseket!

És így van ez az egyházban! Azt olvassuk, hogy „Isten szer­kesztette így a testet egybe”, hogy ne csak az erősek ad­has­sa­nak a gyengéknek, hanem a gyengék is az erőseknek!

A kölcsönhatás-energiaátadás törvénye: „És ha szen­ved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicső­ségben ré­szesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.”

Luther így fogalmazott: „ki-ki a másiknak szégyenét el kell fedezze”; „szomszéd a szomszédnak tűzvésznél is el­kö­te­le­zett­je”.

John Donne angol költő így ír: „Senki sem különálló szi­get, amely teljes lehet önmagában, minden ember a kontinens egy szelete, a szárazföld része, ha egy rögöt mos el a tenger, Európa lesz kisebb... bárki hal meg, én leszek kevesebb, mert az emberiség része vagyok, sose kérdezd tehát, kiért szól a harang, mert érted szól.”

 

Összefoglalva

A keresztény közösség, a gyülekezet, a koi­nonia, az élő organizmus, ahol a gyülekezet kiábrázolja, meg­jeleníti Krisztus testét, az egyházat. Élő organizmus, ahol Is­ten lelke rendel apostolokat, prófétákat, tanítókat, kormány­zókat (episkopos-okat), gyámolítókat, „nyelveken szólókat”.

A test organizmus és nem organizáció. Tőkés István írja: „Krisztusnak tagjai nem az egyes felekezetek, hanem az egyes hívők. Az egységet nem a »központok«, a szervezetek biztosítják (bármennyire fontosak és szükségesek azok), hanem a tagoknak a Krisztushoz való viszonyulása.”

Visszakanyarodva a kezdetekhez: gyülekezetünk is akkor kezd majd élő organizmusként működni, ha felismerjük ön­ma­gunk és egymás karizmáit, talentumait, energiáit.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem egyszerűen egyéni te­hetségek megosztásáról van szó („én nyelveket tudok, te meg ze­nélni tudsz”), hanem a Léleknek az általunk hordozott aján­dé­kai­ról: azokon osztoznunk kell, azokkal táplálnunk kell egy­mást. Ez az eredeti értelme az agapénak, a szeretet-lako­mának, s azért vagyunk ma is együtt, hogy egymás építését, táplálását Is­ten Szentlelke segítségével elkezdjük.

Úgy legyen. Ámen!

 

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk!

Szentlelked erejével lehelj életet belénk! Szunnyadozó, bágyadt nyugalmunkból ébressz fel minket! Adj bátorságot, nyíltságot és szeretetet a most következő beszélgetésünkhöz! Add, hogy felismerjük egymáson a Te arcod vonásait! Add, hogy tudjunk örülni a testvéreink által váratlanul, meglepetés­szerűen hozott lelki ajándékoknak!

Add, hogy felismerjük egymás és önmagunk Lélektől kapott karizmáit. Add, hogy Általad tudjunk részesülni – osztozkodni – táplálkozni – épülni és növekedni a Te ajándé­ka­idban. Formálj minket maga­dénak, és teremts újjá minket!

Jövel Szentlélek Úr Isten, Ámen!

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben