Ifj. dr. Fabiny Tibor: Közösségépítés
Textus: 1Kor 12,4–31. Elhangzott az Óbudai Evangélikus gyülekezet szeretetvendégségén, 1998. március 22-én.
„A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az ÚR ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázatát kapta. De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.
Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. Ha ezt mondaná a láb: »Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része«, vajon azért nem a test része-e? És ha ezt mondaná a fül: »Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része«, vajon azért nem a test része-e? Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így bár sok a tag, mégis egy a test. Nem mondhatja a szem a kéznek: »Nincs rád szükségem«, vagy a fej a lábaknak: »Nincs rátok szükségem!« Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek, és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek: az ékeseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.
Ezek közül pedig némelyeket először apostolokká rendelt az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatévő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, különféle nyelveken szólásra. Mindnyájan apostolok? Mindnyájan próféták? Mindnyájan tanítók? Mindenkiben van csodatévő erő? Mindenki rendelkezik a gyógyítás kegyelmi ajándékával? Mindnyájan szólnak nyelveket? Mindnyájan meg tudják azt magyarázni?
De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra. Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.”
A mai nap délutánján azért jöttünk össze, hogy gyülekezeti közösségünket megpróbáljuk Isten segítségével belülről lelkileg építeni és erősíteni.
Egy presbiteri ülésen egyszerre többünkből fakadt fel az igény, hogy egymást jobban meg kell ismernünk! Vasárnapról vasárnapra, vagy hónapról hónapra látjuk egymást, talán köszönünk is egymásnak, de sokszor bizony még testvérünk nevét sem tudjuk!
Természetesen vannak gyülekezetünkben „régiek”, évtizedek óta ide tartozó törzstagok, akik egymást bizonyára jól ismerik, s számukra az újonnan jöttek talán kicsit „idegenek” – hiszen kérdés az is, hogy „megmaradnak-e”.
Én négy éve vagyok e gyülekezet tagja, sőt presbitere, s bizony még mindig nem érzem, hogy a gyülekezetbe való integrálódásom teljes sikerrel megvalósult volna. Bennem is van hiba, és a fogadó közösségben is.
Egészen biztos, hogy nálam is vannak újabbak, akik csak egy-két éve jöttek ide – vagy sajnos, csak fordultak meg – és én mint számukra „régi” nem tettem semmit azért, hogy beépüljenek a gyülekezetbe.
Gyülekezeti közösségünkben tehát beépülési-fejlődési „zavarok” vannak: csak „reprezentálunk” és nem „élünk”, „álmos” keresztények vagyunk, „szunnyadozunk” és nem ébredünk.
Úgy vélem nem szégyen ezt meglátni, s nem tabutéma ezt kimondani. El kell csendesednünk, magunkba kell néznünk, és legfőképpen Isten igéje fölé kell hajolnunk. Ha diagnózisunk helyes, akkor nekünk betegeknek orvosra, terápiára van szükségünk. Nem emberi bölcsesség vagy ügyeskedés, hiszen egyedül Isten igéje a gyógyír.
Pál apostol az első Korinthusi levél 12. fejezetében, miután korábban a gyülekezeti megosztottságról, szakadásokról szólt, most az ideális keresztény közösségről ír.
Az első örömhír, hogy mindnyájan megajándékozottak vagyunk! Arról szól, hogy különbözőek vagyunk, s a hívő közösségben a Szentlélektől különféle kegyelmi ajándékot (karizmát) kaptunk. Ugyanaz a Lélek osztott nekünk más-más (testre szabott?) ajándékokat.
A Lélek egyenként részesített bennünket az ő ajándékaiban, azért, hogy ezek az ajándékok az egész közösséget részesítsük. „A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.” (7. vers) Tehát nem szabad talentumainkat elásni, véka alá rejteni, hanem szaporítani kell őket: s a közösséget éltetni, táplálni kell velük.
Amit kaptunk, nem a miénk, tovább kell adni! A Lélektől kapott energiáinkat egymásba kell áramoltatni.
1) a bölcsesség igéjét kapta - Isten titkainak ismeretét
2) az ismeret igéjét – e titkok tudományos elmélyítését
3) a hitet, a hit energiáját (hithősök, mártírok)
4) a gyógyítás ajándékát
5) a lelkek megkülönböztetésének ajándékát - mi az, ami a Lélektől van, s mi az, ami „idegen lélek”
6) nyelveken szólás ajándékát
7) a nyelveken tudás magyarázatának ajándékát.
„Testre szabott” ajándékot kapunk? – Így mondtam az előbb. Hadd korrigáljam most magam. Nem testre szabott, hanem váratlan ajándékokat! Ha Isten valakit megérint, akkor az a senkiből mindenné lesz! Jeremiás így válaszol az őt megérintő Úrnak: „nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok”. De az Úr megérinti Jeremiás száját, és szájába adja igéjét: „Lásd én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj.”
Az evangéliumokban és Pál apostolnál is olvassuk: „Isten a bolondokat választotta ki, hogy megszégyenítse a bölcseket; az erőtleneket választotta ki, hogy megszégyenítse az erőseket; a lenézetteket választotta ki, hogy megszégyenítse az előkelőket; a semmiket választotta ki, hogy megszégyenítse a valamiket.”
A második örömüzenet: szükségünk van egymásra, egymás talentumaira, karizmáira, energiáira – mert ugyanannak a testnek vagyunk a tagjai.
Keresztségünk által beleoltódunk Krisztus testébe, a szentségeken keresztül Krisztus táplál az ő tulajdon testével (Ef 5,30). „Mindnyájan egy lélekkel itattattunk meg” (1Kor 12,12). Szerves részei vagyunk a testnek; de igazán, látható módon az Úrvacsorában valósul meg a „vérkeringés”. A koinonia – közösség – részesedés.
Pál apostol átveszi, alkalmazza a pogány Menenius Agrippa példázatát a gyomorról: a test végtagjai fellázadnak a gyomor ellen. (Shakespeare Coriolanus c. drámájában olvasható ez a kép.) A lényeg: a test sok tagból áll.
„A láb” nem mondhatja: „Mivel nem vagyok a kéz, nem vagyok a test része.”
„A fül” nem mondhatja: „Mivel nem vagyok a szem, nem vagyok a test része.”
„A szem” nem mondhatja a kéznek: „nincs rád szükségem.”
Az egyes testrészeknek, végtagoknak, szerveknek szükségük van egymásra! Más-más a funkciójuk, de ugyanazt a testet éltetik! Nekünk is szükségünk van egymás karizmáira, talentumaira, energiáira! Ezért a „testben”, az egyházban Isten egyeseket prófétákul, másokat apostolokul, másokat tanítókul, gyámolítókul, kormányzókul rendelt.
Protestáns örökségünk az „egyetemes papság” - „minden hívő papságának” elve. Mégis vannak külsőleg is elhívott szolgák: lelkészek. Fontos, hogy a hívőknek is szüksége van a lelkészekre, a külsőleg is elhívott szolgákra. De a lelkészeknek is szükségük van a hívők ajándékaira, karizmáira, energiáira.
Ezért fontos, hogy a lelkész se elégedjen meg azzal, ha az istentiszteleten ott ül a padban a hívő. Ne „káposztafejeket” lásson, akik csak „reprezentálnak”, hanem élő, egyedi, pótolhatatlan karizmákat fedezzen fel, „élő köveket” (Péter apostol szavaival), akiknek az energiáiból ő is táplálkozik!
A gyülekezetnek szüksége van a lelkészre, és a lelkésznek is a lelki ajándékokat hordozó gyülekezetre!
A harmadik örömüzenet: Nemcsak arról van szó, hogy megajándékozottak vagyunk, nem is csak arról, hogy szükségünk van egymásra, hanem még arról is, hogy e testben: „a gyengébbeknek látszó részek is nagyon szükségesek”.
A testben közösség – koinonia – részesedés – egyenlőség van, és nem „hierarchia”. A világ értékrendjében, a „világ lelkében” vannak kicsik-nagyok, szegények-gazdagok, szolgák-szabadok, fogyatékosok-egészségesek, munkások-értelmiségiek, zsidók-görögök, konzervatívok-liberálisok. Krisztus értékrendjében, „Isten lelkében” „nincs zsidó, sem görög, sem magyar, sem sváb, sem tót, se szolga, se szabad, se szegény, se gazdag, sem egészséges, sem fogyatékos, sem férfi, sem nő, sem konzervatív, sem liberális, sem fiatal, sem öreg, se régi óbudai, sem új óbudai, mert Ti mindnyájan egyek vagytok a Jézus Krisztusban” (Gal 3,28).
A világ értékrendje a darwini törvényen alapszik: az erősebb túlél, a selejt kihullik. Krisztus testének, a koinoniának a törvénye szerint pedig a gyengékre is szükség van: „a test gyengébbeknek látszó részei nagyon is szükségesek”.
Ezzel kapcsolatban hadd osszam meg a testvérekkel egy tegnapi élményemet. Tegnap, szombaton, a „Gézengúz Alapítvány” több óbudai intézményben „Egészséges gyerekek a sérült gyerekekért” címen tartott összejövetelt. A kisfiaimat vittem, s ők is lelkesen mentek, mert ott ajándékokat lehetett kapni, ám ott ők is megértették, hogy vannak mozgássérült fogyatékosok. A nap végén az Aquincum Hotelben volt fogadás, és ott többek között egy vak kisfiú csodálatos zongorajátékát hallhattuk. A fogyatékos ajándékozta meg az egészségeseket!
És így van ez az egyházban! Azt olvassuk, hogy „Isten szerkesztette így a testet egybe”, hogy ne csak az erősek adhassanak a gyengéknek, hanem a gyengék is az erőseknek!
A kölcsönhatás-energiaátadás törvénye: „És ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.”
Luther így fogalmazott: „ki-ki a másiknak szégyenét el kell fedezze”; „szomszéd a szomszédnak tűzvésznél is elkötelezettje”.
John Donne angol költő így ír: „Senki sem különálló sziget, amely teljes lehet önmagában, minden ember a kontinens egy szelete, a szárazföld része, ha egy rögöt mos el a tenger, Európa lesz kisebb... bárki hal meg, én leszek kevesebb, mert az emberiség része vagyok, sose kérdezd tehát, kiért szól a harang, mert érted szól.”
Összefoglalva
A keresztény közösség, a gyülekezet, a koinonia, az élő organizmus, ahol a gyülekezet kiábrázolja, megjeleníti Krisztus testét, az egyházat. Élő organizmus, ahol Isten lelke rendel apostolokat, prófétákat, tanítókat, kormányzókat (episkopos-okat), gyámolítókat, „nyelveken szólókat”.
A test organizmus és nem organizáció. Tőkés István írja: „Krisztusnak tagjai nem az egyes felekezetek, hanem az egyes hívők. Az egységet nem a »központok«, a szervezetek biztosítják (bármennyire fontosak és szükségesek azok), hanem a tagoknak a Krisztushoz való viszonyulása.”
Visszakanyarodva a kezdetekhez: gyülekezetünk is akkor kezd majd élő organizmusként működni, ha felismerjük önmagunk és egymás karizmáit, talentumait, energiáit.
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem egyszerűen egyéni tehetségek megosztásáról van szó („én nyelveket tudok, te meg zenélni tudsz”), hanem a Léleknek az általunk hordozott ajándékairól: azokon osztoznunk kell, azokkal táplálnunk kell egymást. Ez az eredeti értelme az agapénak, a szeretet-lakomának, s azért vagyunk ma is együtt, hogy egymás építését, táplálását Isten Szentlelke segítségével elkezdjük.
Úgy legyen. Ámen!
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk!
Szentlelked erejével lehelj életet belénk! Szunnyadozó, bágyadt nyugalmunkból ébressz fel minket! Adj bátorságot, nyíltságot és szeretetet a most következő beszélgetésünkhöz! Add, hogy felismerjük egymáson a Te arcod vonásait! Add, hogy tudjunk örülni a testvéreink által váratlanul, meglepetésszerűen hozott lelki ajándékoknak!
Add, hogy felismerjük egymás és önmagunk Lélektől kapott karizmáit. Add, hogy Általad tudjunk részesülni – osztozkodni – táplálkozni – épülni és növekedni a Te ajándékaidban. Formálj minket magadénak, és teremts újjá minket!
Jövel Szentlélek Úr Isten, Ámen!
