Ifj. dr. Fabiny Tibor: Ki a lelki ember?

„A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e vi­lág­nak, sem e világ múlandó fejedelmeinek bölcsességét, hanem Isten tit­kos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten örök­től fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették vol­­na meg. Hanem hirdetjük, amint meg van írva: »Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett,« azt készítette el Isten az őt sze­retőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek min­dent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az em­be­rek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely ben­ne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lel­ke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy meg­ismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött taní­tás­sal, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. A nem lelki ember pe­dig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak te­kin­ti, sőt megismerni sem képes, mert csak lelki módon lehet azokat meg­ítél­ni. A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg. Mert ki ismerte meg úgy az Őr gondolatát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pe­dig a Krisztus értelme van.”

 „Aki a világot meg akarja változtatni, annak a szívében kell azt elkezdeni.” Diákként ke­rült kezembe ez a Loyolai Szent Ignácnak tulajdonított mondat. Az idézetet kitettem az író­asztalom­ra, mert középiskolás tinédzserként úgy éreztem, hogy ez az egy mondat alapjaiban ren­geti meg az egész félelmetes rendszert, az iskolában naponként belénk fecskendezett világ­meg­váltó marxista ideológiát. Ugyanilyen erővel hasított belém, amikor itt a Deák téri szerdai ifjúsági órá­kon meghallottam Jézus szavát: „Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a saját lel­ké­ben kárt vall?” Valóban: változhat a világ, de mit ér, ha nem változik benne az ember, az emberi lélek?

            Az előadásban a „lelki rendszerváltozás” szüksé­gességéről hallottunk. Ám a lelki rend­szer­váltásra csak a lelki ember képes. De ki is a lelki ember? Ennek megértéséhez Pál apostolhoz for­dulunk. Három kérdésre keressük a választ:

1. Mit is jelent a „lelki ember” Pál apostol szerint? – Ezzel rész­letesen foglalkozunk.

2. Milyen a „lelki ember” és az „értelmiségi ember” viszonya?

3. Miért van szükség az egyházban is „lelki rendszerváltozásra”? – Az utóbbi két kérdést röviden tárgyaljuk. 

1.         Kicsoda a „lelki ember”? 

Pál apostol a Korinthusbeliekhez írt első levelében először arról szól, hogy a Jézus Krisztus kereszthaláláról szóló tanítás botrány a jelt kereső zsidóságnak és bolondság a böl­cses­sé­get kereső gö­rö­gök­nek. A „nem lelki ember” nem érti meg a cselekvő Isten hatalmas ere­jét, művét, humorát, azt, hogy „a világ bolondjait választotta ki, hogy megszégyenítse a bölcseket, a világ szemében erőtleneket, hogy megszégyenítse az erőseket” (1,27). Isten legnagyobb tette két­ség­­telenül a kereszt, hogy egyszülött fiát adta értünk áldozatul. A vi­lág szemében ez kétségtelenül bolond­ság. De „Isten bolondsága böl­csebb az emberek bölcsességénél” (2,25), s ezért mi is „Krisztusért bo­londok” vagyunk (4,10) – írja Pál. A „nem lelki ember” nem érti meg, hogy Isten íté­lete alatt szerető kegyelme, bolondsága alatt böl­cses­sége rejtőzik.

A világ és Isten értékrendje diametrális ellentétben áll egy­mással: ami a világ szemében nagy, az Istennek kicsi, ami a világ szerint erőtlenség – az Istennek erő. A világ szerinti gon­dol­ko­dás két­ség­telenül sok értékes dolog felis­merésére és teremtésére képes: vá­rost – birodalmat – civilizációt képes építeni, csak éppen a lényeget nem látja: Isten furcsa és csodálatos cselekvését a teremtett, a meg­romlott világban.

Jézus Krisztus kereszthalála értelmetlen epizód a világ bölcsei, fejedelmei számára. „Ők” nem látják, de nekünk „adatott” valami – mondja Pál apostol. „Nekünk kinyilat­koztatta Isten a Lélek által.” (2,10) Az evilági gondolkodás a Szentlélek érintettsége nélküli gondolkodás. De akik Jézus Krisztusban hisznek, azok megkapták az ígért Vigasztalót, a Szentlelket.

Isten a Lélek által részesíti az embert ajándékaiban: a Lélek által olyan tudást, látást kap az em­ber, amilyet a világ nem képes adni. Ez a benső értelem nyugalmat, vilá­gosságot, örömöt okoz. Ez nem száraz, „steril” értelem, mert kisugárzása, íze, illata van. Dániel prófétánál ezt ol­vas­suk: „Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok” (Dán 12,3). „Az igazak fénylenek az Atya országában, mint a nap.” (Mt 13,43)

Valamit a Szentlélek titkáról is megsejtet velünk Pál apostol: „Mert a Lélek mindent meg­vizs­gál, még Isten mélységeit is” (2,10). Első hallásra furcsának, nehéznek tűnik itt az ige. Való­szí­nűleg többről van itt szó annál, amit Paul Tillich mond, hogy az „Isten: mélység”. Az eredeti görög kifejezés („errenao”) azt jelenti: keresni, kutatni, fürkészni, felderíteni. Az angol fordítás is így hangzik: „The Spirit searches all things.” Nem az ember fürkészi ki Istent, hanem az Isten lelke fürkészi ki az embert. Arról van szó, hogy a Szentlélek hatalmas erő: keres, kutat, behatol mindenhova – nem ismer határokat, még az Isten mélysé­geibe is eljut.

„A szél fú, ahova akar” – mondja az evangélium. Valaki egyszer így fogalmazott: ezért a Lé­lekért mi nem tehetünk semmit, de ellene annál többet!  Mi emberek ugyanis tökéletes tech­ni­kát, mechanizmust fejlesztünk ki magunkban, hogy elhárítsuk Isten Szentlelkét. Pedig imádságban kérhetjük a Szentháromság harmadik személyét – különösen most, egy új tanév elején: „Veni Sancte Spiritus!” De ne valami emberi élményen keresztül kérjük Őt, amint azt a karizmatikusok teszik, hanem úgy, ahogy ő adja magát nekünk: az ő igéjén keresztül. Így nem „lelki kalan­do­rok”, hanem „normális keresztények” leszünk!

A Szentlélek János apostol szerint az „igazság Lelke”. Ez a lélek, akárcsak az elektromos áram, láthatatlan, de ereje, munkája megtapasztalható. Mindenhová eljut, behatol egy sajátos át­tet­­sző „transzparens” erő.

Az igazság lelke ugyanakkor: kinyilatkoztató erő is. Megnyitja a „zárt”, Istennel szemben vé­­dekező, rejtőzködő embert. Kinyi­lat­koz­tat­­ja igazságát és leleplezi az embert. Apokalipszis = ki­nyi­lat­koz­ta­tás, alétheia = igazság. Fedet­lenség. Akit megérintett, megaján­dé­ko­zott a Szentlélek ön­magával az maga is áttetszővé, transzparenssé válik.

A Lélek szétosztja a maga ajándékait: „a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázza” (2,13). Az emberi lelkek a Lélekből, majd egymásból részesednek, s így egy­másba hatolnak (inter­­pe­net­ráció), s ezáltal épül fel Krisz­tus teste, az egyház, a communio sanctorum (a szentek kö­zössége).

Pál apostol nem az emberi lélekről, a pszichéről, hanem a pneumáról szól (ami szellemet jelent). A pneuma az ember lényének az az oldala, ahol könnyen érvényesül a gonosz befolyása (Mt 12,43; 1Kor 12,11), de Isten hatása is. Minden ember rendelkezik „pneu­má­val”, de csak akkor lesz „pneumatikus”, ha Isten lelkének hatása alá ke­rül. (Cserháti Sándor) Egy lelkész va­ló­já­ban nem „pszichológus, hanem „pneumatológus”.

Pál apostol szembe állítja az „ember lelkét” az „Isten lel­ké­vel”. „Ami az emberben van, azt az emberi lélek ismerheti meg, de ami Istenben van, azt az Istennek lelke.” (2,11) Ez a ke­resz­­tény is­me­ret­el­mélet! Az emberi lélek, ha megismer valamit, akkor „birtokba ve­szi” azt, ám az is­teni lélek ezzel „birtokba veszi” és „továbbadja” azt. A keresztény ember nem tarthatja meg magának azt, amit kapott – ugyanakkor a keresztény ember mégis mint sajátját adja tovább azt, amit mástól kapott.

A keresztény hit nem ismeri a plágiumot! A puritánok mond­ták egykor a másoktól köl­csön­zött gondolataikról: „Ha egyetértek vele, akkor az enyém!” Vagyis ami az enyém, az a Gaz­dá­mé és a Tied is lehet. Nincs copyright! Egy feltétel van: add tovább a jó hírt, s nem sze­gé­nyebb, hanem gazdagabb leszel, ha a kincset, az evan­gé­li­u­mot továbbadod!

A lelki ember a Lélektől jött tanítással hirdeti a Lélektől kapott ajándékot. S aki a Lélekre fo­gékony, az kilép önmaga eredendő zártságából és hajlandó lesz megnyílni másoknak is. S aki meg­nyílik, annak a Lélek is megnyi­latkozik!

A „nem lelki” ember – Károlinál „érzéki”, az angol for­dí­tás­ban „natural” (természetes) em­ber, az eredetiben „pszichikosz”. Ez a pszichikosz áll szemben a pneu­mati­kosszal. Az emberi – pszichikosz anthroposz – lélek nem tudja befogadni Isten „pneumáját”, mert „bolondságnak” tart­­ja és képtelen megismerni azt. A „lelki ember” (a pneumatikhosz anthroposz) azonban min­dent megítél, de őt senki sem ítéli meg. (15. vers) Mi ez? Keresztény felsőbbrendűség? Hübrisz? A lelki ember, azaz az Isten pneumájában, Szentlelkében részesedett ember lát valamit, amit az „ér­zéki ember” (nem lelki ember) nem lát. Ha ugyanis részesülünk az isteni Lélekben, gyö­ke­re­sen meg­változik, átalakul a látásmódunk. Sőt: elmondhatjuk, hogy „ki­nyíltak szemeim, vak vol­tam és látok!” De először meg­keményített szívünket kell puhítani, megnyitni, hogy behatoljon oda Is­tennek Szentlelke. S ha abban részesülünk – látást kapunk.

„Mindenkit megítél, de őt senki sem ítéli meg.” (15. vers) Az Is­ten Szentlelkét befogadott em­ber „érti” a többit, a másikat, de a má­sik, a többi nem érti őt. Furcsa szerzetnek, bolondnak tart­ják. De ez, ked­ves Testvéreim, nem keresztény felsőbbrendűség, hanem a Lélek aján­déka, ami az enyém, de mégsem tarthatok meg magamnak, azon­nal tovább kell adnom. Akkor kerülök bele az isteni áramkörbe, ha ego-mat feladom, és én is áttetszővé, transzparenssé leszek. Ilyen­kor – mond­ja Pál apostol: „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”.

A Lélek által megajándékozott ember nem saját értelmét ajándékozza tovább, hanem a Krisz­tus értelmét: „bennünk a Krisztus értelme van”. Átjárt, áthatott minket, értelmünket a Krisz­tus értelme, és az igehirdetés „bolond­ságában” adjuk azt tovább! Nem „hübrisz” ez, hanem szere­tet és alázat. Annak az örömhírnek az átadása, hogy megragadott engem a Krisztus, s annak a kívá­nása, hogy Téged is ragadjon magával ez az isteni Lélek és erő!

Befejezésképpen még a másik két – immár rövid – gondolat.

 2.        Milyen a „lelki ember” és az „értelmiségi” viszonya?

Bár Isten valóban a világ bolondjait, az értel­met­leneket, a kisemmizetteket választotta ki, hogy megszé­gye­nítse az értel­meseket, a bölcseket – ez az örömhír azonban nem maradhat idegen az értelmiség számára sem. Az örömhír mindenkihez szól. Az orvos Lukács kifejezetten az intel­li­gen­seknek írta az evangéliumot.

De ki is az igazi értelmiségi? Nem egyszerűen egy társadalom elit­je, aki diplomával, vagy diplo­mákkal rendelkezik. Ha így gon­dol­kod­nánk, akkor ismét csak szakadékot támasz­tanánk a zárt, szűk „elit” és a „nép” között. Pál apostol azonban éppen e pártoskodástól, sza­kadástól óvja a korinthusiakat.

Egyszer az óbudai felnőtt fiatalok bibliaóráján egy tanárnő így szólt: „Mi ugye értelmiségiek vagyunk?” Tekintetem a körünkbe járó sze­mét lesütő fizikai dolgozókra esett. Ekkor jött a gondolat: „Min­den­ki értelmiségi, aki az élet értelméről gondol­kodik.”

Az értelmiségi – a szellemi ember – az, aki bátran gon­dolkodik és akit előítéletek és korlátok nem kötnek. Az Eötvös Collegium bejáratánál állítólag egykor ki volt írva: „Szabadon szol­gál a szellem.” A szellem, az értelmiségi szabad, de egyúttal szolgál is. Luther mondata jut eszünk­be, az, amit A keresztény ember szabadságáról írt: „A keresztény ember szabad ura min­den­kinek, és nincs alávetve senkinek. A keresztény ember készséges szolgája mindenkinek, és alá van vetve mindenkinek.”

Az értelmiségi, a szellemi ember nagyon közel áll a pneumathikosz anthroposzhoz. Nem ugyan­­az, csak nagyon közel áll hozzá. Nem véletlen, hogy a pneuma eredetileg „szellemet” je­lent. Az értelmiségi/szellemi emberre és a pneumatikus szellemi emberre egyaránt a nyitottság a jellemző.

A szellemi ember, az értelmiségi azonban csak akkor lesz pneumathikosz anthroposzhoz, ha értelmét a Krisztus járja át. A szellem „forma” csupán, de a Krisztus értelme tölti meg azt. Ilyen volt Pál apostol, a par excellence értelmiségi, aki Krisztusért bolondulva tudott zsidóknak zsidóvá, görögöknek göröggé, a rómaiaknak rómaivá válni.

Nemcsak Shakespeare drámáira, a Hamletre, a Lear királyra, hanem keresztény hitünkre is igaz: a „bolond” az egyedül értelmes – a bolond  az „értelmiségi” ember.

 3.        Miért van szükség az egyházban is „lelki rendszerváltásra”?

Lelki emberek születésére, „lelki rendszerváltásra” nem csak a világnak, hanem az egyháznak is szüksége van. Az egyház ugyanis távolról sem csak a felülről született, lelki emberek közössége. Mennyire továbbél az egyházban is – előadónk szavával – a hatalom régi gyakorlásának módszere: kis csoport uralkodik a többség felett! Újonnan születni, megtérni, a hitben felfrissülni, megreformálódni nemcsak az egyénnek és egyszer kell, hanem a közösségnek, az egy­háznak is – folyamatosan. Ecclesia semper reformanda est.

A lelki ember elnyert státuszából könnyű visszaesni, és újra megkeményedni. Az egyház népe is kemény nyakú nép, amely az Isten ígéretéről elfeledkezve újra és újra hajlamos arra, hogy táncra perdüljön az aranyborjú körül. Ezért az egyháznak is megtérésre, lelki újjászületésre, lelki rendszerváltozásra van szüksége.

Ma amikor a keresztény egyház szinte az egyik pillanatról a másikra üldözött vallásból az állam által kegyelt, anyagilag és erköl­csi­leg is támogatott intézménnyé válik, amikor az egykor hátrányos meg­különböztetés most társa­dalmi előnnyé válik, akkor: nem vész-e el, nem sorvad-e el a kereszt botránya és bolondsága?

Örüljünk a visszanyert szabadságunknak, de féljünk, ha nincs már tétje keresztény hitünk­nek vagy egyház­tagságunknak. Mert hit ott van, ahol ellenállás is van. A sem forró, sem hideg, el­világia­so­dott, elpuhult kereszténységet kiköpi szájából az Úr.

Adja Isten, hogy Szentlelke segítségével megértsük, hogy mit je­lent lelki embernek lenni egyé­ni életünkben és egyhá­zunkban egyaránt! Ámen!

Imádkozzunk!

Szentháromság: Atya, Fiú, Szentlélek, egy igaz Isten!

Köszönjük mennyei szent Atyánk, hogy teremtettél és fenntartasz minket. Köszönjük Szent Fiú, hogy kereszthalálod árán megvál­tottál minket! Drága Szentlélek! Jöjj közénk, járj át és alakítsál át minket, hogy lelki emberekként kiraj­zolódjék rajtunk a Krisztus, s így építhessük együtt a Te országodat,

Ámen.