Ifj. Dr. Fabiny Tibor - Isten népe - áhitat

Textus: 1Pt 2,1–10

„Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, kép­mu­tatást, irigy­­sé­get és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hami­sí­tat­lan lelki te­jet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mi­vel meg­íz­leltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok őhozzá, mint élő kő­höz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt »kiválasztott és drá­ga«; ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lel­ki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, ame­lyek kedvesek Istennek Jézus Krisz­tus által. Ezért áll ez az Írásban: »Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drá­ga sarokkövet, és aki hisz ben­ne, nem szégyenül meg.« Néktek, a hívőknek drá­ga kincs; a hitet­le­neknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sa­rok­kővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok be­le­üt­köz­nek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek. Ti azon­ban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagy­tok, Isten tulaj­donba vett népe, hogy hirdessétek annak hatalmas dol­gait, aki a sötét­ség­ből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. Akik hajdan nem nép vol­tatok, most pedig Isten népe vagytok, akik nem kegyelmezettek voltatok, most kegyelmezettek vagytok.”

Egy református értelmiségi bibliakörbe kaptam meghívást, hogy igemagyarázattal szolgáljak és beszélgetést kezdeményezzek. A feladat nem könnyű, mivel a bibliakör tagjait – egy kivételével – nem ismerem. Mindössze annyit mondtak magukról, hogy ke­resz­tény hitük és magyar­ságtudatuk összeegyeztetésén fára­doz­nak. Rá­a­dásul, a biblia­óra vezetésére meghívottak közül én va­gyok az első nem gyakorló lelkész. S hogy a dolgom még ennél is nehezebb legyen: igét és témát is nekem kellett keresnem és válasz­tanom.

            Hosszas töprengés, gondolkodás, keresgélés után egy ige­­szakasz bukkant fel a mélyből: „Akik hajdan nem nép vol­ta­tok, most pedig Isten népe vagytok.” A mai bibliaórán az „Isten né­pe” kifejezés jelentéséről, a „nép”, „nemzet”, „nemzetség” fo­gal­mak bibliai értelméről, jelentéséről kívánok szólni.

I.

A kontextus 

            Péter apostol első levele a Krisztusban újjászületett hí­vők­höz szól, azokhoz, akiket Isten Jézus Krisztus halálból való fel­támadása által „újonnan szült” (1Pt 1,3), akik Isten igéje ál­tal „nem romlandó magból”, hanem „romolhatatlanból” szü­let­tek újra.

            Ravasz László ezt a szakaszt így foglalja össze: „a szent nép bizonyságtétele” (2,1–10). Lenkeyné Semsey Klára: „Isten új népének létformája, méltósága és szolgálata”. Miről is szól ez a képekben és gondolatokban rendkívül sűrű szakasz? Talán az őskereszténységben keresztelési lekció volt.

1.)    Levetkezés – felöltözés (óember: gonoszság, álnokság, kép­mu­tatás, irigykedés, rágalmazás levetkezése) új ember felöl­tö­zése. Ruha, tiszta, fehér ruha = megigazultság, meg­vál­tott­ság, meg-szentelődés képe a Bibliában.

2.)    Újjászületett csecsemők – „tiszta, hamisítatlan tej” után vá­gya­kozzanak. Tisztaság, csak a „tiszta”, „igei tej” az, ami táp­lál; logikos gala = ua. mint az 1Kor 10-ben a pneumatikos gala, „lelki ital”. (Vö. Zsid 5,12: „tejre van szükségetek, nem kemény eledelre”.)

Csak az igével való táplálkozás adja/teszi lehetővé a nö­ve­ke­dést. Fontos, hogy vágyakozzunk a méz/a tej, a paradicsomi táp­lálék után.

3.)    „Megízleltétek, hogy jóságos az Úr” – Zsolt 34,9: „Érez­zétek és lássátok, hogy jó az Úr!”

Szójáték:         krestos ho kyrios = jó az Úr

                                    hoti krestos ho Khristos = jó a Krisztus

                                    Khristos ho Kyrios = Krisztus az Úr

(Olyan, mint az angolban: God is good.)

4.)    „Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott becses kőhöz.” – A növekedésből épü­lés lesz! A szerves világ képe után a szervetlen világ képe.

 A kő képe:

Zsolt 118,22: „A kő, amit az építők megvetettek, szegletkő lett.” (idézi: Mt 21,42; Mk 12,10; Lk 20,17; ApCsel 4,11; Róm 9,33.)

Ézs 28,16: „Ímé Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut.”

Dánl 2,34,36: „Kő szakad le kéz érintése nélkül, letöré az állókövet… az nagy heggyé lőn és betölté az egész földet.”

Mindre igaz: emberektől megvetett, de Istennél becses kő.

5.)    Ti magatok, mint „élő kövek” épüljetek lelki házzá. Nö­ve­ke­dés – épülés – szent papsággá válás: folyamat (az újjá­születés nem érzelmi fellángolás)

Az Újszövetség szerint Isten népének kell Isten templomává lenni. (6-7-8.) Idézi: Ézs 28,16; Zsolt 118,22; Ézs 8,14. Meg van írva: „szegletkövet veszek Sionban.” Hívőknek: „becses, drá­ga, érték” (Semsey), hitetleneknek: „megütközés, botránkozás sziklája”. Ézs 8,14: „És ő néktek szent hely lészen, de megütközés köve és botránkozás sziklája Izrael két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak.” – Péter itt az üdvtör­ténetet foglalja össze.

A kő =Jézus

1.)    A zsidók elvetik Jézust

2.)    A megvetetten felépül az újszövetségi gyülekezet, a lelki Izrael háza

3.)    A zsidó hitközösség széthullik

De nemcsak lelki házzá, hanem „papsággá” kell lenniük. Az eredetileg Izraelnek adott jelzők az Újszövetség népére illenek.

A 9-10. versben érkezünk el a tulajdonképpeni textusunkhoz:

 Ebben a szakaszban hangzanak el e kifejezések: nemzetség, nem­zet, nép:

„választott nemzetség” – genos ekleton [választott faj]

„szent nemzet” – ethnos hagion [szent, megszentelt ethnosz]

Károli-fordításában: „megtartásra való nép”

Új fordításban: „Isten tulajdonába vett népe”

– laos eis peripoiésin [Isten tulajdon népe, laosza (Semsey)]

„nem nép voltatok” – on laos

„Isten népe vagytok” – laos theou – Ez a legerőteljesebb kifejezés!

Itt Hóseás könyve elevenedik meg, azzal a különbséggel, hogy ott az engedetlen nép lett „nem néppé” („ti nem vagytok az én né­pem, és én sem leszek a tiétek” 1,9), s azután a „nem népből” lett új­ra „Isten népe” („én népem vagy te, ő pedig azt mondja, én Is­te­nem” 2,22). Egy nép elvesztette létét: senki, semmi lett (Nichtige), majd visszanyerte létét, és minden lett.

            A Római levél is idézi Hóseást, aki ki is mondja: „hívom a nem én népemet én népemnek” (Róm 9,24) Az Istenhez való tar­to­zás, a hozzá ragaszkodás adja életünk értékét! Shakespeare Othello-jában: „If l love thee not chaos is come again!”

            Persze itt a Péter-levél megszólítottjai nem rendelkezek ilyen rég­múlttal, ők min­dig senkik voltak, belőlük teremtett Isten magának né­pet, ahogy keresztelő János is mondta: „Isten a kövekből is tá­maszt­hat fiakat Ábrahámnak.” (Mt 3,9, Lk 3,8)

 II.

A laosz és az ethnosz 

            A Biblia különbséget tesz az ethnosz (héberül: goyim = az ide­gen) és a laosz (héberül: lam = az Istenhez tartozó) között.

            Mennyivel jobb az Isten népe, a laosz theou kifejezés, mint az egyház. Az egyház nem pünkösdkor született, hanem már az Ószö­­vetségben is ott van. Az őskeresztények is Isten népéről beszél­tek, annak eredete nem Jézus születése, szolgálata, halála, fel­tá­ma­dása.

Az Isten népe kifejezés arra utal, hogy Isten „nemzetsége”, azaz Isten „nemzette”, „szülte” (Pál apostol ír erről), tehát szer­ves, genetikus kapcsolat van Isten és népe között. Másrészt arra utal, hogy Isten választotta, azaz megszentelt egy népet a sok közül, „tulaj­do­ná­vá tette” az ethnoszt; az ethnosz hagion így lesz laosszá. A laosz szó­ból származik a laikus: Isten népébe nem csak a papok, hanem min­denki beletartozik.

 Hogyan jelenik meg ez az Ószövetségben?

 „Mostan, ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép között az enyéim!” (2Móz 19,6)

„Titeket kézen fogott az Úr, és kihozott titeket a vaskemencéből, Egyiptomból, hogy legyetek örökös népe.” (5Móz 4,20)

„… miként a derekára kapcsolja a férfi az övet, akként kapcsoltam magamhoz Izraelnek az egész házát, …hogy legyenek az én népemmé.” (Jer 13,11)

            Az Ószövetség végig hangsúlyozza, hogy e kiválasz­tottságára soha sem lehet „büszke” a nép, nem „dicsekedhet” ezzel, csak megrendülten veheti tudomásul ezt a hatalmas megtiszteltetést és felelősséget!

„Mert az Úrnak, a Te Istenednek szent népe vagy te, Téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül a föld színén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért vá­lasz­tott Titeket, hogy minden népnél többen volnátok, mert ti mind népnél kevesebben vagytok. Hanem mivel szeretett Titeket az Úr, hogy megtartsa az esküt.” (5Móz 7,6–8)

            Az Ószövetség arra is példa, hogy Isten a hivatását nem teljesítő Izraelt megtizedelte, de a maradékot nép gyanánt fogadta vissza (Jer 30,22, Ez 14,10–11, Hós 1,8). Kik alkotják a mara­dékot? Krisztus idején a farizeusok, esszénusok, kumrániak mind maguknak igényelték e címet.

 Mit jelent a „nép” az Újszövetségben? 

Az Újszövetség bizonysága szerint az Isten népéhez tartozik minden ember, aki Krisztust megváltójaként befogadta. (A laosz szimbolikus jelentése csak a levelekben, nem az evangéliumban szerepel.) Jézus vére által megpecsételt új szövetség új népet teremt (2Kor 6,16 „leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek”).  De jelent elhívást, választást a zsidók és a pogányok közül is: „Aki el is hívott minket, nemcsak zsidók, hanem a pogányok közül is, amint Hóseásnál is mondja: »Hívom a nem én népemet én népemnek, és a nem szeretettet szeretettnek. És lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívni.«” (Róm 9,24–26)

Jézus mondja: „Annakokáért elvétetik tőletek Isten országa, és oly népnek (ethnosz) adatik, aki megtermi annak gyümölcseit.” Isten Jézus Krisztusban megforgatta az addigi rendet: a laoszból (zsidóság) ethnosz lesz, és az ethnoszból laosz. Vö. Magnificat „Hatalmasokat dönt le trónjaikról, és alázatosakat magasztal fel.” (Lk 1,52)

A Jelenések könyve gyönyörű látomásában: (Jel 7,9) „Aztán látám egy nagy sokaságot, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből (ethnosz) és ágazatból (filon) és népből (laon) és nyelvből (glossa) és a királyi szék előtt állnak vala fehér ruhába öltözve és az ő kezeikben pálmaágak.”

Isten népe tehát minden ágazatból kihívottakból áll, mint ahogy Galata levél is írja: „Nincs görög és zsidó, nincs férfi és nő” – mindnyájan egyek a Jézus Krisztusban! (Gal 3,28)

            Tehát az Újszövetség szerint az ethnoszból lesz laosz „a pogányok közül népet szerez” (ApCsel 15,14) – ez a kereszt botránya. Isten népe egy „minőségileg új faj”, az egyházatyák „harmadik fajról” tertium genus-ról beszélnek.

Az Úr csodálatos működésének hatására a régi laoszt az új helyzetben nem ismeri fel, elveti, ezért azt ethnoszból teremt magának új laoszt.

            De folytathatjuk a sort. Az új laosz, az egyház is megkeményedhet, elvilágiasodhat, pogánnyá válhat, miközben büszkén hivatkozik Krisztusra vagy a reformátorokra. Isten akkor megint az ethnoszhoz fordul, hogy megújítsa laoszát. Itt van a történelmi egyházak nagy felelőssége és hiányossága, hogy nem tudják az ethnoszt meghódítani. Sőt, fennáll az a kísértés, hogy az egyházból politikum, a laoszból démosz lesz! (Bármennyire is nemes emberi igyekezetnek tűnhet ez – alapjában véve démoni folyamat!)

Milyen metaforák fejezik ki a laoszt az Újszövetségben?

Fontos, hogy ne csak a szavakat kutassuk, hanem megvizsgáljuk azokat a képeket és szimbólumokat, amelyek ezt az organikus, kontinuens régi, de új közösség képét fejezi ki.

a)      Izrael – az Újszövetségben „Isten népe” a hívők (Gal 6,15–16, Ef 2,12, Mk 12, Zsid 8–10)

b)      Választott nemzetség (1Pt 5,2)

c)      Szent nemzet – megszentelt ’ethnosz’ (1Pt 2)

d)      12 törzs (Jak 1,1) teljesség – egység

e)      körülmetéltség – igazi körülmetélkedés (Fil 3,3–11) keresz­tény (Kol 2,11–12)

f)        Ábrahám fiai – (Gal 3,29, Róm 4,16) a fiúság lelke (atyák – leszármazottak)

g)      Exodus – rabságból szabadult nép (ApCsel 3,22, Zsid 11,23–29)

h)      Dávid fia, királyságának örökösei

i)        Maradék (Róm 9,27, 11,5–7)

j)        A kiválasztottak 

III.

Képi illusztrációk a középkorból

             Az idegen népek „beoltódását” Isten népének történetébe, az eredetileg választott nép privilegizált státuszának elvesztését jól illusztrálja a 13. századi Biblia Pauperum, „A szegények Bibliája”. A mély teológiai mondanivalót hordozó vizuális kompendium (amelynek elnevezése csak a 18. századra nyúlik vissza) tipológiai alapon helyezte egymás mellé az Ó- és Újszövetség eseményeit. A tipologikus gondolkodás lényege, hogy különböző szituációkban ugyanaz a lelki történés zajlik. Középen látható egy újszövetségi epizód, jobb ill. bal oldalon egy-egy ószövetségi előkép.

            Az „Isten népének” bibliai gondolatát jól illusztrálja a napkeleti bölcsek története. A három királyok idegen nép tagjai voltak, mégis felismerték a Messiást. Ennek egyik ószövetségi előképe, amikor Ábner, Saul kapitánya átáll Dávidhoz (2Sám 3,6–21). A másik előkép, amikor Sába királynője Salamon királyhoz járul, ami szintén azt jelképezi, hogy a népek, az idegenek, a pogányok is eljutnak Krisztushoz, ha keresik az igazságot. A kereszténység, a krisztushit inklúzív, tehát minden ethos számára nyitott.

            Egy másik kép viszont arra figyelmeztet, hogy a kivá­lasz­tott­ság tudatában megmerevedettek könnyen elveszíthetik az egykor elnyert státuszukat. A tíz szűz újszövetségi példázatának előképei az angyalok bukása és a zsidó nép eltaszítódása. Ám ez egyúttal mindenki számára tanulsággal járó történet. Isten népe minden nép, ethnosz számára nyitott, de akik visszaélnek helyzetükkel, azok elbuknak és elvesznek.

            A zsidóság és a kereszténység kapcsolatából a 13. századi Fiorei Joachim egy érdekes ví­ziót vázolt. A történelmet három korszakra osztotta: az Atya, a Fiú és a Szentlélek kor­sza­ká­ra, és e korszakokat egy fa lombjaival ábrázolta. Az első korszakban a zsidóság fája volt lom­bos, a pog0ányoké száraz, a Fiú korszakában viszont elszáradt a zsidóság fája, és a választott népbe beoltódott pogányság fája lombozódott ki. A Szentlélek korszakában, ami a zsidóság megtérésével veszi kezdetét, egyszerre borul majd virágba a zsidóság és a pogányság fája. 

IV.

Mai üzenet 

Aktualizáljuk igemagyarázatunkat és verbális ill. vizuális egzegézisünket.

            Mi a kapcsolat „Isten népe” és a „nemzeti nép” között? Szabad-e vegyíteni, egyesíteni, szintetizálni keresztény hitünket és magyarságtudatunkat?

Ki kell mondanom hitemet és meggyőződésemet: A laoszt nem lehet vegyíteni az ethnosszal. Isten népéhez való tartozás és magyarságtudat: két különböző dolog. Nem gyengíteni, hanem megerősíteni akarom magyarságtudatomat, amikor külön választom azt a hitemtől. Nem jó, ha elcsúszik hitem centruma: hitemnek csak egy pólusa (centruma) és nem két pólusa (centruma) lehet!

            Krisztustestet és nációt nem lehet vegyíteni, mert akkor oda jutunk, hova a Deutsche Christenek jutottak.

            Dóka Zoltán írja a Summa Summarum c. írásában: „Ha az állam és az egyház egymás dolgába avatkozik, ha az állam irá­nyítani akarja az egyházat… és viszont: az egyház részt akar ven­ni a politika irányításában, azaz, a világi hatalom gyakorlá­sá­ban, akkor kölcsönösen megerőtlenítik egymást. Az egyház kleri­kalizálja az államot, az állam pedig szekularizálja az egyházat.”

            Ha Krisztust és nációt, evangéliumot és magyarságtudatot vegyítünk, szintetizálunk, megerőtlenítjük egymást! (Pl. a szovjet hadsereg kivonulása nem evangélium!) A teológia a szétválasztás művészete.

            Dániel könyvében olvassuk (2,43): „vasat elegyülve láttál agyagcseréppel: azok emberi mag által vegyülnek össze, de egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel.” A szintetizáló igény alapvetően emberi, azaz alulról jövő igény: bármennyire is nemes szándékú, racionális, erkölcsös igénynek tűnik az!

            Számomra ezért nem fogadható el sem a „Regnum Marianum” katolikus eszméje, sem a reformátusságban kísértő „magyar vallás” gondolata, mindkettő a theologia naturalis kísértése.

            Számomra a kereszténység titka éppen az, hogy nem lehet felhasználni, nem „használati cikk” – bármennyire is annak tűnik.

            Isten felülről jövő igazságát nem lehet alulról, még a legtetszetősebb emberi vagy nemzeti eszmékkel sem házasítani! Ezért vallott kudarcot a zsidóság politikai Messiásképzete; ezért vallott kudarcot a szintetizáló nagykonstantinuszi kereszténység; ezért vallott kudarcot a Deutsche Christen-ek mozgalma.

            Emberileg természetesen mindent meg kell tennünk csalá­dunk, közösségünk, rokonaink, népünk, fajtánk felemelésére, meg­vé­désére. De Istent nem lehet felhasználni, manipulálni saját célja­ink elérésében, mert ha azt tesszük, akkor pogányokká leszünk, „keresztény színezetű” pogányokká!

            Álljon itt befejezésül néhány idézet Karner Károlynak az Evangélium és magyarság c. könyvéből (Győr, 1942). A kötet az evangélikus teológia tanárának a 30-as évek végén ill. a 40-es évek elején írt írását tartalmazza, de ma is aktuálisak,

„Ha a kereszténység politikummá lesz, a politika nem lesz keresztyénné. Nekünk protestánsoknak élénk emlékezetünkben van még a háború (I. vh.) keresztény-nemzeti összefogás politikai kurzusa, s ennek legfőbb tanulsága, hogy mennyire veszedelmes hitünkre, ha a vallásból politikát csinálnak.” (3. old.)

„A megmagyarosított kereszténységet éppen az jellemzi, hogy Istent arra akarja felhasználni, hogy biztosítsa nemzeti kívánságait, reménységeit és törekvéseit, de nem akar meghajolni Isten ítélete előtt.”

 „Sokszor a kereszténység és az egyházak nevében nem azoknak a beszéde hallatszik legmesszebbre, akiket még keresztényeknek lehetne nevezni, hanem azoké, akik ’híg keresztények’, és értenek a világ nyelvén való szóláshoz.”

Összefoglalva:

            Természetesen szeressük hazánkat, és dolgozzunk a ’város jólétén’. Védjük azt minden disz­kri­minációval vagy genocídi­ummal szemben. De ez emberi, humanista, természetes, ál­lam­polgári kötelességünk, mivel a magyar nemzet, a magyar nép gyermekei vagyunk. Nem­zet­tudatunkat azonban ne vegyítsük valami „monizmus” jegyében a keresztény hitünkkel.

            Isten népe minőségileg alapvetően más kategória, mint a „magyar nép” vagy „német stb. nép” kategória. A nemzet legyen és maradjon nemzet, az egyház legyen és maradjon egyház, mert a laosz nem ethnosz. A laosz maradjon laosz, és az ethnosz maradjon ethnosz. Ugyanúgy, hogy Isten is legyen és maradjon Isten! „Csak” Isten! Elég ez nekünk!                                                            Ámen