Hegedűs Attila – 2009. máj. 31. – Konfirmációi istentisztelet – Sopron
Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, hanem gyámok és gondozók fennhatósága alatt áll az apa által megszabott ideig. Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra. De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól szü-letett a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!” Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is. (Gal. 4.1-7)
Nekem már nem kell semmi
Hagyjatok békén, ennyi
Nem kell levél, nem kell bélyeg
Hagyjátok, hogy végre éljek
Nem érdekel semmilyen kényszer
Hadd rúgjak be végre elégszer már
Én másnapos akarok lenni…és ennyi.
Valószínűleg sokan ismeritek ezt a Tankcsapda-számot. Ismeritek a videóját is: egy postásról szól, aki beleun a gürcölésbe, ellopja a nála lévő pénzt, hogy elmenjen a Balatonra. Szekszárdról indul, és nem jut el sehova, még aznap este elkapják a rendőrök. Igazi lúzer.
Talán elhiszitek nekem, hogy mind lelkészként, mind magyartanárként sok kifogásom van a dal ellen. De egy dolog biztos: őszinte.
Sokszor vagyunk így: elegünk van a kötelességekből, az engedelmességből, abból, hogy megmondják, mit csináljak. És ne reménykedjetek, felnőtt korotokban nem lesz kevesebb belőle, nem igaz az, hogy felnőttként az csinálok, amit akarok – ha nem hiszed, kérdezd meg szüleidet. A különbség felnőtt és gyerek között egészen máshol van.
Persze igaz, a gyerekek alávetettsége látványosabb. Annyian megmondják vagy meg akarják mondani, mi legyél, mit tegyél, milyenné válj. Kiskorúnak lenni Pál szerint is olyan, mint a szolgaság. A maga korában gondolkodik, s akkor a gyermek élete valóban a szolgáéhoz hasonlított. Mégis, Pál látja különbséget a családi szolga és a családban növekedő gyermek helyzete között.
Ha egy rabszolgának azt mondták – menj, teríts meg – a szolga ment és terített. Ha egy gyereknek mondták: menj, és teríts meg- őneki is mennie kellett és terítenie. És ez megalázónak tűnhet.
Épp ezt éljük meg, ha Istennek kellene engedelmeskedni. Valaki, aki magasan fölöttünk van, megmondja, mit szabad, mit nem. Megalázó. Menekülünk előle, minél felnőttebbnek érezzük magunkat, annál inkább. Pál arra figyelmeztet, hogy egészen másról van szó, nem megalázásról.
Flughum amerikai író meséli, hogy gyerekkorában meg volt győződve róla: a mosogatólé halálos méreg, rosszabb a ciánnál. Úgy is bánt bele, nem volt hajlandó belenyúlni. Aztán felnőtt, és felnőttként már megteszi, pedig a mosogatólé nem változott: ő változott. Rájött, hogy az övéiért teszi, hogy a konyha az övé.
A különbség ebben a felismerésben van: hogy nem a másik rabszolgája vagyok, hanem a másikhoz tartozom. A rabszolga motivációja: ha nem teszem meg, büntetést kapok – a félelem igazgatja a tetteimet. A szolgaság lelkülete és a félelem együtt jár. A szolga ezt mondja, megteszem, mert ez a kegyetlen kötelességem, és jaj nekem, ha nem teszem meg.
A családtag nem fél, mert otthon van: oda tartozik. Nem külső kényszer igazgatja. A családtag ezt mondja: megteszem, mert az én szeretteimről van szó, mert övéi vagyok.
Istennek nem rabszolgái, hanem gyermekei vagyunk! Jézus óta Atyánknak, apánknak szólíthatjuk. Amit kér, nem idegenként kéri, nem a szomszéd kényszerít arra, hogy az ő lakását takarítsuk ki – ezen mindannyian felháborodnátok.
De Isten úgy tekint ránk, mint faira és leányaira – amit kér, azt is gyermekeitől kéri. Nem a félelem, hanem a szeretet legyen a motivációnk- a tudat, hogy Istennél otthon vagyunk.
Míg gyermekek vagytok, ezt nem látjátok- a konfirmáció a tudatos, megerősítése mindannak, amit keresztségben kaptatok. Vagyis: tanuljatok meg magatokra másképp tekinteni- úgy, mint aki tudja, mi a különbség a rabszolga és a gyermek között. A szolgai félelmet az örömteli jelenlét váltja föl.
Kosztolányi Dezső egyik legszebb versében, így beszél idős apjáról: ahogy azt mondta nemrég, édes fiacskám, egy kis sajtot ennék. És ezt csak úgy tudom elképzelni, hogy a felnőtt fiú megy a konyhába és hozza - nem hivatkozik önrendelkezési jogaira, szabadságára. És nem azért megy, mert retteg, hanem azért, mert az a másik, aki kéri, az ő apja, tőle kapta az életet, ha ő nem lenne, saját maga sem létezne. Éppen attól felnőtt, hogy érti a különbséget a szolgai és gyermeki lét között.
Igaza van a Tankcsapdának: állandó kényszerben nem lehet élni. De benne élni abban, amit másokért kell tenni, nem feltétlenül kényszer, ami elől menekülnénk a Balatonhoz, akárhová- tetteink rugóját nem a szolgaság lelke, hanem a szabadság lelke adja meg. Szabadok vagyunk Krisztusban – éljünk eszerint!
