Dr. László Virgil - 2009. 03. 08. - ApCsel 3,22-26

Kedves Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Ígéretekkel már tele van a padlás is. Közben az elmúlt 20 évben semmivé olvadt országmentő vagy inkább országveszejtő „nagyjaink” keze közén egy ország teljes vagyona. Ennek ellenére az államadósság érthetetlen módon megötszöröződött. De ami egy ország tragédiája nagyban, az sajnos leképeződik kicsiben is. Emberek veszítik el kenyérkeresetüket, és családok kerülnek nap, mint nap az elemi létbizonytalanság szélére egyre gyorsulóbb ütemben. Házasságok közel olyan számban hullnak szét, mint ahányan köttetnek, s vészesen fogy, öregszik el a nemzet. Idén többen iratkoztak be egyetem első évfolyamára, mint általános iskola első osztályába. A bűnözésre pedig már ne is vesztegessünk szót. S közben nincs más csak ígéretek és ígéretek, bár ezek is már egyre inkább csak vérről és verejtékről szólnak. Mi jöhet még? Talán már túlságosan beleivódott agyunkba az, hogy a hollywoodi filmek mind happy-enddel végződnek. De a való élet forgatókönyvét nem Hollywoodban írják…

A Jézus korabeli zsidóság sem találta rózsásnak a helyzetét. Római fennhatóság alatt nyögve egy erős kiválasztottság-tudattal rendelkező nemzet az aktuális jelenénél határozottan szebb jövőről álmodott. S ebben a helyzetben a messiási várakozások a tetőpontjukra hágtak. Ígéreteik nekik is voltak szép számmal. Ott volt a sok prófétai jövendölés a beköszöntő messiási korról. Mai alapigénkben Péter apostol egyik korai prédikációjának részlete szólal meg. Ebben ő igyekszik világossá tenni az őt körülvevő izraelita férfiak számára: vegyék észre, az ígéretek beteljesedtek. A régi próféták erről a megfeszített názáretiről beszéltek. Mózes szerint olyannyira lényeges ennek az új próféta minden egyes szavának a követése, hogy aki nem ezt teszi, az egyenesen méltó a halálra. Itt aztán tényleg nem babra megy a játék.

Na de kellett egy ilyen Messiás, mint Jézus az akkori népnek? Kellett egy olyan valaki, Aki arra buzdította az őt követni akarót, hogy adja el minden vagyonát és ossza szét a szegények között? Kellett egy olyan valaki, Aki önmegtagadást és a kereszt felvételét követelte meg attól, aki tanítványává akart lenni? Kellett egy olyan valaki, Aki a világi kincseket a rozsda és moly fennhatósága alá sorolta, s ezek helyett a szív benső birodalmába akart utat mutatni? Aki egy nép nagyra törő politikai és gazdasági ambícióinak beteljesítése helyett a kicsinység, valamint a forró felebaráti és Istenszeretet erényeit tűzte zászlajára? Nem, nem kellett. Néhányaknak igen, de a népnek, amelyhez küldetett, összességében nem kellett. 

És NEKÜNK kell? Itt és most, benne a pácban, a slamasztikában, ahogy 2009. márciusának elején vagyunk, nekünk kell? … Akik tanítványainak mondjuk magunkat, s ezt ki is fejezzük azzal, hogy az Ő tiszteletére és nevében ma összegyűltünk, tegyük most szívünkre a kezünket! Kell nekünk a mai helyzetben egy ilyen szoros kaput és keskeny utat prédikáló Messiás, Aki szerint boldogok a szegények? Nézzünk szembe a bennünk élő valódi és titkos vágyainkkal! Valóban Jézus második visszajövetele az, amit mindennél jobban, még az életünknél is jobban óhajtunk, amint azt az apostoli idők keresztényei tették? Vagy netalán az anyagi biztonság kérdése és világi boldogulásunk, sokkal reálisabb életproblémának tűnik manapság ennél?

Hamis remények. Ez lehetett a probléma. A prófétai ígéretekből az és úgy csapódott le a nép szívében, amelyre és ahogy valójában lelkük mélyén igazán vágytak. Ezért nem tudták Jézusban meglátni az eljött Messiást. Pedig Benne beteljesedett az Ábrahámnak adott ígéret: Isten Őbenne megáldotta őket. Miben is állt ez az áldás? Politikai függetlenségben? Anyagi jólétben, gazdasági felvirágzásban, növekvő profitráták elérésében? Hát nem. Hanem: Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából."

Kedves Testvérek! Ugyanaz az élő Isten szól az apostoli igén keresztül, itt és most is, aki a prófétai ígéreteket évezredekkel korábban adta. Keresztény, azaz Krisztust követők, Krisztushoz tartozók közössége lévén az ígéret gyermekeiként halljuk meg itt és most az evangéliumot: „Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából." Ez Isten tette és válasza kétségeinkre, gyötrelmeinkre, a külsőleg bizonytalannak tűnő jövőt kutatató kérdéseinkre. A változásnak ugyanis mindig bennünk és rajtunk kell kezdődnie. Megtérni a magam gonoszságából. Nekem, egyes szám első személyben. Miközben oly szívesen ostorozzuk a romló közállapotokat, és a világ erkölcsi szétmállását, sose feledjük el, hogy a tisztulás csak a mi saját szívünkből indulhat ki. Nagyböjt pedig éppen az önvizsgálatnak, a bűnbánatnak, és az életjobbításnak az ideje. Hogy megtisztítsuk és felkészítsük a lelkünket a húsvéti Bárány közelgő menyegzőjére.  Ha a bennünk lévő sötétség szűnik, akkor a közvetlen környezetünk is világosabb lesz. És kis közösségek pislákoló fényei fáklyákká, és a fáklyák egész fényfolyamok óceánjává olvadhatnak össze. A XIII. században a Pilis hegységben Boldog Özséb remetének imádság közben látomása támadt. Ebben mintegy madártávlatból, felülről látta, hogy apró lángok gyulladtak fel a pilisi erdők és barlangok mélyén. Ezek a lángnyelvek azután elindultak egymás felé és egy hatalmas tűzgömbbé olvadtak össze, amely végül beborította az egész Pilist. Özséb számára egyértelmű volt, hogy a kis lángnyelvek a Pilisben szétszórva élő és imádkozó remeték lelkeit jelképezik. Ezután összegyűjtötte őket és megalapította a pálos rendet, amely a középkori Európa egyik legnagyobb és legtisztább lelkiségű szerzetesrendje lett. Olyannyira, hogy a nyugatról hozzánk érkező Kapisztrán Szent János, Hunyadi János híres nándorfehérvári pap harcostársa így kiáltott fel ámulatában: „Ha élő szenteket akartok látni, akkor menjetek Nosztrára.” Tudniillik Márianosztrán állt az egyik legnagyobb pálos kolostor. És bizony Magyarországot századokon keresztül az egész középkori Európában Pannonia Sacraként, Szent Pannóniaként emlegették. Hogy ma miként, azt inkább ne firtassuk.

Egy valamire azonban jó, ha figyelünk. A szentség forrása nem a remeték vagy szerzetesek voltak, és ma sem mi vagyunk. Jézus Krisztus az, aki megtisztít minket, vagy aki – alapigénk szavaival élve -, mindenkit megtérít a maga gonoszságából. Egyedül isteni erő az, amely erre képes, és ez az isteni erő itt van most is közöttünk, és áldássá akar lenni életünkben.  

Engedjük hát, hogy áldássá lehessen. Engedjük el görcseinket, gondjainkat, fájdalmainkat, amelyekbe, még ha sokszor csak tudat alatt is, de oly szívesen kapaszkodunk. A feltámadt Úr Jézus Krisztus békéje gyógyír lelkünk mégoly fájó sebeire is. Vigasz és erőt adó fényforrás, testi betegségekben, nélkülözésben, külső létbizonytalanságban vagy a halál révén állva. És azért tud az lenni, mert mindezen ártó hatalmak hatókörén messze felüláll. Ő mondja: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.”  (Jn 14,27) Bármilyen öröm, fizikai vagy lelki támasz: pénz, egészség, minket körülvevő emberek, tehát mindaz, ami a világból ered, előbb vagy utóbb el fog múlni. Mert aminek kezdete van, annak vége is kell, hogy legyen. Jézus Krisztus békessége azonban az időtlen örökkévalóságból forrásozik, amelyet a világ ideig való gyötrelmei és gonosz hatalmai sem kezdhetnek ki. Kell nekünk ma egy ilyen Messiás? Ámen.