Balicza Iván: Conditio Jacobae

Textus: „Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz. Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.”

(Jak 4,13-17)

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Vita est peregrinatio: az élet zarándokút, vagy ahogyan énekeltük: Itt vándorút a létünk, Mi évből évbe lépünk. (ÉK 181,2) Már az antik világ számára is az élet metaforájaként szerepelt az út, de a keresztény gondolkodás terjesztette el, hogy életünk a születés és a halál közötti zarándokút, mert nincs itt a földön maradandó városunk, hanem az örök otthonunk, célunk, Isten felé tartunk.

Egy új év kezdetén, hozzánk is közelebb kerül a kérdés; hogyan tovább? Hogyan járjunk, hogyan gondolkozzunk életünk további útján?

Erről ír Jakab apostol. Az a gyülekezet, amelynek levelét címezte sokszínű közösség volt, sokféle gondolkodású, sokféle élethelyzetben lévő emberből tevődött össze, akárcsak a legtöbb nagy gyülekezet, mint a miénk is. Éltek ott olyanok, akik kereskedéssel foglalkoztak, gyakran indultak üzleti utakra, tapasztalattal rendelkeztek ezen a téren. Mindaz a vérükben, vagy a kisujjukban volt, amire ma külön tudományok szakosodnak, piacismeret, marketing, menedzsment, árképzés és hasonlók. Ők egy személyben, tehetségesen egyesítették mindezt, és legtöbbször komoly nyereséggel zártak egy-egy üzleti utat. Ezek a tapasztalatok elbizakodottá tették őket, és eleve úgy álltak hozzá, ahogyan Jakab mondja: Ma, vagy holnap elmegyünk ebbe, vagy abba a városba, ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk. Megvoltak tehát a terveik, és biztosak voltak abban, hogy sikeresek lesznek.

Isten igéje azonban nem csak hozzájuk, hanem mindannyiunkhoz szól. Hiszen terveink mindannyiunknak vannak. Akinek nincsenek tervei, elképzelései a jövőről, akár csak erről a 2009-es évről, aminek éppen csak nekiindultunk, akik egyáltalán semmit sem terveznek, azok csak sodródnak. Sajnos, manapság egyre többen vannak így, még a fiatalok között is. Minek tervezzek, majd csak lesz valahogy, vagy próbálják humorosra venni, hogy úgy még nem volt sosem, hogy ne lett volna valahogy. Persze, van ebben a megközelítésben is valami felismerés, az, hogy az élet, a sors, az események számtalanszor keresztülhúzzák és semmivé teszik a terveket. Jöhet egy összeveszés, szakítás, egy betegség, egy gazdasági válság, egy munkahely vesztés, egy haláleset, és máris oda minden elképzelés. Hogy az élet zarándokútján milyen akadályokba ütközünk, hol ütjük bele a lábunkat egy kőbe, ki tudná előre kiszámítani? Majd csak lesz valahogy! Lehet, hogy valaki ilyen végzetszerűen gondolkodik, de ez nem Isten szerinti. Lehet, hogy nagyon hívőnek tűnik, aki azt mondogatja, hogy úgyis úgy lesz, ahogyan Isten akarja, de Isten úgy akarja, hogy ne éljünk céltalanul sodródva a világban, hogy majd csak lesz valahogy. Isten azért adott az embernek gondolkodási képességet, hogy tervezzünk, legyenek céljaink, gondoljuk el a hozzájuk vezető utakat, és kitartó munkával valósítsuk is meg azokat! Jézus, aki mindenben és teljesen az Atya akaratára hagyta magát, ő sem egyik pillanatról a másikra élte az életét, hanem volt célja és terve is, ahogyan efelé a cél felé ment.

Van az embereknek egy olyan csoportja is, akik olyan terveket szőnek és hajszolnak egy életen át, amelyek irreálisak, minden alapot nélkülöznek. Álomvilágban élnek, boldogtalanok és megkeserednek, mert olyan célt tűztek maguk elé, amely nem nekik való, amelynek megvalósítása meghaladja a képességeiket, lehetőségeiket. Az ilyen emberek tragédiája az, hogy a reális lehetőségeiket nem tudják kihasználni.

A harmadik típusú ember az, akiknek Jakab ír. Ők a céltudatos, tervező, tapasztalt emberek, felmérik a lehetőségeket, a kockázatokat, reális alappal rendelkező terveket készítenek, és aztán szívós állhatatossággal igyekeznek megvalósítani. Az ilyen emberre a többiek azt mondják, hogy nincs a számára lehetetlen. Energikus, céltudatos, befolyásos, gazdag, megnyerő, kapcsolatokkal rendelkezik. Ugye ráismerünk a mai kor sikeres emberére? Ma ez az embertípus az ikon, a bálvány, akit csodálunk és irigylünk, és igyekezünk hasonlóvá lenni, ha nem is nagyban, de legalább kicsiben, a magunk kis szociális környezetében. Az a baj, hogy elhisszük, magunkról is, hogy lehet olyan, hogy előttem nincs lehetetlen, csak akarni kell, és mindent megvalósíthatunk. Ezek az emberek ugyan megvalósítható terveket tűznek ki, mégis ugyanúgy nem veszik figyelembe a realitást, mint azok, akik irreális álmokat kergetnek.

Erre figyelmeztet Jakab apostol, és azt mondja: a tervekből kimaradt egy alapvető feltétel: Isten. Nem azzal van baj, hogy az embernek tervei vannak, hogy elképzeli, hogyan fogja irányítani a jövőjét, az előttünk lévő évet, életünk további éveit, nem az a baj, hogy ehhez felméri a lehetőségeit, erőforrásait, hanem az a baj, hogy a terveiből kimarad a legfontosabb, az alap, ami egész életünket hordozza, az a kis mondat, hogy: Ha Isten akarja és élünk! Ezt nevezzük conditio Jacobae-nak, Jakab feltételének. Ha Isten akarja, és élünk! Mert életünk, a körülményeink, a jövő mind az Ő kezében van. Nem úgy, hogy fenyegető Damoklész kardjaként függ felettünk, nem úgy, hogy szerencsejátékot játszana velünk, hagyna egy ideig nyerni, aztán élvezné, hogy egyszercsak mindent elveszítünk. A ha Isten akarja, és élünk azt jelenti, hogy nemcsak a láthatókkal, hanem a láthatatlanokkal is számolnunk kell.

A kérdés most már csak az, hogy hogyan lehet ezt megvalósítani? Hogyan lehet tervezni az életünket, a jövőt úgy, hogy egyúttal Istenre is bízzuk a terveinket? Talán az ember tervez, Isten végez fatalizmusával? Vagy a segíts magadon, Isten is megsegít elvével? Nem, ezek nem jó megoldások.

A jó megoldás az Istennel való megbeszélés. Ahogyan a terveinket, a jövőnket érintő dolgokat meg szoktuk beszélni emberekkel, házastársunkkal, családunkkal, barátainkkal, ahogyan tanácsot kérünk, megerősítést várunk, hogy ti hogyan látjátok, mit szóltok hozzá, ugyanezt Istennel is meg lehet tenni. Mit jelent ez a gyakorlatban? Erre való az imádság, a Biblia olvasása, sokszor éppen a Bibliaolvasó Útmutató napi igéje, a közösség, egy lelki testvérrel való beszélgetés. A terveink azt jelentik, hogy nekünk is van egy alapkoncepciónk, egy elképzelésünk. De nem ragaszkodunk feltétlenül hozzá, hanem készek vagyunk Istennel megbeszélni, és ha kell, lecserélni a terveinket, mert Istennek esetleg más terve, egy számunkra jobb, és mások számára hasznosabb terve van. Ilyen tervmódosítást minden keresztény ember megtapasztal, és mindig az az eredménye, hogy utólag azt mondja: ez volt a jobbik változat. Amikor a Miatyánkban azt imádkozzuk, hogy legyen meg a Te akaratod, akkor ne arra gondoljunk, hogy elfogadom Isten ki tudja, milyen akaratát, hanem ez azt jelenti, hogy Uram, mutasd meg, értesd meg velem a Te akaratodat, és én örömmel elfogadom és teszem azt, amit Te mondasz, mert tudom, hogy a Te akaratod a legjobb.

Jó volna felismernünk, hogy Isten az életünk Gazdája. Nem használ az nekünk sokat, ha egy héten egyszer egy órára meglátogatjuk őt itt a templomban, mint valami idős rokont, aztán megyünk, hogy a hét többi 167 órájában rá se gondoljunk, és a hétköznapjainkból, a munkánkból, az üzleti életünkből, a szórakozásunkból, a terveinkből teljesen kihagyjuk őt. Akik Istent kiszorítják az életük peremére, azok azt élik át, hogy az életük olyan, mint a pára. Ahogy a templomba jöttünk, látszott a hidegben a leheletünk. Egy pillanatig látszott, de nem öltött alakot és a lélegzetünk párája azonnal szét is oszlott a levegőben. Isten nélkül ilyen alakot nem öltő, megfoghatatlan és szertefoszló az élet. Semmi sem biztos benne, és végül minden elmúlik. Ezzel szemben Jézus azt mondja: De aki Isten akaratát cselekszi, az megmarad örökké. Nem a saját terveink, hanem Isten terve, akarata ad életünknek formát és maradandóságot. Egyedül Isten terve a jó, és ha nem azt tesszük, az bűn. Mert ha valaki tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.

Jakab egy kérdést ad most nekünk házi feladatként: gondolkozzunk el rajta: úgy akarunk-e élni, hogy csak a saját akaratunkat, a saját terveinket és vágyainkat akarjuk megvalósítani, vagy úgy, mint akik számolunk Isten akaratával? Ámen.