Bolba Márta – 2009. 03. 22. – 1Kor 10, 15-17

Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok. Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Mert egy kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.

Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Adja meg az Úr, hogy úgy beszéljek hozzátok, mint értelmes emberekhez, felnőtt emberekhez, akik azért vagytok itt a templomban, mert nap mint nap megújul bennetek az elkötelező döntés Isten országa mellett. Mert azt már tudjátok jól, hogy Isten országa nem evés és ivás, tehát nem csak arról szól ez a közösség, hogy ebben a magányos tömegben végre van egy hely, ahol összegyűlhetünk, jó emberek között lehetünk, okos  dolgokat hallhatunk, olyan megnyugtató itt lenni. Nem csak a közösség nyújtotta örömért gyülekezünk össze, nem csak a vasárnap megszokott rendjéhez tartozó méltóságteljes esemény miatt, ami kulturális életünk egy színfoltja. Nem egy keresztény jellegű klub vagyunk. Ítéljétek meg magatok, amit mondok, hiszen felnőtt emberek vagytok.

Napjainkban ez a kérdés nem is olyan egyszerű, hiszen olyan sokszor nem tudhatjuk, valójában mi történik velünk. Megisszuk a meggy ízű üdítőitalt, megesszük a tanyasi csirke ízű levest, a tejhez hasonlító reggeli italt. Hallgatjuk a híreket és azt mondják, hogy válság van, tömeges elbocsátások vannak. A válság pedig annyit jelent, hogy látszatvilágunk összeomlik. Virtuális pénzeken vett házakban lakunk, hitelre vásárolt autóval közlekedünk, a bankszámlánkon egy szám van, ami a Forint gyengülésével változtatja értékét. A válság azt jelenti, hogy az eper–ízű szörp helyett újra eper szörpöt kell innunk, és az epernek ára van, drágább, mint a látszat-ital.

Érdemes azért küzdeni, hogy lerántsuk a leplet a látszatokról? Megéri ez nekünk? Vajon mennyibe kerülne, ha a külföldi áru helyett a drága magyart vásárolnánk meg? A termékek ára is látszat ár. Nem számítják bele a környezet helyreállításának költségét, mert csak onnan lehet lefaragni, azt figyelmen kívül lehet hagyni. De mi lesz ennek a következménye? Ha mi most belekényelmesedünk abba, hogy műanyagot eszünk, hogy belga tej van az asztalunkon, spanyol zöldséget fogyasztunk a reggelihez, mert az olcsóbb, ki fogja megfizetni az árát?

Nem csak az anyagi, hanem a  szellemi világunkban is rengeteg a látszat. Olykor nehéz eligazodni a sokféle gondolkodásmód között. Egyszerre kicsi lett a világ, a televízión keresztül közel jött hozzánk a világvallások sokszínűsége. Úgy véljük, hogy sokkal többet tudunk a reinkarnációról, a keleti filozófiákról, az energetikáról, a csodálatos gyógyítókról, a homeopátiás készítményekről, mint régebben. Sokat tudunk? Információfoszlányaink vannak, amit kerek egésszé próbálunk gyúrni. Ilyenkor bizony keverednek a különböző vallások elemei. Egyik ismerősöm a nyáron azt mondta nekem, hogy ő szerinte minden vallásnak valamennyire igaza van, ő kiválasztja minden vallás legjobb elemeit és úgy alakítja ki a saját gondolkodási rendszerét. Csipeget innen is onnan is. De milyen mélységű tudásra tehet így szert? Én ezt a fajta csipegetést azért nem tartom helyesnek, mert tapasztalatból tudom, hogy én -- mivel 12 évet tanultam iskolában általános és közép iskolában hittant aztán már ötödik éve tanulok egyetemi keretek között teológiát-- elmondhatom, hogy nem egyszerű elmélyedni egy vallás gondolkodásvilágában. Ezt ti is megtapasztaltátok! Hiszen egy  keresztény ember minden nap igyekszik kapcsolatban maradni az élete Urával Istenével, imádkozik, olvassa a Szentírást, vasárnapi közösségben hétről hétre megünnepli Krisztus feltámadását. Ezáltal az Istennel folytatott kapcsolaton: örömökön, áldozatokon keresztül mélyül a hite. Megtapasztalja, hogyan lehet az Istenbe vetett bizalma még teljesebb.

A látszatok világa és a felszínesség elbizonytalaníthat bennünket. Egy jó ügynök első hallásra olyan meggyőzően beszél portékájáról, hogy sokszor be is dőlünk neki. Egy-egy ideológia olyan egyszerű és kézenfekvő megoldásnak tűnik. Csak be kell állnunk a háta mögé és többé nincs felelősségünk, hiszen mi csak a vezetőink után megyünk. De akkor hol marad az a józan értelmünk, amire Pál apostol hivatkozik? Hiszen úgy kezdi mondandóját, hogy „Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok”

Könnyű úgy népszerűsíteni valamit, hogy egyoldalúan kiemeljük a jó oldalait. pl Kereszténynek lenni jó, mert jól érezheted magad miközben együtt énekelünk, táborokba megyünk, kézimunkázunk, szeretetvendégségeken veszünk részt. Kereszténynek lenni azért is jó, mert erkölcsi útmutatást kapunk, még jobbá lehetünk. Kereszténynek lenni nagyon „megéri” mert akkor a haláltól sem kell már félnünk. A kereszténységben az a legjobb, hogy szeretetigényünket valaki betölti végre, Isten szeret bennünket.

Ez mind igaz. Igazságok sora. De a felsorolás nem teljes, mert életünk napos oldalát fedi csak le. De mit kezdünk a sötét oldallal? A szenvedéssel? A betegségünkkel vagy szeretteink betegségeivel? Mi van akkor, ha kereszténységünk akadályoz minket az előrejutásban? Mit teszünk akkor, ha a keskeny út túl szűknek bizonyul, már-már élhetetlennek? Fizessünk adót, mondjunk igazat, ne gyűlöljük ellenségeinket, na jó ez még belefér, de szeressük is őket!! dehát mi jó emberek vagyunk, akkor mi jogon gyűlöl minket valaki? Akkor szükségképpen ő a gonosz? De mért szeressem a gonosz embert? Miért igazságtalan a világ? Miért van a világban a rossz?--- csak úgy ömölnek belőlünk ezek a kérdések. Persze akkor nem is jutnak eszünkbe, ha jól mennek a dolgaink, csak akkor, ha beköszönt a hét szűk esztendő, megbetegszünk, vagy elbizonytalanodunk...

Mi keresztények vagyunk. Vallásunk nem naiv, nem csak az élet világos felét fedi le, nem hagy minket válaszok nélkül. A szenvedésre az egyetlen odaillő választ adja. Az egyetlent aminek létjogosultsága van a szenvedés idején, ez pedig a melléállás kegyelme. Isten már járt ott ahol te jársz most, melletted áll, vigasztal. Isten testté lett és közöttünk lakott. Élte az ember életét, a mindenkori emberét, nem a szépek és  sikeresek, a gazdagok és gondtalanok életét. Jézus ács volt, átélte az éhséget, betegség ismerője, az evangélium tudósít minket arról, hogy férfi létére sírt is. Jézus ember volt. De az Isteni matematika, mely a teljesség számtana, azt mondja, hogy Jézus tökéletes ember és Isten is egy személyben. 100%ember és 100% Isten. Isten képe itt a földön, ha azt kérdezzük milyen az Isten akkor rá kell néznünk. Ha azt kérdezzük, milyen az ember az Isten nélkül, akkor is rá kell néznünk, amint kiszolgáltatva függ a keresztfán. Isten elrejtőzködött, Krisztus pedig bűnné lett értünk. Helyettünk vállalta azt, hogy elhagyta az Isten. Elfordult tőle, mert ő volt a bűn. Krisztus meghalt értünk, és harmadnapon feltámadt a halottak közül. Ezért a győzelemért vagyunk most itt, ezt ünnepeljük!

A közösség egyszerre jelent részesedést valamiből és összetartozást. Amikor az oltári szentséget, Krisztus valóságos testét és vérét magunkhoz vesszük, akkor vállaljunk közösségünket Krisztus halálában. Részesedünk az áldozata által szerzett bűnbocsánat kegyelméből. Testéből részesül a testünk, átéljük azt, hogy mi az ára az életünknek. Krisztus életét adta értünk.

Ez a valóság. Nem látszat. Ennek súlya van. Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Ezért a közösségünkért mondom, hogy keresztény életünkbe nem fér bele bármi. Átélve ezt az igazságot, az önfeláldozó szeretetet, valóban megváltozik az életünk. Isten ismerete is ezt a közösséget, a kapcsolatot jelenti. Kresztényként lenni lehetőség arra, hogy felismerjük a látszatot és megláthassuk a valóságot. Megtapasztalni a mélységet és elégtelennek nyilvánítani a felszínességet.

Krisztussal való közösségünk a teljes életet átfogja, társunk az örömben és a szenvedésben, nekünk adja a valóságos élet teljességét. Titeket pedig társakká tesz, hogy segítsétek és vigasztaljátok egymást. Közösségünk pedig nem csak részesedés, hanem összetartozás is, mert egy kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.

Ámen